1 2 3

Magyar Kincsek Ünnepe: Történelmi arcképek

Liszt Ferenc-Veress Sándor: Magyar történelmi arcképek - részletek
Kodály Zoltán: Galántai táncok

Vezényel: Bogányi Tibor

Koncert várható hossza: 55 perc
Jegyárak: 1500Ft
Jegyvásárlás

„Július elején, Weimarból, kap néhány rövid magyar zongoradarabot, amelyeket később majd meghangszerelek.” Így értesítette 1885 júniusában pesti kiadóját Liszt Ferenc a Magyar történelmi arcképek sorozatról, melyben a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak (Széchenyi István, Eötvös József, Vörösmarty Mihály, Teleki László, Deák Ferenc, Petőfi Sándor, Mosonyi Mihály) állított emléket. A ciklus darabjai bár különbözőek, mégis összekapcsolja őket magyar vonatkozásuk és belső törvényeik rendje. A Magyar történelmi arcképek darabjai nem jelentek meg nyomtatásban Liszt életében, egészen 1956-ig kellett várni, hogy kiadják őket. Nem készült el a liszti hangszerelés sem, amelyre levelében a zeneszerző hivatkozott – erre a hiányra is reagált Veress Sándor, amikor elkészítette a művek zenekari változatát. A Történelmi arcképek a Concerto Budapest Magyar Kincsek Ünnepén ezúttal Bogányi Tibor és a Pannon Filharmonikusok előadásában elevenednek meg. A koncert második felében a Háry János szvité lesz a főszerep, melyet Kodály a daljáték legkarakteresebb dallamaiból állított össze 1927-ben, és melyet a mai napig nagy sikerrel játszanak világszerte.

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK a rendezvénysorozatról a szervező, a Concerto Budapest honlapján ITT olvashatóak!

 

Magyar Kincsek Ünnepe - 1 nap, 5 koncert, 15 vendégművész

A Concerto Budapest 2016-ban útjára indított sorozata ebben az évadban már a dátuma szerint is ünnepi fesztivállá sűrűsödik össze. Október 23-án, nemzeti ünnepünkön hazánk zenéje előtt tiszteleg Keller András és a zenekar a Magyar Kincsek Ünnepén a Zeneakadémián.

A Magyar Kincsek tematikája a kezdetektől fogva felölelte a romantikus és a kortárs magyar zene alkotásait éppúgy, mint a népi muzsika világát, vagy akár a világhódító bécsi-budapesti operettek slágermelódiáit. Valamint ugyancsak eredendően markáns vonulatot képviseltek e hangversenyeken azok a nagyobbára még a felfedezésünkre váró kincsek, amelyekkel a huszadik századi Magyarországról emigrált komponisták gazdagították nemzeti és egyetemes hangzó örökségünket. Mindez így lesz most az egynapos Magyar Kincsek Ünnepe programján is, ahol Söndörgő és Sárközi Lali bandája csakúgy fellép majd, mint Miklósa Erika, Kelemen Barnabás vagy Várjon Dénes. Concertino és concertók, Magyar történelmi arcképek és a holokauszt áldozatává lett Nádor Mihály későromantikus Hegedűversenye, Kálmán Imre-nyitány, Dubrovay-kvintett és természetesen Bartók-zene – egyként mindannyiunk közös és megbecsülendő kincsei. Ebben vesz részt a Pannon Filharmonikuskok is.

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992