A koncert-váróban

A zenekar hű híve írja a Pannon Filharmonikusok számára

Új sorozat szeretettel!

 

 

1.

A koncert-váró egy kis szoba, ahol a polcokon sok bakelit és cd van. Az asztalkán áll egy régimódi hifi-torony, jó hangszórókkal, sok könyv, a Brockhaus-Riemann és Ujfalussy Bartókja. Az ablakon fahéjszínű puha függöny, nyáron beengedi a napfényt, télen kizárja hideget. Kényelmes füles fotelben üldögélünk finom kávé illatában, így készülünk a következő koncertre. Mert ahogy Micimackó mondja, a világon a legjobb mézet enni, ennél csak az pillanat jobb, ami előtt enni kezdjük.

És Micimackónak mindig igaza van.

 

 

BÉCSI MÉLANGE

Franz Schubert: Rosamunda-nyitány

Felix Mendelssohn-Bartholdy: I. (g-moll) zongoraverseny

Franz Schubert. IV. („Tragikus” szimfónia)

 

Palojtay János – zongora

Vezényel: Michael Maciaszczyk

Pannon Filharmonikusok

2025. október 9.

 

 

Schubert a bánat varázslója. Rövidke életében annyi baj, szomorúság, csalódás érte, hogy kétszer, háromszor harminckét évre is sok lett volna. Beteg volt, sikertelen, depressziós és csúnyácska, nem érte meg, hogy a legnagyobbak közé sorolja a zenetörténet. Életében kicsi volt ő, nagyon kicsi, szegényke. Mindent tudott a szomorúságról, de a bánata sosem letaglózó, sérelmei és esendősége felett halk mélabú lebeg, valami szelíd belenyugvás. Ha fáj a szíved, ne Brahmsot hallgass, az ő reménytelensége ólomsúlyként nehezedik majd rád. Schubert szelíden búsong, rátámaszkodhatsz, kevésbé fog fájni, ami fáj.

Schubertben nincs wienerische Gemütlichkeit semmi, bár voltak felívelő időszakai is, voltak jó barátai, akik felszínen tartották lelkileg és anyagilag, nélkülük   halhatott volna éhen is akár. De kedélyesen nem lehet a világ egyetlen, még az egyik legszebb városában sem haldokolni, mert ha valaki élni akar, túl kell lépnie a halálon. És Schubert ezt teszi, a karját nyújtja zenéjével, békét ad, belenyugvást és kesernyés nyugalmat.

 

   

A fotókat a PFZ munkatársa készítette a Schubert Museum-ban Bécsben, amikor a Pannon Filharmonikusokat busznyi közönség kísérte Bécsbe, a kultúr-utazás csúcspontja a zenekar koncertje volt a Musikverein Aranytermében.

 

De másképp hogyan is lehetne? Olyan keveset tudunk róla, arról is, hogyan élt, de arról is, hogyan halt meg. A Rosamunda-nyitányról is csak azt tudjuk, hogy kivételesen be is mutatták az operát, de két előadás után megbukott. A nyitány egy másik operához készült, az eredetileg a Varázshárfához írt nyitányát reciklálta a jó Franz. Hogy nagyon rossz volt a librettó, azt tudjuk, de hosszú ideig mást nem is. Aztán előkerült valami töredék a szövegből, volt benne gyász, cselszövevény, méreg … ám a zene, a nem létező operához írott nem létező nyitány, az gyönyörűséges. Rezignációja, kedvessége, bája magával ragad, felderít, fölemel, varázshárfán szól a ciprusi királylány végzete.

A szegény fiú 19 évesen írta IV. (!) szimfóniáját, és később nevezte el „tragikusnak”, de hát nem az. Csak lágy, dallamos, zengő, minden hangjában próbál bátran vidámnak lenni, sőt, a zárótételről még azt is mondják, hősies. Nem tudom, én azt érzem, nem könnyű egy fiatal léleknek megküzdeni a világgal, de mást nem lehet tenni. Küzdeni kell. Ez nem tragikus, csak nehéz, főleg, ha zenetörténeti óriás az ember, csak épp nem tudja senki.

