1 2 3

Hangszerszelídítő PLUSZ – Szülőkre is hangolva!

A zeneiskolás gyermekek a PFZ muzsikusaival zenélhetnek együtt, miközben a szülőket és minden érdeklődő felnőttet díjmentes előadásokkal várunk.

A Hangszerszelídítő PLUSZ – Szülőkre is hangolva! program keretében 2026. november 14-én, szombaton 10.00 és 13.00 óra között a Kodály Központban a hangszeren tanuló gyermekek a Pannon Filharmonikusok művészeivel muzsikálhatnak együtt. Miközben a fiatal zenészek a közös koncertre készülnek, a szülőket, nagyszülőket, kísérőket és pedagógusokat izgalmas előadásokkal és beszélgetésekkel várjuk, amelyek a zenetanulás örömeit, kihívásait és a gyermekek fejlődésének támogatását járják körül. A délelőttöt a gyermekek és a zenekar muzsikusainak közös koncertje zárja.

Társadalmi felelősségvállalásunk jegyében a felnőtteknek szóló előadásokon díjmentesen vehet részt minden érdeklődő, nem csupán a zeneiskolás gyermekek családtagjai. Dr. Guld Ádám előadása ugyanis olyan, a digitális médiahasználattal, a figyelemmel és a tanulással kapcsolatos kérdéseket is érint, amelyek valamennyi gyermekes család számára aktuálisak lehetnek.

A Hangszerszelídítő programunk továbbfejlesztését a Pécsi Közösségi Alapítvány által tavaly életre hívott Adj bele brancs! támogatásgyűjtő kampányban befolyt összeg tette lehetővé, ami nagyköveteink közreműködésével civil adományokból gyűlt össze.

 

GYAKORLÓMŰHELY A GYERMEKEKNEK

A program során a zeneiskolás növendékek a Pannon Filharmonikusok művészeivel közösen próbálhatnak és muzsikálhatnak, Vass András állandó karmester vezényletével. A közös zenélés során Haydn 94. D-dúr szimfóniájának lassú tétele és Farkas Ferenc Régi magyar táncok című műve szólal meg.

10.00 – 10.45: Közös zenekari zenélés a PFZ művészeivel

10.45 – 11.00: SZÜNET 1

11.00 – 11.45: Közös zenekari zenélés a PFZ művészeivel

11.45 – 12.15: SZÜNET 2

12.15 – 12.30: Koncert előtti utolsó simítások, ráhangolódás és hangolás

12.30 – 13.00: KÖZÖS KONCERT a gyermekek és a PFZ muzsikusainak közreműködésével, a zenekar próbatermében

A programra hegedűn, fuvolán, oboán, fagotton, klarinéton, kürtön, trombitán, ütőhangszeren és zongorán tanuló növendékeket, valamint zeneiskolai tanáraikat várjuk.

A kottákat biztosítjuk, ugyanakkor kérjük a résztvevőket, hogy előzetesen ismerkedjenek meg a művekkel.

A szünetekben frissítő italokkal, rágcsálnivalóval és gyümölccsel kínáljuk a gyermekeket. Kérjük a családokat, hogy megfelelő tízórairól, szükség esetén speciális étrendnek megfelelő étkezésről maguk gondoskodjanak.

 

Jelentkezés:

A szülők, nagyszülők és kísérők az alábbi jelentkezési lapon regisztrálhatnak a díjmentes programra a lenti mondatra kattintva:

JELENTKEZÉS A HANGSZERSZELÍDÍTŐ PLUSZ PROGRAMRA

 

 

ELŐADÁSOK SZÜLŐKNEK, KÍSÉRŐKNEK, PEDAGÓGUSOKNAK

10.00 – 10.45: Dr. Habil. Guld Ádám Ph.D. előadása: Kütyüktől a kottáig – Figyelemre hangolva 

A digitális világ egyre gyorsabb tempót diktál, ami a gyerekek figyelmére, tanulására és a családi kommunikációra is hatással van. Mit jelent mindez a mindennapokban, és hogyan segíthet a zene – különösen a hangszeres és komolyzenei tanulás – az elmélyülésben, a fókusz és a tanulási készségek fejlesztésében? Az előadás ezekre a kérdésekre keresi a választ, a digitális környezet kockázataitól a zene figyelemre, fejlődésre és közösségi élményekre gyakorolt lehetséges hatásáig.

 

Dr. Guld Ádám, akit mindig öröm hallgatni, könnyen lehet követni és nagyon érdemes rá figyelni, médiakutató, kommunikációs szakember, tanácsadó, a PTE-BTK Társadalom- és Médiatudományi Intézet Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék habilitált egyetemi docense, tanszékvezető-helyettese, a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíj ösztöndíjasa. Alapító tagja és titkára a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság eHétköznapok Szakosztályának, illetve a médiatudományi oktatással, kutatással és tehetséggondozással foglalkozó Médianegyed Egyesületnek. Fő kutatási területe a kortárs médiakultúra vizsgálata, ezen belül elsősorban a generációs médiahasználat és kommunikáció, valamint a média világában megszerezhető hírnév természete foglalkoztatja. Szakmai és tudományos konferenciák előadója, tudománykommunikációs munkája kapcsán a hazai médiumok rendszeres szereplője. Az elmúlt években négy önálló kötetet publikált, ezek közül „A Z generáció médiahasználata: jelenségek, hatások, kockázatok” 2022-ben, a „Digitális ismertség-transzformációk: influenszerek, befolyásolók, véleményvezérek” 2025-ben jelent meg.

