A 19. század végén újjászülető, németes béklyóit levető francia zene egyik kulcsfigurája Claude Debussy volt, aki szakítva a wagneri hatásokkal addig nem ismert lágy hangzatokkal és hangszínekkel kísérletezett. A par excellence gall hangszert középpontba állító rapszódia azonban nem egyéni ötlettől vezérelve, hanem felkérésre készült. Mivel Debussy nem túlságosan érdeklődött a szaxofon iránt, a mű töredékben maradt, csak halála után került befejezésre. Maurice Ravel, a századforduló másik jelentős francia zeneszerzője Debussyhez képest kevésbé utasította el a germán mintákat. Schuberti ideálok nyomán alkotta meg Nemes és érzelmes keringőit; a műfaj születését, tündöklését és bukását később a La valse című művében ábrázolta – amit sokan az 1. világháború végével letűnt világrend szimbólumaként is értelmeztek. Bach és a második bécsi iskola mintái tükröződnek Frank Martin különleges versenyművében, amelyben a hárfa, csembaló és zongora triója mellett térben osztott vonóskar működik közre.