Schubertnél, ahogy a 16 évvel fiatalabb bánatszakértő Dickens írja balsors-regényében (Kis Dorrit),”ha el is búsít még az emlékezés, csak csendessé tesz már, nem boldogtalanná.” Ez az ő nagy varázslata, felemelni, megszelídíteni a fájdalmat, mert szépségbe öltöztetve elviselhetőbb minden. Schubert zenéje mindig velünk van. Sokan nem tudják, hogy ő írta a dalt a rózsára bukkanó legénykéről vagy a csillámló pisztrángról. Amikor minden évszakban söprögetem hatalmas hársfánkról a mindig hulló rügyet-virágot-levelet, ha dúdolom magamban, hogy ”a ház előtt a kútnál egy régi hársfa áll”, megsimogatom a fát és nem haragszom a sok munkáért. Franz nem engedi, hogy haragudjam.

Mendelssohnnak először is mindig megköszönöm Bachot. Ha ő nem porolja le, a zenetörténet legnagyobb gigászának gigászi életművén már nem por lenne, hanem megkövesedett lávaréteg. És vajon milyen lenne az a világ, amiben nincsenek benne a brandenburgi versenyek, a hegedűpartiták, és ha nem tudnánk meg, milyen nagy feladat fúgát írni? Nem jó belegondolni sem, mert az igénytelenség, a kisszerűség, a mindenkori „orbitális pitiség” ellenében mindig ott van Bach cáfolatnak. Hogy igenis van értelme.

 

A fotót a Papageno "Bach prófétája – 175 éve hunyt el Felix Mendelssohn-Bartholdy" című 2022-es cikkéből vettük. 

Mendelssohn húszévesen vette elő a Máté passiót a feledésből, belegondolni is, mi van, ha ez nem történik meg… borzasztó, bizony. Közben mellesleg ő fejlesztette nemzetközi hírű zenekarrá a lipcsei Gewandhaust, máig tartóan. Mendelssohnnal, a jósors kegyeltjével, akinek módos családja még saját zenekart is bocsátott a rendelkezésére, minden csak jó. Jó utazni, Skóciába és Olaszországba, a Hebridákra, és általában, jó a társaságában lenni. Eleganciája, nyugodt derűje vidám pillanataink kísérője mindig. Amikor a fehér ruhás lány tündérkirálynőnek érezve magát vonul jövője felé a feldíszített teremben, talán nem is tudja, hogy az őt kísérő zene egy másik tündérkirálynőnek íródott, a Szentivánéji álom kísérőzenéjében. (Az én esküvőmön az e-moll hegedűverseny is szólt, és az a világ legszebb szólókoncertje. Lehet, hogy van sok nagyobb és jelentősebb, de ilyen szép, az nincs. Minden boldog pillanatot boldogabbá tesz.)

A g-moll zongoraverseny szintén egy fiatalember műve, ő 22 éves volt és fülig szerelmes, a művet bemutató 17 éves zongoraművésznőbe. Persze, ennek 22 évesen így is van rendje, és a szerelem felkavar, ahogy a zeneszerző képes volt a szokásos formát is összezavarni kissé, mintha azt mondaná, „fogj meg, ha tudsz!” Incselkedik és nevet, ahogy mindig, zenéje maga tömény öröm.

Pedig nem volt az ő élete sem csupa móka és kacagás, 38 évesen halt meg, gyászolva imádott testvérét. De ő mindig azt gondolta mégis, kitol a sorssal. És a vidámság gyógyít, a legjobb kúra minden ellen. Hiszen még a neve is azt jelenti: boldog.

Öreg barátom írta nekem ezt.: „Mindig legyen jó barátod, oszd meg vele bánatod, örömöd, hiszen megosztva kevesebb a bánat és az öröm megosztva több.” A Pannon Filharmonikusok koncertjén vár két barát. Ha bánatod van, vagy épp örömöd, oszd meg Schuberttel és Mendelssohnnal.

A koncert után, megígérem, egyikből kevesebb, a másikból több lesz a szívedben. 

 

Ballai Éva

 

 

Vissza