1 2 3

Újratervezés (egyben bérletes póthangverseny is)

Egyedi és Bérletpótló koncert is a Kodály/Breitner Bérletesek számára elmaradt hangverseny helyett

Bartók Béla: Táncszvit
Liszt Ferenc: Esz-dúr zongoraverseny
Ludwig van Beethoven: III. "Eroica" szimfónia

Ránki Fülöp – zongora

Vezényel: Rajna Martin

Koncert várható hossza: 105 perc
Jegyárak: 1990 Ft, 2990 Ft, 3990 Ft
Jegyvásárlás

Ezen a hangversenyen három nagyszabású, szerzője által nagy gonddal megkomponált, eleve „nagy dobásnak” szánt mű hangzik el. Bartók Táncszvitjében a Kárpát-medence, sőt, akár távolabbi népek kultúráját kívánta egy mű egészébe rendezni, mintegy megkomponálni a népek testvérré válásának és a népzene magas művészeti rangjának eszméjét. Liszt Esz-dúr zongoraversenye több mint 25 évig csiszolódott, és bár elkészültekor a szerző már elhagyta szólista pályáját, e művének bemutatására mégis visszaült a zongora mellé és a vezénylést Berliozra bízta. A mű egyúttal az egyik első példája annak a formatani bravúrnak, amikor a témák visszatérése és transzformálása által egyszerre egy- és többtételes művet hallhatunk. Beethoven hősi III. szimfóniájában egyszerre foglalkozik a Napóleonhoz való viszonyulással, ugyanakkor saját szabadságharcosi és hősi küldetésével is. Addigi leghosszabb szimfóniájában a szenvedélyes, minden erejével alkotni és hatni vágyó Beethovennel találkozhatunk.

Koncert kép
Koncert kép

Mesterművek friss kezekben

Bartók, Liszt, Beethoven... és két megkerülhetetlen, tehetséges ifjú művész, érdemes jegyet váltani!

Rajna Martin a fiatal karmester-generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége, a Junior Prima díj történetében a legfiatalabb karmester, aki átvehette az elismerést.

Az est szólistája Ránki Fülöp, a legifjabb magyar zongoraművészek egyik legtehetségesebbike. Visszatérő vendége vezető magyarországi zenekaroknak, de fellépett Európa számos országában, Japánban és Kínában is. 2016-ban megkapta a Junior Prima Díjat, 2017-ben pedig a Cziffra Fesztivál Tehetség-díját.

Bartók Béla: Táncszvit / I. Moderato – II. Allegro molto – III. Allegro vivace – IV. Molto tranquillo – V. Comodo – Allegro

Bartók Béla (1881-1945) Táncszvit című zenekari műve furcsa módon Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának és Dohnányi Ernő Ünnepi nyitányának ikertestvére. E rokonságot a közös bemutató hozta létre. 1923-ban Budapest egyesítésének (Pest, Buda és Óbuda egy várossá tételének) 50. jubileumát ünnepelték. Az első világháborúban, az azt követő ex lex állapotokban és a trianoni döntés kapcsán fizikailag, gazdaságilag és emberileg is megtépázott főváros a korábbi milleniumi ünnepekhez korántsem mérhető, gyenge kísérletet tett az ünneplés maradandóvá tételéhez. Ennek kapcsán kérték fel a fentebb említett három, politikai szempontból többé-kevésbé rendszerellenesként számon tartott zeneszerzőt egy-egy mű komponálására. A szerzők bűne a Tanácsköztársaság zenei direktóriumában való formális részvétel volt. Ez a felkérés afféle békülési gesztus volt a korabeli kulturális vezetés részéről. Az addig mellőzött zeneszerzők bőségesen meghálálták ezt a lehetőséget, és műveikkel nem várt mértékben maradandóvá tették a jubileumot.

