1 2 3

Az úrhatnám polgár

Richard Strauss: Az úrhatnám polgár – szvit, Op. 60
Johannes Brahms: III. (F-dúr) szimfónia

Vezényel: Bogányi Tibor

Koncert várható hossza: 90 perc
Jegyárak: Ingyenes élő közvetítés.

ÉLŐ ONLINE KÖZVETÍTÉS (STREAM) HOZZÁFÉRÉS

Ellentétek egysége; slágerek, melyek mégis ritkán hallhatók : zenei humor, emberi érzelmek,  szomorúság a mosoly mögött – így lehetne összefoglalni ennek a koncertnek a pillanatait, melyek a műveket végighallgatva nem is pillanatok, inkább időszakok. Richard Strauss Az úrhatnám polgárja már a keletkezéstörténetével is megírt egy színdarabot, hiszen a mű eredetileg a 17. századi Molière színdarabjaként került a közönség elé. A maga korában Lully zenésítette meg, a 20. század elején pedig Strauss és Hofmannsthal kísérletezett a mű német adaptációjaként egy kísérőzenével ellátott prózai művel, mely eredeti változatában nem állta ki a színpad próbáját. Strauss átdolgozta a művet, de hogy önálló zeneműként is megállja a helyét, végül zenekari szvitet is készített belőle. Később ez lett a darab legsikeresebb változata. Strauss bőven merített ihletet a hosszas keletkezéstörténetből. Molière nemesi címre vágyó polgára csak ürügy a nagyzolás visszásságainak megmutatására vagy a kontextualitás kijátszására. Strauss több alkalommal idéz Lully zenéjéből, de utal Wagnerre és saját korábbi műveire is.

Brahms III. szimfóniája az egyik legkülönlegesebb négy szimfóniája közül. Az utókor sem állta meg, hogy Brahms szimfóniáit valamely más szerző műveihez hasonlítsa, de a harmadik esetében közel sincs egység: egyesek Beethoven Eroicáját hallják vissza, mások Berlioz Fantasztikus szimfóniáját, megint mások liszti és wagneri elemeket fedeznek fel a vezérmotívum megjelenésében, egyesek pedig Csajkovszkij zenéjével rokonítják. Mindez persze valahol mellékes: egy sok fájdalommal és szenvedéllyel átitatott dúr szimfóniáról van szó, megkapó szépségű dallamokkal, melyekből néhányat a filmzene is felhasznált, mintegy még újabb értelmezésben.

Hívjuk a hallgatót, hogy élje át, találja meg saját értelmezését!

 

LAPOZGATHATÓ ONLINE MŰSORFÜZETÜNKET IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

 

Kedves Közönségünk!

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy bár azonos címmel színpadi darab is létezik, hangversenyünkön Strauss Az úrhatnám polgár című zenekari szvitje hangzik el a Pannon Filharmonikusok zenészei előadásában!

A Magyar Kormány hatályos rendeletei alapján szervezzük koncertjeinket. Kérjük figyelmesen olvassák el TÁJÉKOZTATÓNKAT!

A május 6-i  Az úrhatnám polgár című hangversenyünkön csak a Breitner-bérlettel rendelkezők vehetnek részt a Kodály Központban élőben.

Díjmentes élő közvetítésünkbe otthonról is bekapcsolódhatnak a zenekar honlapjáról.

Köszönjük együttműködésüket!

 

 

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992