A hegedű mosolya - könyv
könyv
Írta: Tóth József
Kiadó: Rózsavölgyi és társa
A színpadon túl - könyv
könyv
A színházi eszközök alkalmazásának lehetősége színházon kívüli-túli területeken meglehetősen tágas. Irányulhat szenvedélybetegek rehabilitációjának segítésére, pedagógiai kihívások alternatív megoldására, politikai kérdések megfogalmazására és előtérbe állítására, társadalmi konfliktusok kezelésére, megtörtént események dramatikus eszközökkel történő feldolgozására, és így tovább.
A színházon kívüli helyszínválasztás példája lehet – többek között – a börtön, a láger, a menekülttábor, a kórház, az elmegyógyintézet, az iskola (a tanterem), az utca, a település, a lakóövezet stb. Mindezek a helyszínválasztások együtt járnak a színházművészet konvencionális határainak átlépésével alternatív terek, eltérő célok és funkciók keresésével. A jelen kötet első írásai az alkalmazott színház bizonyos elméleti összefüggéseit tárgyalja, annak történeti kontextusában, bevonva Brecht, Grotowski, Barba, Schechner tevékenységét és nézeteit a vizsgálódás körébe. A második fejezet olyan magyar (belföldi és határon túli) csoportokat, kezdeményezéseket, projekteket, eseményeket mutat be, amelyek a "magját" adják az alkalmazott színház jelenségének, beleértve – többek között – a KÁVA, az AnBlokk munkáit és a kibontakozó erdélyi kezdeményezéseket. A harmadik fejezet részben a struktúrán kívüli színházi működést érinti, részben a színházi alkalmazás lélektani dimenzióit hozza játékba. A negyedik rész írásait az olasz közeg kapcsolja egybe, beleérve a Volterrában működő börtönszínházat, valamint Mussolini, majd pedig az olasz kommunisták propaganda célokat szolgáló színházpolitikáját. A zárófejezetben olyan színházi csoportokról és projektekről esik szó, amelyek a médiahasználattal, a térkezeléssel, a nézői pozicionálással hoznak újat a színpadon túli színház témakörébe.
KRONOSZ KIADÓ
A szín/tér meghódítása - könyv
könyv
A kötet tanulmányai a színházművészet, színháztudomány, drámaesztétika késő 20. századi és 21. századi alakulását, művészi és tudományos kihívásait elemzik, nemzetközi horizontú, naprakész ismereteket nyújtva ezekről a területekről a magyar humántudományok széles köre számára. A három fejezetre tagolt munka első részében (Térfoglalás) színháztörténeti és színházelméleti elemzések vizsgálják a színházi, performatív tér (át)alakulásának kortárs jelenségeit, a közhellyé rögzült színházelméleti nézetek némelyikét. Ebben a fejezetben kapnak helyet azok az írások, amelyek a térfoglalásnak a vendégléttel, az önkényuralmi célú hatalommegragadással kapcsolatos drámai eseteit, illetve a csend és a hallgatás performatív sajátosságait elemzik. A könyv második részében (Dramatikus és szcenikus terek) a színházművészet és a drámairodalom néhány radikális megújítója áll a középpontban, Adolphe Appiától Tom Stoppardig és Jeles Andrásig, akik a művészeti ág modernizálásában és általános gyakorlatának, szemléletének megkérdőjelezésében meghatározó szerepet játszottak. A harmadik fejezet (Játékterek) színházi előadásokat elemez, az aktuális színpadi megvalósításon túl azok színháztörténeti és recepciótörténeti horizontját is játékba hozva, rámutatva a színtérnek, mint emlékezeti helynek a szerepére és jelentőségére.
KRONOSZ KIADÓ
Dohnányi Ernő családi levelei - könyv
könyv
Dohnányi Ernő (1877-1960) nemzedékének egyik legnevesebb előadóművésze, megbecsült komponistája volt. A két világháború közötti magyar zenei élet szinte minden fontos területén meghatározó szerepet töltött be, élete végéig tartó zongorapedagógusi munkássága nyomán számos tanítványa vált nemzetközi koncertélet keresett szereplőjévé. Az 1944 őzén hazáját elhagyó művész szerteágazó levelezésből mind a mai napig nem jelent meg gyűjteményes kiadás, a kötetbe válogatott közel háromszáz családi levél most először kerül a magyar olvasóközönség elé.
