1 2 3

Peer Gynt titka - Elmarad!

Frédéric Chopin: II. zongoraverseny, f-moll, Op. 21
Edvard Grieg: Peer Gynt II. szvit, Op. 55
Edvard Grieg: Peer Gynt I. szvit, Op. 46

Nelson Goerner – zongora

Vezényel: Varga Gilbert

Koncert várható hossza: 90 perc

Romantika, szerelem és mesevilág – mindezekkel találkozhat mindenki, aki ellátogat erre a koncertre. Bár Chopint elsősorban szívhez szóló zongoradarabjairól ismerjük, két alkalommal is zenekari párbeszédbe állította hangszerét, a zongorát. Bár az e-moll zongoraverseny előbb került bemutatásra, valójában ezt a hangversenyen elhangzó f-mollt írta korábban, 19 éves korában, még Lengyelországban. A művet a szerző egyik korai szerelme ihlette, s ez zenetörténeti ismeretek nélkül is jól érezhető.
Ibsen Peer Gynt című drámája ritkán látható a hazai színpadokon. Grieg kísérőzenéje, mely Ibsen kérésére készült a darabhoz, viszont önálló életre kelt rögtön a bemutató évében, amikor Grieg két zenekari szvitet is készített belőle, ezzel függetlenítve a színháztól. Grieg dallamai pedig méltán lettek népszerűek, hiszen színesen és érzékletesen mutatják be az északi világ táját és mondavilágát. A kísérőzenét ma már ritkábban játsszák, illetve a két teljes zenekari szvit sem hangzik el túl gyakran egy koncerten, ezen a hangversenyen mindkettő meghallgatható. Egy-egy dallam önállóan is bevonult a zenei köztudatba, de most teljes, eredeti köntösében hallhatja a közönség.

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992