1 2 3

Jupiter tánca

Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr „Jupiter" szimfónia (K. 551)
Maurice Ravel: Zongoraverseny balkézre
Maurice Ravel: Bolero

Balog József – zongora

Jegyárak: 5990, 4990, 3990, 1000
Jegyvásárlás

Két szerző, három híres és különleges mű. Szimfónia mint nyitány, „para”-concerto félkezű zongoristáknak, és tánc zárásként, mely egyetlen dallamra épül. A „Jupiter” nevet az utókor adta a szimfóniának, hiszen Mozart nem is hallhatta ezt a remekművét, mely egyúttal az utolsó szimfóniája. Az utókor viszont olyan tökéletességet látott benne, hogy a római főistenhez, Jupiterhez hasonlította. A balkezes zongoraverseny egy első világháborúban félkezűvé vált zongoraművész, Paul Wittgenstein kérésére keletkezett, megcsillogtatva, hogy egy kéz is elég a virtuozitáshoz. Wittgenstein egyébként mástól is rendelt magának művet, de éppen a később legnépszerűbbet, Ravel művét találta gyengének. A Bolero végigvonuló dallamát és ritmusát pedig valószínűleg a koncertre nem járó közönség is ismeri. A mintegy 15 perces műben végig ugyanaz a makacs ritmus ismétlődik, mely felett tulajdonképpen a dallam is végig ugyanaz. De a nagy hangszerelő Ravel mégsem monoton művet alkotott, hanem a 20. Század egyik legnépszerűbb zenekari művét.

Koncert kép

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992