A levelek a művész szüleinek és húgának íródtak, s az életút két nagy korszakát mutatják be: a gyermekkortól az 1910-es évek közepéig tartó éveket és az emigráció küzdelmes másfél évtizedét dokumentálják. Míg a szülőknek szóló írásokból az érdeklődők Dohnányi zeneakadémiai tanulmányairól, kompozícióiról, később hangversenyeiről, művei fogadtatásáról tájékozódhatnak, addig a testvérének küldött sorokból nemcsak a művészi pálya alakulása követhető nyomon. A gyermek- és ifjúkor mindennapjairól, majd az időskor nehézségeiről beszámoló szeretetteljes, kedvesen évődő, olykor apáskodó hangvételű levelek olvasásakor bepillantást nyerhetünk kettejük több mint hét évtizeden át tartó szoros, bensőséges kapcsolatába is.
Hiány, csonkítás... - könyv
Ajándéktárgy
Jelen kötet központi témája mind a drámatörténetben, mind a színházi előadásban izgalmas kérdést állít előtérbe. A hiány, csonkítás, kihúzás, elhallgatás érinti a drámák esetében a szöveg megrövidítését, aminek lehetnek gyakorlati okai (az előadás hossza), de épp így szerepet játszhat benne a cenzúra, vagy a rendezői koncepció. A színpadi hiányhoz sorolható például a néma szerelők jelenléte (megszólalás hiánya) vagy a testcsonkítás színrevitelének megoldásai, de ép így a kulturális átírások során bekövetkező csonkítások, kihagyások, az eredeti műben szereplő sajátosságok megváltoztatásai.
Kötetünk - alapvetően időrendileg tagolt fejezetekbe rendezett - tanulmányai egyszerre rajzolnak meg egy történeti ívet a görög drámától a közelmúlt magyar irodalmáig, és ugyanakkor a hiány drámai és színházi témájának szerteágazó voltát is reprezentálja. Teszik ezt azzal, hogy beemelik az elemzésbe a jelelméletnek a színházi súgópéldányok szövegváltozatait, nyomon követik az adaptációk során az eredeti színpadi műhöz képest végrehajtott változtatásokat, feltárják az instrukció (illetve annak értelmezése) és a színházi gyakorlat között feszülő feszültséget, megmutatják a hiánynak a tradícióképzésben betöltött szerepét, vagy rávilágítanak a néma gyásznak, a kommunikáció hiányának az egyszerre teátrális s felforgató erejére.
A hattyúk tava - Holnap Kiadó
könyv
Pjotr Iljics Csajkovszkij 1876-ban komponálta első balettjét, A hattyúk tavát. A régi orosz népmesei ihletésű történet az igazi szerelemnek a gonosz bűverejét is legyőző hatalmát mutatja be.
A kötet a legifjabbaknak szóló klasszikus mese mellett ismeretterjesztő részleteket is tartalmaz az idősebb olvasók számára, melyek bevezetnek Csajkovszkij és a balettmesterség világába is. Tarbay Ede írását Gyöngyösi Adrienn kedves rajzai illusztrálják és A hattyúk tava – szvitet tartalmazó CD-melléklet kíséri.
Pjotr Iljics Csajkovszkij balettzenéje, Marius Petipa koreográfiája, Vladimir Begicsev és Vaszilij Gelcer régi orosz népmese-feldolgozása alapján írta Tarbay Ede.
Gyöngyösi Adrienn rajzaival.
Holnap Kiadó, Bp., 2016.
A Tűzmadár - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Iván Cárevics, a Fényesség Birodalmának hercege titkos útra indul, hogy megtalálja országa elveszett boldogságát és megmentse a gonosztól. Ennek során át kell mennie a Sötétség Birodalmán, ahol nemcsak a démoni Koscsejjel és annak szörnyeteg hadával kell megküzdenie, hanem saját félelmével is. A veszélyekkel teli úton megismerkedik Világszép Vasziliszával, barátokra lel és olyan segítőtársra is, mint a bűbájos varázslólény, a Tűzmadár.
