Ha Brahms estről van szó, a közönség általában felvértezi magát valami súlyos, nehezen emészthető műsorra, amelynek hallgatása közben mélyen meg kell fürödni a szomorúságban. Ezen az estén ez nem így lesz, hiszen a két Brahms mű, a D-dúr hegedűverseny és az e-moll szimfónia csendül fel. Ez a két alkotás nem nélkülözi Brahms mindig aktuális komoly mondanivalóit, nagy gonddal kitervelt megoldásait, ugyanakkor mégis az optimizmus és az életerő hatja át ezeket a zenéket. Olyan világ szólal meg ezekben a művekben, mely eredendően jó, és amelyben nem lehet kérdés, hogy a felhők – ha vannak is – átmeneti képződmények az örök napsütéshez képest.