1 2 3

Bolyongás Itáliában

Társszervező: Filharmónia Magyarország NKft.

Gioachino Rossini: Olasz nő Algírban – nyitány
Ignaz Malzat: C-dúr kettősverseny oboára és fagottra
Hector Berlioz: Harold Itáliában (szimfonikus költemény)

Murin Jaroszláv – mélyhegedű
Clara Dent-Bogányi – oboa
Bogányi Bence – fagott

Koncert várható hossza: 100 perc
Jegyárak: Díjmentes élő közvetítés.

ÉLŐ ONLINE KÖZVETÍTÉS (STREAM) HOZZÁFÉRÉS

A pár nappal ezelőtti Rossini Gála hangversenyünk után ez a műsor is a nagyszerű szerző, Gioachino Rossini egy friss és sziporkázó nyitányával indul, hiszen itáliai zenei bolyongás nem képzelhető el nélküle. A folytatásban egy magyarországi ősbemutatóra kerül sor, Ignaz Malzat C-dúr kettősverseny oboára és fagottra című művét a világon még alig ismerik, érdemes tehát már ezért bekapcsolódni az élő közvetítésbe! Malzat 1757-ben Bécsben született, 1804-ben hunyt el Passauban, ezt a remekművet 1790-ben szerezte és az Osztrák Kremsmünsteri apátság archívumában találtak rá 2015-ben.

Az ősbemutatót a Stamsi (Ausztria) cisztercita apátság templomában 2016. július 31-én játszották el és rögzítették CD-re. A mű első ősbemutatójára tehát csak 2016-ban került sor, de máig nem hallgatható meg az interneten. Végül egy francia szerző tekint Itáliára, Hector Berlioz Harold Itáliában című szimfonikus költeményét hallhatjuk. Byron Haroldjának szerepében maga a szerző tapasztalatai szólalnak meg. A mű voltaképpen szimfónia, melyben a szólóhangszerek afféle szereplők, a főhős Harold ezek közül a szólóbrácsa. Liszt így írt a műről: „Berlioz ebben a művében azokon az ellentéteken elmélkedik, amelyek a mennyeien vidám Itália és egy, a csalódásoktól és a fájdalomtól túltelített szív közvetlen érintkezéséből fakadtak.” Byron vagy Berlioz Haroldja akár az olasz vidámság és a gyakran jellemző magyar komorság találkozását is megfogalmazhatja egyben.

Az Ignaz Malzat oboa-fagott kettősversenyről olvasható érdekességeket Bogányi Bence fagottművész és Clara Dent-Bogányi oboaművész bocsátotta rendelkezésünkre.

A HANGVERSENY ONLINE MŰSORLAPJA ITT OLVASHATÓ!

Koncert kép

"A hivatásos zenész életforma nagyon más, mint egy úgynevezett civil élet, sok mindenben eltér. Lemondás, szoros napirend jellemzi az életünket, nehéz időnkét, de semmilyen más pályát nem tudnék elképzelni magamnak, nem tudnék e nélkül, máshogyan élni. Vannak időszakok, amikor rengeteg a munka és még pár perc lélegzetvételnyi idő sincs, amikor pihenni lehetne. De utána, amikor eljönnek azok a napok, amikor felszabadulok a kötelezettségek alól, akkor nagyon boldog vagyok. Fontosnak gondolom, hogy a zenész ugyan sok energiát felhasznál a munkájához, de legalább ugyanennyit vissza is kap a sikeres koncertek alkalmával. Ha látjuk, hogy a közönségnek tetszik amit csinálunk, az felemelő érzés." /Librarius/

Murin Jaroszláv 

szólóbrácsás, szólamvezető

 

 

 

Clara Dent-Bogányi – oboa
Bogányi Bence – fagott

Gudrun Vesp fotója

Koncert kép
Koncert kép

A hangverseny a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.

és a Pannon Filharmonikusok együttműködésében valósul meg.

 

Koncert kép

A közvetítést az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatja.

Clara Dent-Bogányi oboaművésszel és Bogányi Bence fagottművésszel beszélgettünk

"Mindig nagyon örülünk, amikor itt lehetünk Pécsen! Egyáltalán nagy boldogság, hogy itt vannak közvetítések, hogy dolgozik a zenekar! A Kodály Központban játszani ezekkel a muzsikusokkal, a hangversenyterem ilyen minőségű akusztikájával mindig különleges esemény.

A ma esti hangverseny attól igazán „exkluzív”, hogy egy olyan darabot adunk elő, ami legelőször hangzik el Magyarországon, pontosabban az egész világon is csak másodszor!

Malzat 1790 környékén írta ezt a művét, ő maga is briliáns tehetségű oboista volt, valószínűleg másként nem is tudott volna ilyen virtuóz darabot megalkotni. Biztos vagyok benne, hogy akkoriban már eljátszották valahol közönség előtt, de később a kottája elveszett.

Elképesztő mennyiségű felhalmozódott anyag közül került elő a kottatárból-zenei archívumból ez a mű. Egy profi, lelkes zenetudósokból álló csapat dolgozza fel lépésről-lépésre az archívumot. Valóban jelentős zeneművek után kutatnak, lemásolják, digitalizálják a kottákat, rendszerezik az anyagot, majd menedzselik a bemutatásukat.

Manfred Schneider a vezetője ennek a csapatnak, az ő vezénylete alatt született végül a fellelt darabból az első ősbemutató, ő jelezte nekünk, hogy egy értékes zenei anyagra bukkantak, érdekel-e bennünket, mert CD felvételt is terveznek belőle. Így kezdődött az együttműködésünk. Egyértelműen kiderült, hogy egy csodálatos műről van szó, mi pedig boldogan vállaltuk a munkát, már csak azért is, mert igazán nem sok oboa és fagott kettősverseny van.

A darab egy kicsit „mozartos”, kicsit klasszikus, erősen virtuóz, „osztrákos” és nagyon örömteli zene! Kihívás a zenekarnak, kihívás a szólistáknak is.

A világon legelső bemutatója 2016-ban volt a Stift Stams-i Apátságban.

Ma este lesz a második!"

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992