A szerző Igor Sztravinszkij balettműve alapján vezeti el az olvasót az orosz föld misztikus világába, ahol a szerelem erejével és egy kis önbizalommal hősökké válhatunk. Közben egy pillanatra sem feledve, hogy a felnőtté válás rögös útján sem szabad tekintetünket a földre szegezni, mindig csak felfelé, a csillagok irányába kell pillantani.
Igor Sztravinszkij balettműve alapján írta Tallián Mariann.
Rajzolta Szimonidesz Hajnalka.
Holnap Kiadó, Bp., 2018.
A varázsfuvola - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Mozart Varázsfuvolája minden idők egyik legnagyszerűbb operájaként írta be magát a zenetörténet nagykönyvébe. A világ minden operaszínpadán felcsendült már a varázslatos fuvola hangja, szétlibbent a függöny, és beszaladt a színre az ifjú herceg, hogy aztán rengeteg próbatétel után végül elnyerhesse kedvese szerelmét. Kalandos útja végigkísérte égi és földi segítői mellett a huncut dallam, és a történet végeztével kísérte tovább a nézőket, hallgatókat is.
Varázslatos könyvet tart kezében a kedves olvasó, kemény fedele alatt ott várakozik a herceg, akire számos mesebeli kaland és az igaz szerelem vár, és a hátsó borítóra ragasztva egy kis papírtok, ami Mozart muzsikáját rejti. Az elvarázsolt fuvola meséje az emberségről, a szeretetről szól és arról, hogy a világ jó és a gonosz soha nem győzedelmeskedhet benne.
Öt éven felülieknek.
Wolfgang Amadeus Mozart és Emanuel Schikaneder operája alapján írta: Borsa Kata.
Szimonidesz Kovács Hajnalka rajzaival.
Holnap Kiadó, Bp., 2017.
Az állatok farsangja - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Amikor egy birodalom uralkodója unatkozik, akkor alattvalói bármit megtennének, hogy szórakoztassák. Flamingó, a kancellár is igyekszik, és megszervezi az év eseményét az állatok földjén: egy farsangi mulatságot. Fellépnek ott többek között "kecses" elefántok, sőt kánkánozó teknőcök is. Végül már nem csak a Fenséges Oroszlán érzi remekül magát, hanem a vidám és színes forgatag minden résztvevője.
Camille Saint-Saens zeneművéből Fodor Veronika kerekített mesét, és Igor Lazin készített hozzá humoros illusztrációt. A kötetben található CD-n a teljes zenemű megtalálható.
Camille Saint Saens zeneműve alapján írta Fodor Veronika, rajzolta Igor Lazin.
Holnap Kiadó, Bp., 2016.
Bolygó Hollandi - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Bolygó Hollandi, a rettenthetetlen tengerész évszázadok óta bolyong a tengerek mélyén. Hétévente három napot tölthet emberi alakban a szárazföldön, hogy megtalálja az igaz szerelmet és megtörje a gonosz Patás átkát. Amikor hősről ábrándozó szépséges Sentára rátalál, Erik, a lány udvarlója kétségbeesetten próbálja megakadályozni a szerelem beteljesülését, de az óceán egyre hangosabban morajlik...
Richard Wagner operája alapján Tallián Mariann kerekített izgalmas mesét. A kötet Cserkuti Dávid különleges rajzai illusztrálják, a mellékelt CD-n pedig a zenemű legszebb dallamai csendülnek fel.
Richard Wagner operája nyomán írta Tallián Mariann, rajzolta Cserkuti Dávid.
Holnap Kiadó, Bp., 2019.
Csipkerózsika - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Nagy öröm éri a királyi párt, lánygyermekük születik. A keresztelőn azonban hívatlanul feltűnik a gonosz Carabosse, és megátkozza a csecsemőt. Tizenhat évvel később a rontás beteljesül, Auróra hercegnő mély álomba szenderül, amiből csak egy herceg szerelmes csókja ébresztheti fel.
