1 2 3

Emlékül / Későbbre halasztva!

Ludwig van Beethoven: Házavatás-nyitány
Ludwig van Beethoven: V. Esz-dúr („Emperor") zongoraverseny
Robert Schumann: II. (C-dúr) szimfónia

Ránki Dezső – zongora

Vezényel: Bogányi Tibor

Koncert várható hossza: 115 perc

ÉLŐ ONLINE KÖZVETÍTÉS (STREAM) HOZZÁFÉRÉS
Koncert kép

A zenekar közel 210 éves és a műfaj, amit képvisel, olyan zeneszerzők alkotásait adja elő, mint a 250 éve született Ludwig van Beethoven.  A számok felidézése nem véletlen. A decemberben épp tíz éve átadott Kodály Központ rezidens együttese azt üzeni közönségének: az elmúlt évszázadokban számos kataklizmán ment keresztül az emberiség, de a szimfonikus zenekari működés fennmaradt a legnagyobb válságok idején is.

Ránki Dezső kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész tolmácsolja Beethoven grandiózus, utolsó „Emperor” zongoraversenyét, melyben a szerző egy rendkívül nemes, érzelmekkel teli szólamot komponált az előadónak. Nem véletlenül kapta a mű később az „Emperor”, azaz „Császár” melléknevet, hiszen a zongora valóságos császárként van jelen a zenekarban. Az V. Esz-dúr zongoraverseny korának egyik legnagyobb szabású versenyműve. Az esten Bogányi Tibor vezető karmester dirigál.

„Húszévesen játszottam koncerten ezt a művet először, azóta már több, mint hatvanszor, de minden alkalommal ugyanolyan felemelő élményt ad nekem.” – nyilatkozta Ránki Dezső a Müpa koncert kapcsán a Librariusnak.

A tíz évvel ezelőtti nyitókoncerten szintén Ránki Dezső lépett fel, személye összekapcsolja az egykori és a decemberi koncertek emelkedett és jelentőségteli hangulatát.

A hangversenyt december 9-én, az 1811-es alapításának emléknapján és a Kodály Központ megnyitásának tíz éves évfordulóján tervezte eredetileg eljátszani a zenekar. 

 

A zenekar története ITT olvasható!

Tíz éve, hogy a pécsi Kodály Központ megnyitotta kapuját, és ezzel a város és az ország egyaránt egy emblematikus koncerthelyszínnel gazdagodott. Mi is nyithatna méltóbban egy ilyen hangversenyt, mint Beethoven fényes hangvételű Házavatás-nyitánya, amely eredetileg egy színház megnyitására készült?! A műsor további részében pedig visszaemlékezhetünk az épület nyitókoncertjére, melyen ugyanúgy Beethoven Esz-dúr zongoraversenye hangzott el – ugyanígy Ránki Dezső szólójával.

December kilencedike. Jeles nap ez a pécsi zenei életben. Egyrészt 1811-ben ezen a napon adta első koncertjét a város zenekara, a mai Pannon Filharmonikusok. Másrészt azóta ezt a napot tekinti az együttes a születésnapjának, és igyekszik időről időre jeles koncertekkel megünnepelni az eseményt. Így volt ez tíz éve is, amikor ez a nap egybe esett az első Kodály Központban tartott hangversennyel is. A nagy megnyitó előtt ez afféle főpróba-koncert volt, amikor a legnagyobb műsorszám maga az épület volt. Idén is eljött a jubileum, a zenekar születésnapja, és az épület megnyitásának tízéves évfordulója, csak éppen a közönség nem jöhet be az épületbe, és a zenekar is csak limitált számban, így ez az ünnep visszafogottsága miatt különleges.

És mit ad emlékül a zenekar ezen a koncerten a közönségnek? Egyrészt Beethoven Házavatás-nyitányát, amely eredetileg is épülethez írott nyitány, másrészt számtalan jelentős koncertterem vette már szívesen megnyitásához vagy annak jubileumához. A nyitány pompája talán többekben felidézi a Kodály Központ birtokba vételének emlékét. Beethoven Esz-dúr zongoraversenye maga a megtestesült fenségesség, ami online is díszbe öltözteti a közönség szívét – csak úgy, mint tette tíz évvel ezelőtt, ugyancsak Ránki Dezső szólójával. Végül Schumann második szimfóniája hangzik el. Ezt a művet Schumann szinte gyógyírként komponálta első súlyosabb depressziós korszakából való kilábalásként. A szimfónia alapgondolata az élni akarás. És mi is lehetne aktuálisabb mondanivaló egy ilyen kettős jubileumon?

