Mohács 500 Mohácsi requiem – ősbemutató
Pannon Filharmonikusok
Pannon Filharmonikusok
A Mohácsi requiem, mint minden gyászmise, egyszerre emlékezés és tiszteletadás az elhunytak előtt, valamint bátorítás az élőknek. Tóth Péter művében a latin liturgia állandó textusai mellett helyet kaptak a változó részek közül a Si ambulem, Sicut cerus, Domine Jesu Christe, Lux aeterna szövegek, valamint népdalok és népi imádságok Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből, egy részlet a Peer kódexből és a magyar irodalom a témához kapcsolódó versei. A mű zárószakaszában mozaikszerűen tűnnek fel a magyar kultúrtörténet legfontosabb verssorai, hogy a mű a Himnusz befejező szakaszába torkolljon: Bal sors akit régen tép/Hozz rá víg esztendőt/Megbünhödte már e nép/A multat s jövendőt!
„Nem akkor vesztettél, amikor kiütnek, hanem akkor, amikor nem állsz fel.” – idézzük Tóth Péter zeneszerző szavait.
Egészen izgalmas és egyben megrendítő tartalmakat ismerhetünk meg a szakemberek kutatásai alapján. Mohács sokáig a vereség, az elhibázott döntések és a nemzeti tragédia történeteként élt a köztudatban. A legújabb kutatások azonban összetettebb és árnyaltabb képet rajzolnak, sőt, a helytállás képét: a mohácsi vereséget nem a magyar haderő elmaradottsága vagy a belső széthúzás, hanem az oszmán hadsereg hatalmas túlereje okozta, a csata egy többnemzetiségű közép-európai hadsereg kényszerű vállalása volt. Az új megközelítés nem a vereség tagadása, de a történelmi helytállás, a felelősség és a korabeli lehetőségek újragondolására ad lehetőséget. A vereség története mögött egyre több konkrét esemény és emberi sors válik megismerhetővé.
A Mohács 500 kutatási programban Varga Szabolcs történész és a vele együtt dolgozó kutatók – köztük régészek és más történészek – munkája nyomán a csata körülményeire és történelmi összefüggéseire is a korábbi leegyszerűsítéseket meghaladó, sokoldalúbb megközelítéssel tekinthetünk.
A régészet és az antropológia, illetve a történettudomány is tehát új részletekkel gazdagítja a mohácsi csatáról alkotott képünket. A munkában meghatározó szerepet vállalnak a pécsi Janus Pannonius Múzeum dr. Bertók Gábor régész vezette kutatóprogram munkatársai is, természetesen az ország számos kiváló intézménye és szakembergárdája mellett. Hogyan dolgozza fel mindezt a zeneművészet eszközeivel Tóth Péter zeneszerző, érdemes művész, egyetemi tanszékvezető, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a zeneművészeti tagozatának, valamint a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Zeneelmélet tanszékének vezetője? A zeneszerző célja, hogy a közönség ne csupán zenei élménnyel, hanem valódi katarzissal távozzon: a mű végére a gyásztól és a történelmi emlékezéstől a megtisztulás és az újrakezdés reményéig jusson el.
1526. Az ősbemutató plakátján a számok az idő múlását szimbolizálják a digitális jelenig, jelezve ezzel azt, hogy ennek a történelmi sorsfordulónak a mai napig van hatása. Az 500 évvel később írt requiem relevanciáját épp az adja, hogy a történelmi sebek feldolgozását, a körülmények értelmezését akár a művészet, akár a párbeszéd, akár a tudomány eszközeivel, de szükséges elvégezni.
"Minden bukás után talpra kell állni." – állítja a szerző, és talán az első lépés az azzal való szembenézés, hogy bevalljuk magunknak az elbukást, azt, hogy veszteség ért minket, mert „a földön fekve nem lehet felállni”. Ma is időszerű a Moháccsal (és a balsors minden elemével) való szembenézés, a saját rossz döntéseink felvállalása, mert csak azt követheti a gyógyulás. Ezt szeretnénk ezekkel a számokkal kifejezni. A fordított 5-ös szám pont ezt az odafordulást, a szembenézést szimbolizálja, ugyanakkor a nyomdatechnikában így autentikus.
Szeretettel várjuk a közönséget a Kodály Központba!
7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
+36 72 500 300
jegypenztar@pfz.hu
Nyitvatartás:
H–Cs: 10.00–18.00
P: 10.00–18.00
Szo–V: zárva, nyitás csak rendezvény esetén annak kezdete előtt másfél órával
7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
Teszlák Nikolett
értékesítési csoportvezető
teszlak.nikolett@pfz.hu
+36 30 746-4155