Bartók Táncszvitje az 1923. november 19.-i hangverseny második darabjaként hangzott el. A szerző eredeti koncepciója szerint Kárpát-medencei népek táncait sorakoztatta volna fel egy vissza-visszatérő, azokat összefűző magyar motívum által keretezve, mintegy szimbolizálva a gondolatot: Budapest az egész Kárpát-medence fővárosa. Az eredeti elgondolást végül részben revideálta, így az első tétel szlovák motívumát egy félreérthetetlenül egzotikus, arabos hangvételű zene váltotta fel. A ritornell (a ritornell egy visszatérő szakasz a régizenében, elsősorban a barokk korban alkalmazták, az olasz ritornello, azaz visszatérés szóból ered.) sem következetesen lehatárolt kötőelem, hanem sokszor az egyes népek zenéjének szerves részeként jelenik meg a „magyar hang”. A mű korántsem táncházi zenék szimfonikus hangszerelése, sokkal inkább a táncok stilizált, modern hangvételű, egyértelműen bartóki értelmezése, mely a virtuóz hangszerelés mellett széles érzelmi skálán mozog. Ennek talán legékesebb példája a IV. tétel, amely az éjszakai természetzenék hangulatához sokkal közelebb áll, mint a népi táncokéhoz.

A mű egyetemességének fontos bizonyítéka, hogy szinte azonnal a nemzetközi zenekari koncertrepertoár elismert darabja lett, melyet ma is számos zenekar tűz műsorára a világ bármely táján.

Liszt Ferenc: Esz-dúr zongoraverseny / I. Allegro maestoso. Tempo giusto – II. Quasi adagio – III. Allegretto vivace. Allegro animato – IV. Allegro marziale animato – Alla breve – Più mosso (ma non troppo)

Liszt Ferenc (1811-1886) alkotói életének első szakaszát, az 1820-as évektől 1847-ig zongoravirtuózként élte. Páratlan könnyedséggel improvizált, hihetetlen memóriával idézte fel más szerzők dallamait, úgy játszott el számos zongoraversenyt, ahogy előtte még soha senki, és mégis, ebből a korszakból nem maradt ránk egyetlen zongoraversenye sem, pedig igény minden bizonnyal lett volna rá. Liszt valószínűleg már ekkor is igényesebb komponistaként tekintett magára, minthogy előálljon egy felszínes, pusztán virtuóz passzázsokból összeállított versenyművel. Az Esz-dúr zongoraverseny gondolata már az 1830-as években foglalkoztatta, de a mű csak 1855-ben került a közönség elé. A komponálás gondosságát jelzi az is, hogy összesen öt változata létezik, a szerző folyamatosan javítgatta, így bár a bemutató dátuma miatt ezt tekintjük első zongoraversenyének, valójában ekkorra már az A-dúr zongoraverseny is készen volt. Liszt számára olyannyira fontos volt ez a mű, hogy bár a bemutatókor már évek óta visszavonult a zongora szólista pályától, erre az alkalomra visszaült a zongorához és a vezénylést Berliozra bízta.

Az Esz-dúr zongoraverseny valóban túlmutat a műfaj klasszikus háromtételes hagyományain. A tempójelzések alapján négy tételes, és a tételek további részekre tagolódnak, ugyanakkor, mivel közöttük gyakorlatilag nincs szünet, és a témák is átjárnak a tételhatárokon, a hallgató gyakorlatilag egytételesnek hallja a művet. A feszes ritmusú, szinte dallam nélkül is felismerhető főtéma az első és utolsó tételben meghatározó szerepű, mintegy keretbe foglalja az alkotást. A többi tétel témái megjelenésük után vissza-visszatérnek a következő tételekben, így a negyedik már szinte kizárólag az előzőek anyagaiból épül fel. A másik – az életmű során egyre inkább kibontakozó – liszti eszköz a témák transzformációja, karakterváltása, szétválása és összeolvadása. Ennek a technikának köszönhetően egy-egy dallam több arca is megmutatkozik, illetve az eredetileg különböző karakterek közeledhetnek egymáshoz, vagy éppen a hasonlóak eltávolodhatnak. A témák effajta komplex személyiségként történő értelmezése meghatározóvá vált a 19. század második felében alkotó zeneszerzők számára.

