1 2 3

A Pannon Filharmonikusok Ezüstcsillanás évadnyitó koncertje a Müpában

2020. október 2-án A harmónia különbözősége című hangversenyen Balog József Lajtha- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész lép színpadra, vezényel Gilbert Varga, a zenekar vezető karmestere

A Pannon Filharmonikusok október 2-án Balog József zongoraművész fellépésével nyitja meg Ezüstcsillanás évadát a Müpában . Kivételes évadot indított a zenekar ebben a különleges, különösen nehéz évben: vállaltan az elmélyülés és az öröm évadát, amikor a zene erejével dacol a járvánnyal. A zene igenis alapszükséglet – hirdeti az együttes, Gilbert Varga zenei utazásra hív, Bogányi Tibor pedig  a zene lélekemelő hatására hívja fel a figyelmet. Az együttes Ezüstcsillanás címmel meghirdetett évada nem a csillogásról szól, hanem a mélyben rejlő tiszta zenei minőség örömteli ünnepe.

 

Több esemény is hangsúlyosabbá teszi a Pannon Filharmonikusok első, októberi találkozását a budapesti közönséggel az évadnyitó hangverseny ünnepélyességén túl. Balog József egy hónapon belül két különböző stílusú zongoraversennyel, a Pannon Filharmonikusok két eltérő karakterű vezető karmesterével lép színpadra, dolgozik együtt a zenekarral. A Müpa közönsége számára a zongoraművész most sokszínű tehetségéből Maestro Varga vezényletével, Ludwig van Beethoven c-moll zongoraversenyével mutat fel egy árnyalatot.

A Pannon Filharmonikusok az első és egyetlen magyarországi zenekar, amelynél Varga pozíciót vállalt 2019-ben.  A külföldre emigrált nemzetközi hírű hegedűművész, Varga Tibor fia, Gilbert Varga többször hangoztatta, hogy bár ő maga már Londonban született és szakmai útja során a világ különböző pontjain élt, dolgozott, mennyire fontosak számára gyökerei.  Magyar állampolgárságának honosítását már régebben kezdeményezte, most 2020. október 1-én, a zene világnapján Pécsett sajtónyilvános ceremónia keretében végre egy hosszú folyamat zárul le. A Maestro másnap Budapesten már magyar állampolgárként áll színpadra. Valamint október elején ünnepeljük tehát A zene világnapját is, Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész-karmester kezdeményezésére 1975-ben nyilvánította az UNESCO október 1-jét világnappá. Mindezen háttér-információk tovább árnyalják a budapesti koncertet, közölte a zenekar.

Gilbert Varga - a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere

A harmónia különbözősége című hangversenyen (amelynek párja eltérő műsorral és a Különbözőség harmóniája címmel hangzott el Pécsett, Bogányi Tibor vezető karmester vezényletével) Beethoven zongoraversenye mellett Johannes Brahms I. szimfóniája csendül fel.

 

"Az, hogy rövid időn belül háromszor is találkozom a zenekarral, öröm számomra, hiszen úgy gondolom, hogy a magyar zenei élet egyik legkiválóbb együttese. Számos nagyszerű mű közös előadása emlékezetes a számomra, amikből egyébként kettő be is került a Müpa médiatárába. Bogányi Tiborral régóta ismerjük egymást, míg Gilbert Vargával most dolgozunk majd először, de ismerve munkásságát, karizmatikus színpadi jelenlétét és a zenéhez való rendkívül igényes hozzáállását, úgy gondolom, hogy egy emlékezetes Beethoven-koncertet adunk majd a zene világnapján." – nyilatkozta Balog József a Papagenonak.

 