Ezzel a kötettel a régi adósságát törleszti a Holnap Kiadó, a Diótörő és A hattyúk tava után a harmadik Csajkovszkij-balettet feldolgozó mesekönyv, a Csipkerózsika is napvilágot látott. A jól ismert történetet Acsai Roland átiratában és Pásztohy Panka tündéri rajzaival nyújtjuk át az olvasónak. A könyvhöz a mellékelt CD-n a balettmű legismertebb dallamai csendülnek fel.
Pjotr Iljics Csajkovszkij balettműve alapján írta Acsai Roland, rajzolta Pásztohy Panka.
Holnap Kiadó, Bp., 2018.
Diótörő - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Diótörő és az Egérkirály csatározását, annak csodás, sőt helyenként hajmeresztő bonyodalmait E. T. A. Hoffmann német író vetette valaha papírra. Ebből született az egyik leismertebb, legszebb balett: Csajkovszkij Diótörője.
Hoffmann szövege alapján Buda Ferenc, Kossuth-díjas költő és műfordító írt mesét kifejezetten a legifjabb olvasók számára, és Pásztohy Panka készített hozzá elbűvölő illusztrációt. A könyvben található CD-n Csajkovszkij balettjéből a Diótörő szvitet hallgathatjuk meg.
Öt éven felülieknek.
Egy kiállítás képei - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Festészet és zene karöltve jár Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Egy kiálltás képei című zeneművében, melyet barátja, Viktor Hartmann festő ihletett. Misztikus történetek és orosz népmesei elemek keverednek a vidám, kedves jelenetek közé. Megjelenik benne maga a zeneszerző is, ahogy a sétatémák alatt dúdolva kering a képek között.
Az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő zenéhez Fodor Veronika írt mesét, megjelenítve benne a korszak Szentpétervárának sokszínűségét. A könyvben található CD-melléklet a mű Maurice Ravel nagyzenekarra hangszerelt feldolgozását tartalmazza.
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij zeneműve alapján írta: Fodor Veronika.
Szimonidesz Hajnalka rajzaival.
Holnap Kiadó, Bp., 2018.
Hamupipőke - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Rossini, az operatörténelem egyik legnagyobb zeneszerzője Charles Perrault mesegyűjteményéből vette műve történetét. Ám amikor a mese Jacopo Ferretti, szövegíró kezébe került, a jól ismert Hamupipőke-történet nagyot változott. Rossini ugyanis kikötötte, minden fantasztikus elemet mellőzni kell a cselekményből. Gonosz mostohaanya helyett mostohaapa keseríti meg a fiatal lány életét, üvegcipő helyett pedig egy karkötőt hagy hátra Hamupipőke a hercegnek, amikor megszökik a bálból.
Ferretti változtatásait szem előtt tartva írta át Becze Szilvia a tündérmesét, így az meglepetéssel szolgálhat azok számára is, akik már jól ismerik Hamupipőke történetét. A kötetet Igor Lazin szerelmes rajzai illusztrálják, a mellékelt CD-n pedig a zenemű legszebb darabjai csendülnek fel.
Gioacchino Antonio Rossii és Jacopo Ferretti operája alapján írta Becze Szilvia.
Igor Lazin rajzaival.
Holnap Kiadó, Bp., 2018.
Háry János - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Hol volt, hol nem volt időbe vezeti ifjú olvasóit az író-költő Tarbay Ede, aki szekszárdi Háry Jánosnak, Garay János által egykor versbe szedett történetét eleveníti föl. A kalandokban bővelkedő, olykor nagyotmondó Háry története egyszerre elevenedik meg a könyv lapjain szövegben és képben, a CD-melléklet jóvoltából pedig jól ismert dallamokban is.
Öt éven felülieknek.
Garay János Az obsitos című költeménye, Kodály Zoltán daljátéka, Paulini Béla, Harsányi Zsolt szövegkönyve alapján írta Tarbay Ede.
Szimonidesz Hajnalka rajzaival.
Holnap Kiadó, Bp., 2018.
Hunyadi László - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Ki ne ismerné Erkel Ferenc klasszikus operáját, a Hunyadi Lászlót? Acsai Roland fogta a történetet, és egy igazi mesét írt belőle. Egy történelmi alapokon nyugvó, de az alkotói képzelet által kiegészített, kalandos, modern történetet, ami bővelkedik harcokban, szerelemben, ármánykodásban és megszólítja a mai gyerekeket. Ebben segítségre vannak Sajdik Ferenc, az élő klasszikus, mindig humoros rajzai is. A lovagnak készülő fiúk egész biztosan élvezni fogják, ahogy a hercegnő-lelkű lányok is.