Ludwig van Beethoven: III. (Eroica) szimfónia / I. Allegro con brio – II. Marcia funebre. Adagio assai – III. Scherzo. Allegro vivace – IV. Finale. Allegro molto

Ludwig van Beethoven (1770-1827) 1802 őszén szembesült először igazán komolyan saját visszafordíthatatlan süketülésének tényével. Ezekben a napokban írta meg heiligenstadti végrendeletét, mely egyúttal programot is adott saját maga számára: „Úgy éreztem, lehetetlen itt hagynom e világot, mielőtt létrehoztam volna, amire hivatásom képesít.” … „Bízom benne, hogy elhatározásom szilárd marad s én kitartok, amíg csak a kérlelhetetlen párkák el nem vágják életem fonalát. Akár javul a helyzet, akár nem, én helytállok…” Ezt követően az 1803-as évben hallatlan erővel vetette bele magát az alkotásba. Bár nem tartozott a könnyen és gyorsan komponáló szerzők közé, és a szimfóniák terén különös súllyal nyomta a vállát Haydn és Mozart öröksége, ezt a korszakalkotó művet mindössze fél év alatt papírra vetette. A hősi (eroica) szimfónia megkomponálásának másik szála, hogy Napóleonban eredetileg felszabadító hőst látott, és mint ilyen, mintául szolgált számára, arról nem is beszélve, hogy ekkoriban komolyan gondolkodott a Párizsba költözésen, és az ottani vezetés jóindulata különösen kedvező lett volna a számára. Amikor azonban az általa nagy demokratának tartott Napóleon császárrá koronáztatta magát, majd hadjáratot indított Európa ellen, tiltakozása jeléül visszavonta az ajánlást. Az Eroica hősében ugyanakkor óhatatlanul saját küldetéstudatát is látta – és munkásságának jelentőségében nem is tévedett.

A mű az addigi szimfóniákhoz képest meglepően hosszú, különösen igaz ez az első tételre. A végletekig feszülő, elbukással és újrakezdéssel járó hősi küzdelmet az első tétel egy nagyszabású szonátaformába fogalmazza, melynek a főtémája a tétel végéig mindig félbe marad, eltolt hangsúlyai minduntalan vegzálják a hallgató metrum érzetét, és rendkívül hosszú kidolgozási része a formai tájékozódást is aláássa. A második tétel a hőst vagy küzdelmét eltemető gyászinduló. A távolból közeledő gyászzene idővel egészen közelivé válik, majd néhány bizakodó gondolat is helyet kap, melyeket egy fugato szakasz követ, mintegy a halott koporsóba fektetését és szobából való kivitelét szimbolizálva. A tétel másik fontos pontja a gyászoló magára maradása egy magányos kitartott hanggal, melyre egy kegyetlenül örvénylő zenekari tutti felel. A tétel egyike lett a zeneirodalom máig ható, plasztikus gyászzenéinek. A harmadik tétel egy ritmusjátékra alapozott – jelen esetben azért igen komoly – scherzo (tréfa). A finálé egyik első példája annak a későbbi beethoveni technikának, melyben a közönség füle hallatára találja ki a témát. A téma kialakítását egy szabad szövésű variációsorozat követi, melyben még egy magyaros változat is helyet kapott, és a tétel természetesen a hős győzelmével zárul.

Galéria
Szeretettel várjuk Önöket a következő évadban!
Bérletvásárlás

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

Nyitvatartás:
hétfő-szombat: 10.00 - 18.00

Telefonszám:
0672/500-300

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Tátrai Blanka
értékesítési menedzser
tatraipontblankakukacpfzponthu

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
Tel.: +36 30 222 7992