Balog József Liszt és Lajtha-díjas művész, egyike nemzedéke legtehetségesebb zongoraművészeinek. Koncertezett a világ három kontinensének több, mint húsz országában szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Hihetetlen munkabírással és alázattal dolgozik, és elképesztő repertoárt tart kézben. A kivételes kvalitású előadóművész egy olyan nemzetközileg is elismert magyar zongorista-tradíció örököse, amely alapjait Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő és Bartók Béla fektették le. Briliáns technikájával és érzékeny, mély zeneiségével egyaránt kivívta a kritikusok elismerését és a közönség lelkesedését. A világ híres, méltán jegyzett hangversenytermeinek volt fellépője az amszterdami Concertgebouw-tól  a new york-i Koch Theater-ig. Nemzetközi művészeti fesztiválok sikeres fellépője, számos felvételt készített Európa több országának televízió- és rádióállomásai számára. Eddigi pályafutása alatt több nagyszerű zenekarral lépett fel . Játékát 9 CD-felvétel őrzi a Hungaroton, a Convention Budapest Classic és a Brilliant Classics kiadóknál. Első, Hungaricum című szólólemeze egyedüli CD-ként 2005-ben elnyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Lemez-Nagydíjat. Legutolsó Liszt-szólólemeze -Transcendental Etudes címmel- 2015 júniusában a hónap felvétele lett az egyik legnagyobb presztizsű klasszikus zenei website- on, az allmusic.com-on. 2017-ben lemezre vette Lajtha László és Kodály Zoltán összes zongoraművét. A standard zongorista repertoár mellett szívesen játszik kevésbé ismert remekműveket, kortárs zenét és jazz inspirálta klasszikus zenét, nevéhez fűződik megannyi kortárs zenei mű bemutatása is. Zongoraművészi tevékenysége mellett a világ számos nagynevű intézményében tart mesterkurzusokat. A magyar közönség számára készült különböző interjúkban különös őszinteséggel és alázattal vall romaságáról, hitéről és különösképpen a zenéhez, a komoly kihívásokat jelentő kemény munkához való viszonyáról.

 

Balog József - zongoraművész

 

A koncerten elhangzó c-moll zongoraverseny az ellentétek harmóniája, hiszen a két szigorú karakterű szélső tételt egy romantikusokat megszégyenítő intimitású E-dúr lassú tétel köti össze.  A versenymű megértéséhez fontos információt fedezett fel az elmúlt években a Beethoven-kutatás:  a mű 1802-1803-ban készült, az eddig véltnél három évvel később, tehát abban az időszakban, amikor Beethoven a heiligenstadti végrendeletét írta. Ebben a testvéreinek írt, és csupán a halála után megtalált levélben leírja, hogy szertefoszlani látszanak a hallása megjavulásához fűzött remények, sőt, minden bizonnyal egyre inkább elveszti a számára legfontosabb érzékszervét. A hangversenyt egy ugyancsak nagyszabású mű, Brahms I. szimfóniája zárja. Ez az alkotás több mint húsz évig készült, ami alatt Brahms igyekezett tökéletesre csiszolni saját szimfonikus stílusát. A közönség idővel megértette, hogy több párhuzamosság ellenére ennek a műnek más törvényei vannak, mint Beethoven vagy Liszt zenéjének, amellyekkel összehasonlították, és az alkotás elfoglalhatta helyét a nagy szimfóniák között.

 

Öt értékes péntek este

A Müpában futó, öt péntek esti hangversenyből álló Pannon-bérletsorozat kivételes koncertélményeket kínál, hogy egybeolvadhassunk a zenével. Decemberben Richard Strauss remekbeszabott Alpesi szimfóniájával járhatjuk be az Alpok lankáit Bogányi Tibor vezető karmesterrel és Ránki Dezső zongoraművésszel. Januárban Chopin II. zongoraversenyét a díjnyertes argentin művész, Nelson Goerner adja elő, a Peer Gynt titkait felfedő koncerten. A Világhíres magyarok című esten, Bartók ritkán hallható Cantata profana darabja mellett Eötvös Péter Sirens´ Song művének ősbemutatóját a szerző vezényli, szólistája a dél-koreai Sung-Won Yang gordonkaművész lesz. A májusi záróesten az Oscar-díjas filmzeneként is ismert „The Red Violin” hegedűverseny csendül fel Elina Vähälä tolmácsolásában.

 

A zenekar tájékoztatta budapesti közönségét, hogy a Müpa hangversenytermében az előadások egy részben, szünet nélkül hangzanak el. Azok számára, akik rövid időre mindenképpen el kell hagyják a termet, hostessek nyújtanak segítséget a gyors, zökkenőmentes ki-és visszajutáshoz.

A Pannon Filharmonikusok évadfüzetét és a koncert műsorlapját egybefűzve, érintésmentesen vehetik el a bejáratoknál. Arra kérik továbbá a közönséget, hogy a hangversenyekre való indulás előtt minden esetben tájékozódjanak a Müpa honlapján az aktuális biztonsági rendelkezésekről.

A Hauni Hungária évek óta kiemelt támogatója a Pannon Filharmonikusoknak. 2020-ban új kiemelt támogatót, a Pannon Hőerőművet, a Veolia csoport tagját köszöntheti a zenekar partnerei között.

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992