Hogyan menti meg a kis László gyerekkorában Máriát a medvéje segítségével? Milyen egy hollókból álló fekete sereg? Hogyan irányítja Cillei Ulrikot a Kigyókirály? És miért maradt László feje a helyén a hóhér harmadik csapása után is? Olvasd el a mesét, nézegesd végig Sajdik Ferenc humoros rajzait, hallgass bele az operába, és megtudod!
A szöveget Egressy Béni librettója és Erkel Ferenc operája nyomán Acsai Roland írta.
Rajzolta Sajdik Ferenc.
Holnap Kiadó, Bp., 2019.
Péter és a farkas - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Szergej Prokofjev, orosz zeneszerző meséjét, a Péter és a farkast több mit 80 éve ismerheti a közönség. A bűbájos alkotás, amelynek eredeti, orosz nyelvű szövegét is a zeneszerző írta, mind a mai napig óriási népszerűségnek örvend, szerte a világon. Prokofjev saját gyermekkori élményét is felhasználva írta meg a kedves mesét. A szereplőket a zenekar egyes hangszereivel vagy hangszercsoportjaival jelenítette meg, így a gyerekek a történet segítségével ismerhetik meg a szimfonikus zenekar instrumentumait.
A könyvben található CD-n a teljes mű megtalálható a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus zenekarának Erdélyi Miklós által dirigált változatában, melyben a mesélő szerepét Halász Judit tölti be.
Szergej Prokofjev zenés meséje alapján írta: Becze Szilvia.
Schall Eszter rajzaival.
Holnap Kiadó, Budapest, 2017.
Pillangókisasszony - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Kicsi-szív és Kicsi-kard szerelme gyümölcseként megszületik Pillangó, a gyönyörű lány. Felcseperedve, szülőfaluját elhagyva Pillangó gésának szegődik a gonosz Goróhoz, majd beleszeret a Nyugatról érkezett katonába, Pinkertonba. De a fess fiatalember nem az, akinek mutatja magát, és a romantikus mese hamar drámai fordulatot vesz.
A Pillangókisasszony szomorú, mégis felemelő története a varázslatos Japán kulisszái közé vezeti olvasóját. Giacomo Puccini operáját Acsai Roland ihletett tolla dolgozta át a gyerekek számára, a finom illusztrációk Szimonidesz Hajnalka keze munkáját dicsérik. A CD-mellékleten a zenemű részletei csendülnek fel.
Giacomo Puccini operája alapján írta Acsai Roland.
Szimonidesz Hajnalka rajzaival.
Holnap Kiadó, Bp., 2019.
Pomádé király - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Nagy a sürgés-forgás Pomádiában, mindenki a király névnapjára készül. Ekkor toppan be a forgatagba két titokzatos szélhámos, akik szabónak adják ki magukat, és egy csodálatos új ruhát terveznek a hiú uralkodónak. A pompázatos ruhakölteményt állításuk szerint viszont csak azok láthatják, akik arra érdemesnek bizonyulnak.
A Pomádé király új ruhája című meseoperát Ránki György írta meg Hans Christian Andersen meséje alapján. A zeneműből most ismét gyermekirodalmi gyöngyszem lett, Fodor Veronika a tőle megszokott minőségben adaptálta gyermekek számára az operát. A humoros történet Szeidl Andrea rajzain elevenedik meg előttünk, a CD-mellékleten pedig Ránki György művének legszebb dallamai kísérik az olvasót Pomádia földjére.
A szöveget Hans C. Andersen meséje és Ránki György operája nyomán Fodor Veronika írta.
Rajzolta Szeidl Andrea.
Holnap Kiadó, Bp., 2019.
Szentivánéji álom - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
A nyári napfordulón, az év legrövidebb éjszakáján, hisszük, hogy kívánságaink teljesülhetnek és bármi megtörténhet. Az Athén melletti varázslatos erdőben tündérek, fiatal szerelmesek és kézművesek keverednek össze az éjszaka játékos bonyodalmaiban. Egy furfangos tündérinas, Puck keveri, csavarja és csomózza a szálakat mindenki bosszantására.