10.45 – 11.00: SZÜNET 1

11.00 – 11.45: Fükéné Walter Mária tehetségszakértő moderálásával Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoraművész-tanár és Dr. Kanizsai Melinda zeneterapeuta-orvos beszélgetése

Nemcsak hangszeren játszani szuperképesség, hanem a zenetanulást jól menedzselni, a hangszeren játszó gyermeket támogatni, a problémáit, a kudarcait (főleg nem muzsikus szülőként) jól megérteni is az, ezért álmodtuk meg ezt a beszélgetést.

Hogyan támogathatjuk jól a gyereket a zenetanulásban? Mit kezdjünk a nehézségekkel, a kudarcokkal és a gyakorlás körüli konfliktusokkal? Hogyan tűzzünk ki elérhető célokat úgy, hogy a fejlődés mellett a siker és az öröm is megmaradjon? Az előadás azt is körbejárja, kinek mi a feladata: hogyan működhet együtt jól a gyerek, a szülő és a tanár, és hogyan érdemes az elvárásokról kommunikálni. Szó lesz arról is, mit tanulhat a gyerek a hangszeres tanulás során, és milyen, a zenén és az iskolán túlmutató készségeket vihet magával a későbbi életébe.

- megküzdési stratégiák, módszerek, kudarctűrés, a gyakorlás felépítése

- egyenes kommunikáció, a követelmények tisztázása

- egyáltalán kinek mi a feladata? 

- hogyan tud segíteni a szülő, a tanár? 

- pontos, elérhető célok, siker- és élménydús oktatás

- mit tanul meg a gyerek a hangszertanulást által, mi a széleskörű jövőbeli haszna?

Vendégeink reagálnak azokra a kérdésekre, nehézségekre, amelyeket a szülők fogalmaznak meg a kérdőívben a zenetanulással kapcsolatban.

 

Dr. Kanizsai Melinda művészetterapeuta, orvos (PTE KK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika), egyben zongoratanár-kamaraművész, aki a zene, a tanulás, a fejlődéslélektan és a mentális jóllét összefüggéseinek elismert szakértője. Munkájában ötvözi az orvosi, pszichológiai és pedagógiai szemléletet, így különösen hitelesen tud megszólalni a gyermekek fejlődését, tanulását és a családokat érintő aktuális kihívásokat érintő témákban. Szülők számára olyan gyakorlati és tudományosan megalapozott útmutatást tud nyújtani, amely a mindennapokban is jól hasznosítható.

Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoraművész-tanár, a PTE Zeneművészeti Intézetének oktatója. Több évtizedes pedagógiai tapasztalattal rendelkezik, zongora főtárgyat, főtárgyjáték- és gyakorlásmódszertant tanít; munkáját többek között Apáczai Csere János-díjjal, Pro Communitate-díjjal és Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el.

Fükéné Walter Mária kémia–fizika szakos tanár, mesterpedagógus szaktanácsadó és tehetségszakértő, a Pécsi Művészeti Gimnázium egykori igazgatója. Több évtizedes pedagógiai munkájában kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás, a természettudományok és a művészetek kapcsolata, valamint a diákok élményalapú tanítása.

11.45 – 12.00: SZÜNET 2

12.00 – 12.30: Kérdések és válaszok, interaktív beszélgetés: vendégeink reagálnak azokra a kérdésekre, nehézségekre, amelyeket a szülők fogalmaznak meg a gyerekek Jelentkezési lapján szereplő kérdőívben.

12.30-13.00: KONCERT a gyerekek és a PFZ muzsikusainak közreműködésével a szülőknek, kísérőknek

 

JELENTKEZÉS

A szülők, nagyszülők és kísérők az alábbi jelentkezési lapon regisztrálhatnak a díjmentes programra a lenti mondatra kattintva:

JELENTKEZÉS A HANGSZERSZELÍDÍTŐ PLUSZ PROGRAMRA

Az előadásokra nemcsak a zenét tanuló gyermekek családtagjait várjuk: szeretettel fogadunk minden érdeklődő felnőttet, akit foglalkoztatnak a gyermekek fejlődésével, tanulásával, digitális médiahasználatával és a zene jótékony hatásaival kapcsolatos kérdések.

A Kodály Központban történő eligazodással kapcsolatos részletes tudnivalókról a résztvevők később kapnak tájékoztatást.

 

 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
+36 72 500 300
jegypenztar@pfz.hu

Nyitvatartás: 
H–Cs: 10.00–18.00
P: 10.00–18.00
Szo–V: zárva, nyitás csak rendezvény esetén annak kezdete előtt másfél órával

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Közönség
kapcsolat

Teszlák Nikolett
értékesítési csoportvezető
teszlak.nikolett@pfz.hu
 +36 30 746-4155

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992