„Nem kell semmi varázslat. Ránki Dezső kalibere kell, […] aki mindenféle hókuszpókusz nélkül megteremti vagy inkább megmutatja a darab logikáját, egységét, nem csak eljátszik, de igazol minden egyes hangot. Minden egészen egyszerűnek és természetesnek hat, mintha a megfelelő képesség birtokában akárki el tudná ezt így játszani. Talán így is van. Csak a megfelelő képesség, az nincs meg senkiben. Szinte senkiben.” (Fáy Miklós)

Koncert kép

Ludwig van Beethoven: Házavatás-nyitány

1822-ben Ludwig van Beethoven (1770-1827) csupa nagyszabású művel volt elfoglalva: már régóta dolgozott a monumentális Missa solemnisen, az utolsó három – egyenként is emlékezetes – zongoraszonátáján, és már hozzákezdett a IX. szimfónia komponálásához is, amikor újabb felkérést kapott, nevezetesen, hogy az újonnan megnyitó Theater in der Josefstadt nyitó ünnepségére komponáljon művet. Nem véletlen, hogy Beethovenhez fordultak zenéért, hiszen a színház nyitóelőadásán Kotzebue Athén romjai című darabját játszották, akárcsak tíz évvel korábban a Pesti Német Színház megnyitásán, és a darabhoz akkor Beethoven írt kísérőzenét. Így az egyébként bevált (színházalapításról szóló) darab máris újdonsággá, alkalmi művé változott. Bár Beethoven mindig igen kényes volt a nyitányokra (egyetlen operájához összesen négy nyitányt komponált), még ebben a feszített munkatempóban, ráadásul immáron teljesen süketen is, határidőre elkészült a művel – az új nyitánnyal.

Ez a nyitány két tekintetben is kilóg a körülötte keletkezett művek sorából. Egyrészt ellentétben a többivel nem újít, hanem archaizál. A lassú, ünnepélyes, fanfárszerű bevezetőt egy kettős fúgáig fejlesztett, virtuóz, gyors, ellenpontra épülő anyag követi, amely formájában és hangulatában a barokk nyitányokat idézi meg. A hangszerelésben és az ellenpontban egyaránt kitett magáért a szerző, ugyanakkor a darab másik érdekessége, hogy míg a vele egyidőben keletkezett művek kivétel nélkül mély mondanivalójú, transzcendenciát éreztető zenék, ez a nyitány nem rendelkezik különösebben mély mondanivalóval. Sokkal inkább a hagyomány emlékeit, a zenés színház nagyjait idézi meg, mintegy meghívva az új színházba, hogy vegyék birtokba azt, ami számukra épült.

 

Ludwig van Beethoven: V. Esz-dúr („Emperor") zongoraverseny
I. Allegro – II. Adagio un poco mosso – III. Rondo-allegro

Beethoven ezt a sorban ötödik és egyúttal utolsó zongoraversenyét 1809-10-ben írta, abban az időben, amikor Bécs Napóleon seregeinek megszállása alatt volt. Az egész európai politikai rendszer a levegőben lógott, és a forradalmi lelkű Beethoven ebben inkább a lehetőséget, mint a veszélyt látta. Hangneme, jellege és terjedelme a III. (Eroica) szimfóniával teszi rokonná. Az Emperor (Császár) melléknév nem jelöl konkrét uralkodót és nem is Beethoventől származik, hanem a mű londoni kiadójától, aki ugyanis úgy látta, a darab kifinomultsága, monumentalitása, a szólista helyzete egy császár képét festi le. Kétségkívül van ebben igazság, és óhatatlanul előjön a gondolat, hogy ez a császár voltaképpen Beethoven, aki zenei forradalma révén került a trónra. Ettől függetlenül a gondolat nem Beethoventől származik, és nem is ő volt a nyilvános bemutató szólistája, hiszen romló hallása ezt nem tette lehetővé.