A Szentivánéji álom William Shakespeare egyik legkedveltebb vígjátéka, melyből Benjamin Britten és Peter Pears operája alapján Fodor Veronika írt mesét, és Szimonidesz Hajnalka álmodott hozzá varázslatos képeket.
William Shakespeare vígjátéka és Benjamin Britten operája alapján írta Fodor Veronika, rajzolta Szimonidesz Hajnalka.
Holnap Kiadó, Bp., 2018.
Téli rege - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Leontész udvarában szép az élet, a király és családja gondtalan életére azonban árnyék vetül, mikor látogatóba érkezik az uralkodó régi barátja. Leontész szívében féltékenység lángja lobban, és tébolya végzetes eseményekhez vezet. A két generáción és országokon átívelő csodálatos történet drámai eseményekben bővelkedik, de a szeretet győzedelmeskedik, és a szereplői elnyerik méltó jutalmukat, a boldogságot.
Goldmark Károly utolsó operája a William Shakespeare drámájából írt Téli rege. A megható történetet Szabó T. Anna fordította a gyerekek nyelvére és Schall Eszter értő keze illusztrálta. A CD-mellékleten a zenemű legszebb részletei csendülnek fel.
William Shakespeare színműve és Goldmark Károly operája nyomán írta Szabó T. Anna.
Schall Eszter rajzaival.
Holnap Kiadó, Bp., 2017.
A kékszakállú herceg vára - Holnap Kiadó
CD/DVD, könyv
Hol volt, hol nem volt, sok évvel ezelőtt, a nyughatatlan tenderen és az égbolton tartó hegyeken túl, komoran magasló várában élt egy herceg. Egyszer feleségül kérte egy kereskedő lányát, Juditot, és magányát enyhítve elvitte magával otthona ódon falai közé. Juditot azonban kíváncsisága nem hagyta nyugodni, és kinyittatta Kékszakállú várának lezárt ajtajait...
Kass János 1960-ban készítette el Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának illusztrációit, most a klasszikus grafikák felhasználásával adjuk közre a Mesék az Operából sorozat legújabb tagját. Az opera librettójából László Noémi írt míves szöveget. A CD-mellékleten az egész zenemű felcsendül.
Bartók Béla operája és Balázs Béla librettója alapján írta László Noémi.
Kiss János grafikájával.
Holnap Kiadó, Bp., 2018.
Otello - Világhíres operák
CD/DVD, könyv
A Világhíres operák sorozat tagja, CD melléklettel.
Giuseppe Verdi: Otello
Otello – Plácido Domingo;
Jago – Piero Cappuccilli;
Desdemona – Mirella Freni;
Közreműködik – A Milánói Scala Ének- és Zenekara;
Karmester – Carlos Kleiber
Polyphemos Bajkonurban - könyv
könyv
Miért szentelünk könyvet Fusz György szobrászati tevékenységének bemutatására? Mert ha nem is beszélhetünk rejtettségben alakuló és ismeretlenségben rejtőzködő életműről, az alkotó működési területe és egyetemi oktatóként végzett tevékenysége valamelyest elfedik azt a szakadatlanul alakuló plasztikai világot, aminek aktualitása és szellemi-fizikai kapcsolódásai sem tárulhatnak fel teljes világossággal az érdeklődők előtt. Egy könyv a művek értelmezését és értékelését, a tájékozódást a benne lévő dokumentációval és a művész életének szemléjével bizonyosan segítheti. Fusz György alkotói pályafutása alapvetően kötődik a magyar vidékhez, a Dunántúl egyik igen jelentős kulturális múlttal rendelkező térségéhez. Szekszárdhoz és Tolnához. De nem kizárólagosan, hiszen az 1955-ben született művész nemzedéke már a szocializmus kulturális politikájának nemzetközi felzárkózást sem kizáró törekvéseihez is kapcsolódhatott, amelyek a hetvenes évek elején vették kezdetüket. Neki is volt már módja nemzetközi összemérési kísérletekben részt venni. Szakmai környezetét cselekvően alakító, társkereső és társakra találó volt a hazai szimpozion mozgalomban, amelynek kerámiaművészeti szárnyát működésével meg is határozta. Ennek ellenére vidéken él, és e tény is jellemzően befolyásolja tevékenységét, mint mindazokét, akik a főváros kulturális potenciálját nem kívánják, vagy nem tudják igénybe venni.
