1 2 3

Sötétségből a fénybe - Elmarad

Alban Berg: Lulu szvit
Gustav Mahler: V. szimfónia

Sáfár Orsolya – szoprán

Vezényel: Hamar Zsolt

Koncert várható hossza: 2 óra
Jegyárak: 4990 » 3990 » 2990 Ft
Jegyvásárlás

Hamar Zsolt 2000 és 2009 között volt városunk zenekarának vezető karmestere – abban az időben, amikor a Pécsi Szimfonikus Zenekar Pannon Filharmonikusokká alakult át és vált először országos, majd nemzetközi jelentőségű együttessé. Az azóta a Nemzeti Filharmonikusok élén Kocsis Zoltán örökébe lépő Hamar ezúttal Gustav Mahler V. szimfóniájával tér vissza a pécsi együttes élére. A mű negyedik tétele, a vonósokra és hárfára írt Adagietto különálló műsorszámként is rendszeresen hallható, szerzője egyik legnépszerűbb műve. Ezzel szemben Alban Berg Lulu című operája a pódiumok ritka vendége, részleteinek előadása is ritkaságszámba megy. Berg 1935 végén bekövetkezett halála miatt ugyan nem tudta befejezni háromfelvonásosra tervezett színpadi alkotását, azonban egy évvel korábban a még félkész kompozícióból egy „sűrítményt”, egy öttételes, szopránszólistát is foglalkoztató szimfonikus szvitet formált. A Lulu-szvit előadásában Sáfár Orsolya, a Magyar Állami Operaház kamaraénekese működik közre.

Koncert kép

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992