A 3 felvonásos koncertszerű előadás különlegessége, hogy az énekesek a színpadon énekelnek, míg a zenekar az árokban játszik, a színpadi hangulatot pedig fényekkel teremti meg a rendező. Az opera szövegét magyarul kivetítjük.
„A Turandot Puccini utolsó operája, és bizonyos szempontból a legnagyobb energiákat megmozgató operák között tartjuk számon. Ennek egyik oka az egyik legnagyobb apparátus: a legnagyobb kórus, gyerekkar, sok szereplő és nagyon nagy zenekar. De nem csak a grandiózus méret miatt mozgat meg óriási energiákat. Nagyon érdekes hangrendszere van, miközben pont ugyanolyan dallamos, mint az összes Puccini-darab. A Turandot közönségkedvenc, pedig ízig-vérig 20. századi mű! A hangrendszere egy úgynevezett politonalitást alkalmazó hangrendszer vagy harmóniarendszer. Tulajdonképpen már rég nem a romantikus harmóniavilágról van szó. Általában két harmónia szól egyszerre, csak ez Puccini zsenijének köszönhetően úgy komponálódik egybe, hogy a fül számára mégis kellemes hangzást ad ki azért, mert a zenekari hangszerek színeit elkülöníti, és a különböző akkordok nem ömlesztve szólnak, hanem a nem szakavatott fül számára is külön hallhatóan. Akusztikailag és hangszínben is elkülönülnek, és ettől egy nagyon érdekes, újszerű hangzást hordoznak, ami újdonság azoknak, akik már kevésnek érzik a romantikát, viszont nem elidegenítő. A Turandotban Puccini ezt a zseniális receptet találta meg arra, hogy hogyan lehet úgy modernnek lenni, hogy az ne menjen a széles tömegek számára befogadható zeneiség rovására. Tehát van egy nagyon különleges hangszerelés és harmóniavilág, ami, ahogyan azt már említettük, hihetetlen energiákat mozdít meg. Olyan túlvilági képzeteket hallunk bele ezekbe a harmóniákba, vagy ezek miatt a harmóniák miatt a zenébe, ami az előadás hallgatása során valami egészen különös, szinte hátborzongató érzéssel tölt el minket. Talán ennek köszönheti ez az opera azt, hogy a „toplistán” van úgy a szakma, mint a hallgatóság körében.
A Turandot azért is különleges a Puccini életműben, mert ez egy mese. Puccinit a verizmus legfőbb kiteljesedésének tartjuk. A verizmus arról nevezetes, hogy hús-vér emberek és realista szituációk megzenésítésére szorítkozik, illetve ez a fő profilja. A mese azonban mind a rendezőnek, mind pedig a nézőnek a fantáziáját fölszabadítja: a dráma tulajdonképpen mesefigurák, ha úgy tetszik, metaforák között zajlik. Turandot a kegyetlen istenséget megtestesítő figura, míg Kalaf az elszántságnak és az istenséget ostromló emberi akaraterőnek a metaforája. Mindig az az érzésem a Turandot kapcsán, mintha egy olyan, kvázi „wagneri” operát hallanánk, amelyben az istenek és az emberek akarata feszül egymásnak, és hol az egyik, hol a másik enged. Puccini a dramaturgiát egy másik szintre emelte tehát, ennek is köszönhető, hogy még hatalmasabb energiákat mozgat meg, mint amit megszoktunk a zenéjétől. A zenemű óriási zenekari apparátust igényel: majdnem száz fős az árokban helyet foglaló zenekar, ezen felül van egy tíz fős rézfúvós együttes, akik Puccini leírása szerint elrejtve helyezkednek el a színpadon, így az énekesek egy „hangszendvicsben” énekelnek: a zenekari árokból és a színfalak mögül is érkezik a hangerő. Nagyon fontos szerepe van a kórusnak, az énekhangok elképesztő teljesítményt kívánnak minden szereplőtől, természetesen különösen a főszereplőktől, és gyerekkar is szerepel az előadásban, amely át meg átjárja a zenei szövetet. A Turandot zenekari feladatáról azt mondják a muzsikusok, hogy ez a legnehezebb a Puccini-repertoárból, mivel a szerző nem ritmikában gondolkozik, hanem hömpölyög a zene, folyamatosan változik a tempó, és az énekesek szövegmondására kell rászabni az óriási zenekari kíséretet. Hatalmas lehetőség, hogy az előadás a legkiválóbb előadókkal úgy fog megszólalni, ahogy Puccini megírta: a Kodály Központ a legnagyobb vonóskart is befogadni képes zenekari árokkal és fantasztikus akusztikával rendelkezik, így operaházként is páratlan tér lehet hazánkban! Tulajdonképpen ma este világunikumként lehetőséget ad mindannyiunknak arra, hogy meghallgassuk, hogy a szerző pontosan hogyan képzelte el ennek a hatalmas zenekari apparátust igénylő műnek a hangzását. A Turandot egy fantasztikus jó „tesztalany”, egyrészt a hangszínek és a hangzás monumentalitása miatt, másrészt pedig azért, mert ismerjük, tehát van összehasonlítási alapunk. Nagyon jól meg lehet majd ítélni, hogy mennyivel jobban szól a Kodály Központ akusztikájában a Turandot, mint bárhol máshol a világon.” (Kesselyák Gergely, vezető karmester)