Rendezett tér - könyv
könyv
Rendezett tér – Kronosz kiadó
A társadalomtudományok területén bekövetkezett „fordulatok” között a téri vagy topográfiai fordulatok ösztönző hatást gyakorolt a kultúratudományokra és a színháztudományra is. A fordulat ezeken a területeken módszertani és fogalmi változásokat eredményezett. A jelen kötetben szereplő tanulmányok - egyebek mellett - a színházi/színpadi tér elméleti kérdéseivel, a statikus és dinamikus terek történeti és kortárs sajátosságaival foglalkoznak. Több szerző elemzi a vizuális médiumoknak a színházi előadásában és annak térkezelésében játszott szerepét. A tér és a hely megkülönböztetése kapcsán a kulturális másság, a természeti katasztrófa kiváltotta helyszín elhagyás, a nem színpadi térben szcenírozott előadás is szóba kerül. Külön fejezet foglalkozik a dramatikus szövegekben megkonstruált terek sajátosságaival, ezek dramaturgiai, műfaji, technikai aspektusaival. A zárófejezet a színházi nevelésben alkalmazott térkezelés kérdését vonja be a vizsgálat körébe.
Szentivánéji álom - Híres operettek
CD/DVD, könyv
A Híres operettek sorozat tagja, CD melléklettel.
Szakcsi Lakatos Béla: Szentivánéji álom
Titánia – Janza Kata;
Hermina – Vágó Bernadett;
Heléna – Peller Anna;
Puck – Kerényi Miklós Máté;
Oberon – Szabó P. Szilveszter;
Lysander – Dolhai Attila;
Demetrius – Szabó Dávid;
Zuboly – Bereczki Zoltán
Zene és tánc - könyv
könyv
Rendhagyó tárlatvezetésre hív bennünket a képzőművészet remekműveit bemutató Mesél a festmény sorozat. A mesterműveken szereplő alakok csaknem megelevenednek a tekintetünk előtt, és elbeszéléseiket olvasva apránként tárulnak szemünk elé a vásznakon zajló valós vagy elképzelt történetek. Miközben megismerjük a festőket és a festmény keletkezésének korszakát, a kisiskolásokat szórakoztató fejtörők segítik abban, hogy az alkotásokat alaposan szemügyre vegyék.
Zene és tánc
Ismerkedj meg Jan Miense Molenaer, Giandomenico Tiepolo, Michel-Barthélemy Ollivier, Edgar Degas festményeivel, és a házikoncertek, a velencei karnevál vagy egy balettpróba szereplőivel! Ne késlekedj! Pieter, Rosalba, Élilie, és Hortense már vár rád.
Fantasztikus klasszikusok - könyv
Ajándéktárgy, könyv
Lihoreau Tim-Jackson Sam: Fantasztikus klasszikusok
Híres zeneszerzők izgalmas élete és legismertebb művei
A HVG Könyvek sorozat garancia a nagyszerű minőségre. Tökéletes ajándék, nem csupán könyv és muzsika, hanem a mesélés és a közös zenehallgatás örömét adja! Ez a szép kiállású könyv tökéletes bevezetés a klasszikus zene világába. Izgalmas, meglepő és sokszor mulatságos történetei a komolyzenével ismerkedőknek és a rajongóknak is élvezetes olvasmányok. Szülőknek, zene-, óvodapedagógusoknak, szakkörvezetőknek, tanároknak szakmai, módszertani eszköz, segítség – a gyerekeknek könnyen befogadható, de sokszínű, szerethető élmény, szinte észrevétlen tanulás.
A Pannon Filharmonikusok örömmel vett részt a munkában, a zenekar előadásában meghallgatható a könyvben szereplő számos zenemű teljes verziója a kötetben elhelyezett QR-kód leolvasásával. Ha ismeretlen ez a módszer, tessék megnyugodni, a gyerekek azonnal tudni fogják és a nagyiknak is megmutatják majd!
