1 2 3

Támogatás

A Pannon Filharmonikusok számít azokra, akik szeretik és becsülik azt a minőséget, amit a zenekar képvisel. Az általa komplexen értelmezett művészeti munka nagy odafigyelést és szakmai felkészültséget igényel, amely azokkal együtt éri el a célját, akik büszkék a PFZ-re, és élvezik a zenéjét. Mi gondolunk a közönségünkre, városunk lakóira, és bízunk benne, hogy a lehetőségéhez mérten Önök is gondolnak ránk. A 2024-ben épp 20 éve Pannon Filharmonikusok néven játszó együttes PFZ 2.0 fordulatot vesz: az előadó-befogadó kettősségéből az együtt gondolkodó, közösen terhet és felelősséget vállaló közösséggé kívánja formálni közönségét és támogatóit. A 2.0 szintű együttműködés lehetőséget nyújt a közösség tagjainak is arra, hogy kommunikálnak egymással, és kapcsolatokat alakítanak ki egymás között. 

E közösségformálás egyik első lépcsőjeként a zenekar létrehozza PFZ Támogató Körét, melybe mindenkit szeretettel vár. Támogatói programunkat a Pécsett is élt és alkotott Weöres Sándor „benned a létra” gondolata köré fűzzük: minden emberben ott van a lehetőség arra, hogy adjon, hogy szerepet vállaljon a számára fontos kezdeményezések sikerre vitelében. Mi magunk emeljük saját magunkat a társadalmi szerepvállalásban is fokozatosan, éppúgy, mint ahogy az élet más területén is tesszük.

benned a létra (Weöres Sándor)

A Támogatói Körbe történő belépés küszöbértéke szabadon választható, azért, hogy bárki a saját teherviselését tiszteletben tartva csatlakozhasson a tagsághoz: a havi kisösszegű utalásoktól kezdve már a Kör tagjaként köszöntjük Önt! A kapcsolat a zenekarral lépésről lépésre növekvő összegek befizetése mellett fűzhető egyre szorosabbra. Bíztatunk mindenkit, aki szereti a PFZ−t, hogy tartson velünk, támogassa ezt a jó ügyet, és lépjünk együtt előre „poco a poco”, fokról fokra a következő években! Hamarosan online befizetésre is lehetőséget biztosítunk, de amíg ezzel elkészülünk, Zeller Anna értékesítési vezetőnk várja jelentkezését a 20-449-8508-as telefonszámon, vagy az ertekesites@pfz.hu e-mail-címen! A támogatás befizethető a Tavaszi adománygyűjtő estünkön való részvétel során is.

A támogatás lépcsőfokai

  • támogató nevének a feltüntetése a PFZ támogatói között a PFZ honlapján és évadfüzetében

  • támogatóknak szóló hírlevél

  • előfoglalási lehetőség (max. 2 db) és névre szóló meghívó a PFZ szeptember 1-jei és március 15-i hangversenyére

  • személyes kapcsolattartó

  • elővásárlási lehetőség a PFZ kiemelt hangversenyeire (Diótörő, Újévi díszhangverseny, kijelölt koncertek)

  • névtábla kihelyezése az Újévi díszhangversenyen a teremben foglalt helynél

  • előfoglalási lehetőség (max. 4 db) és névre szóló meghívó a PFZ szeptember 1-jei és március 15-i hangversenyére

  • 10% kedvezmény a PFZ shop termékeinek árából
  • támogató nevének a feltüntetése a PFZ támogatói között a PFZ honlapján és évadfüzetében
  • támogatóknak szóló hírlevél
  • előfoglalási lehetőség (max. 4 db) és névre szóló meghívó a PFZ szeptember 1-jei és március 15-i hangversenyére
  • személyes kapcsolattartó
  • elővásárlási lehetőség a PFZ kiemelt hangversenyeire (Diótörő, Újévi díszhangverseny, kijelölt koncertek)
  • névtábla kihelyezése az Újévi díszhangversenyen a teremben foglalt helynél
  • 15% kedvezmény a PFZ shop termékeinek árából
  • meghívó a PFZ egy zártkörű rendezvényére az évadban, találkozó a PFZ muzsikusaival

  • elővásárlási lehetőség a PFZ bérletes hangversenyeire

  • elővásárlási lehetőség koncertenként a PFZ kiemelt hangversenyeire (Diótörő, Újévi díszhangverseny, kijelölt koncertek)
  • névtábla kihelyezése az Újévi díszhangversenyen a teremben foglalt helynél
  • meghívó a PFZ egy zártkörű rendezvényére az évadban, találkozó a PFZ muzsikusaival
  • 20% kedvezmény a PFZ shop termékeinek árából
  • elővásárlási lehetőség a PFZ bérletes hangversenyeire
  • meghívó a PFZ zárt körű évadzáró kerti partyjára

Szeretettel várjuk támogatóink között a vállalati partnereket, szponzorokat is!  A szponzorációs támogatások ellentételezéseként nyújtott előnyöket egyedi megállapodásban rögzítjük a zenekarral együttműködő cégek igényei és profilja szerint. Amennyiben szponzorációval támogatná zenekarunkat, szintén a 20-449-8508-as telefonszámon vagy az ertekesites@pfz.hu e-mail-címen várjuk megkeresését.

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a 72/500-300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Tátrai Blanka
értékesítési menedzser
tatraipontblankakukacpfzponthu

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
Tel.: +36 30 222 7992