De miben is jelenik meg az uralkodás? Mindjárt az elején, a hagyományos zenekari bevezető helyett egy akkord után félbeszakítja a zongora a zenekart és szenvedélyes kadenciát játszik, csak az ő mondandója után következhet a zenekari témaexpozíció. Az első tétel drámai és monumentális, szenvedély és pátosz uralja, semmi helye nincs a bizonytalanságnak, őrlődésnek. A zongora kinyilatkoztat, a zenekar harsány visszhanggal reagál, néha helyesel, néha lelkesedik, néha kórusban ismétel, máskor feszülten figyel. Az első tétel a bő 40 perces mű nagyjából felét teszi ki.

A második tétel korálszerű, bensőséges, és mint ilyen, másképp emelkedett, mint az első. Ebben a tételben úgy jelenik meg az uralkodó – legyen az akárki is –, mint aki tegező viszonyban van a transzcendenciával és a lét legnemesebb titkaival.

A tétel végén mintegy improvizáció-szerűen a zongora szólista kísérletezik egy új témával, és ez a téma lesz a záró rondó témája. Nem újkeletű a gondolat, hogy a versenymű harmadik tételét a szólista indítja, de az, hogy a harmadik tétel már a másodikban kezdődik, és lényegében a „szólista fejéből pattan ki”, tovább erősíti a szólista dominanciáját. A zárótétel újra energikus és ünnepélyes, ereje és hatalma teljében mutatja a szólót játszó zenészt – aki mindennek ellenére még játékossággal és humorral is rendelkezik.

 

Robert Schumann: II. (C-dúr) szimfónia
I. Sostenuto assai – allegro ma non troppo – II. Scherzo, allegro vivace – III. Adagio espressivo – IV. Allegro molto vivace

1844-ben Robert Schumann (1810-1856) betegsége először fordult komolyabbra. Erőteljes hangulat-ingadozásai voltak, el-eluralkodott rajta a depresszió, a halálfélelem, emellett álmatlanság, fülzúgás és memóriazavarok is gyötörték. Ebben a nehéz időszakban fogott hozzá a szimfónia megkomponálásához. Az ihletők között három szerzőt is megemlíthetünk. Egyrészt ekkoriban ismerkedett meg Schubert akkor bemutatott „Nagy” C-dúr szimfóniájával, amit több tekintetben is a modern szimfónia etalonjának tekintett, másrészt ebben az időszakban behatóan tanulmányozta Bach zenéjét, hogy fejlessze saját eszköztárát az ellenpont terén. A harmadik motiváció természetesen Beethoven volt, akinek szimfonikus zenéjében vissza-visszatérő motívum a sötétből a fényre törekvés, ami abban a helyzetben Schumann számára különösen is aktuális volt. Lényegében ez a szimfónia a lelki gyógyulás folyamatának lenyomata. Az első tétel sejtelmes bevezetővel kezdődik, amely egyre feszültebbé válik, és végül egy felfelé törő főtémában csúcsosodik ki. A tétel ennek a felfelé kapaszkodásnak a jegyében telik.

A második tétel lényegében egy megállás nélkül egybekomponált, kéttriós forma. Schumann itt a folyamatos mozgás és előrehaladás mellett megcsillantja a karakterdarabokból ismert kiváló karakterérzékét – ezúttal zenekaron. A szimfónia vázlatai egyébként hamar elkészültek, de a hangszerelés igen lassan haladt Schumann betegsége miatt.

A harmadik tételben felcsillan a lelki béke és nyugalom reménye, de mindez olykor lassú, távoli eszményként.

A zárótételben a visszatérő boldogság iránti vágyat hallhatjuk, illetve az arra való törekvést. Ebben a tételben konkrét Beethoven idézet is van az An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) dalciklusból, így a dalszerző Schumann is előtűnik egy időre, de nem saját dalából idéz, hanem a szimfonikus szerző Beethovenéből.

A szimfónia minden tételében találunk imitációs szakaszokat, de persze alapvetően nem Bach stílusában. Az ősbemutató karmestere Schumann barátja, Mendelssohn volt.

 

A Pannon Filharmonikusok szeretettel hívja hangversenyeire kedves közönségét a Magyarország télen is vár! kampány keretében.

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992