Tényleg Liszt Ferenc volt az első popsztár? Melyik zeneszerzőt jelölték a legtöbb Oscar-díjra? Mi inspirálta Brahmsot a Magyar Táncok megírására? Miért kellett hipnotizőrt hívni Rahmanyinovhoz? A letűnt évszázadok legnevesebb muzsikusai többnyire délcegen és komoran feszítenek a képeken vagy a tiszteletükre emelt szobrokon. De milyen emberek lehettek valójában, és hogyan születtek a halhatatlan műveik?
Mesék, történetek sok érdekességgel, humorral és zenével!
HVG Könyvek, Budapest, 2020.
Virtuózok 2015. - könyv
CD/DVD, könyv
Virtuózok, 2015., CD melléklettel (Holnap Kiadó)
Valljuk be, régóta kivoltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra. Hiányzott az elegancia, a melegség, az őszinteség a képernyőről. Amikor elindult a Virtuózok, a lelkesedés mindannyiunkat magával ragadott. Vártuk a péntek estéket, végre volt miért bekapcsolni a tévét, mert a Virtuózok inspirált, felemelt, meghatott, hitet adott és példaképeket. Nekünk, műsorkészítőknek küldetéssé vált, hogy a televízió által sokakkal szerettessük meg az addig csak kevesek által hallgatott klasszikus zenét.
A műsorban szereplő tehetséges fiatal zenészek most interjúkban mesélnek arról, hogyan vált életük részévé a zene, amely számukra sikerélményt és önbizalmat ad. Beavatnak mindennapjaikba: kiderül, egyikük sem csodabogár, terveik, álmaik aligha különböznek más gyerekek vágyaitól. Megszólalnak a szülők és a tanárok is, akik nem hallgatják el a zenetanulással járó nehézségeket, kétségeiket sem. A zsűritagok és a televíziósok pedig a beszélgetéseikben is a komolyzenét körbevevő falakat lebontva teszik mindenki számára közérthetővé, szerethetővé a klasszikus muzsikát.
A műsor emlékezetes pillanatait csodálatos fotókkal és zenei válogatással idézzük föl, ily módon is feledhetetlenné téve a Virtuózokban átélt élményt.
Az interjúkat olvasva remélem, hogy az olvasók is úgy vélik majd, a zenetanulás, a gyakorlás komoly munkája ellenére, lélekemelő elfoglaltság, s hogy a klasszikus zene nem a kiváltságosak jutalma, nem csak a vájtfülűeké, hallgatásához különleges zenei műveltségre sincs szükség, csupán nyitott fülre és szívre. /Varga Edit/
A CD tartalma:
1-Boros Misi– Joseph Haydn: No. 11. (D-dúr) zongoraverseny, Hob XVIII: 11 - III. Rondo all’ Ungherese
2-Szauer Bianka– Deborah Henson-Conant: Baroque Flamenco
3-Kiss Zoli– Jean Baptiste Accolay – arr. Jakub Kowalewski: No. 1. (a-moll) hegedűverseny – I. Allegro moderato
4-Sándor Zoli – Pablo de Sarasate: Bevezetés és tarantella, Op.43.
5-Tóth Betti – Reinhold Gliere: Hárfaverseny, Op.74. – III. Allegro giocoso
6-Lugosi Dániel Ali – C. M. von Weber: No. 1. (f-moll) klarinétverseny, Op.73. – I. Allegro
7- Foki Dániel – Erich Wolfgang Korngold – A halott város, Op.12. Pierrot táncdala „Mein Sehnen, mein Wähnen”
8-Demeniv Mihály – Vladimir Zubitzky: Ommagio ad Astor Piazzolla
9-Gyöngyösi Ivett – Frédéric Chopin: Andante spianato et Grande polonaise brillante, Op.22. – Polonaise
Sikeresen felvéve a kosárba!
Kosaram
Az Ön kosara jelenleg üres.
Bejelentkezés
7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.
Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig:
10.00–18.00 óráig
A telefonos érdeklődéseket a 72/500-300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.
Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
Tel.: +36 30 222 7992