Van valamilyen kötődése Magyarországhoz?

Többször jártam már Budapesten, ahol volt alkalmam találkozni Kurtág Györggyel is. A tanárom, Pierre-Laurent Aimard sokat dolgozott együtt Kurtággal és más magyar zongoraművészekkel is. Bár nagy csodálója vagyok a magyar iskolának, még sosem koncerteztem Magyarországon, így megtiszteltetés számomra, hogy a világ egyik legmuzikálisabb országában debütálhatok.

A koncerten Mozart egyik zongoraversenyét adja elő. Hogyan viszonyul a szerző műveihez?

Erről órákig tudnék beszélni! (nevet) Mozart számomra a legkülönlegesebb zeneszerző. Ez alatt azt értem, hogy nála minden érzelem, legyen szó örömről vagy bánatról, egyfajta esszenciaként jelenik meg. A zenéjét a tiszta vízhez tudnám hasonlítani, ezért úgy kell előadni, hogy egyszerre legyen tökéletes és élő is. Azt is észrevettem, hogy amikor Mozartot gyakorlok, önmagam egyik legboldogabb változata vagyok. Úgy érzem, mintha egy szent vízben mártóznék meg, amely megtisztítja az egész lelkemet, és az emberiség lényegét közvetíti felém. Ugyanakkor nagyon nehéz is Mozart műveit játszani, de nem szabad tőlük megijedni. Az előadónak teljesen meg kell nyílnia és megmutatnia a „lecsupaszított” lelkét a közönségnek. Ha elég bátor, akkor úgy tud megszólalni ez a zene, mint maga az élet teremtése. Minden, ami minket, embereket különlegessé tesz az univerzumban, folyamatosan tetten érhető Mozartnál.

Mozarton kívül milyen zeneszerzők darabjaival foglalkozik mostanában?

Nagyon sok Beethovent játszok. A tavalyi évadban Daniel Barenboim felkérésére a szerző összes zongoraszonátáját előadhattam Berlinben, aminek nagyon örültem, mert Beethoven is rendkívül fontos a számomra. Szerintem nincs két különbözőbb zeneszerző Mozartnál és Beethovennél, pedig korban közel álltak egymáshoz. Számomra ők a Nap és a Hold. Beethoven zenéje egy összetett személyiségű embert juttat eszembe, akinek sok problémája van, de hatalmas a szíve, és folyamatosan törekszik valami felé. Mozart zenéjében „az ember” már elérte a mennyországot, milyen célért küzdjön még akkor?

 

 

Milyen emlékezetes pillanatokat élt át eddig a pályáján?

Sok jelentős koncertem volt, például a telt házas hamburgi Elbphilharmonie-ban mindig különleges élmény fellépni. Ezek a koncertek a karrierem szempontjából meghatározóak, de megtanultam, hogy az igazán emlékezetes pillanatok sokszor a kisebb helyeken, a semmiből bukkannak fel. Úgyhogy én nem is a nagyszínpadra vágyom, hanem az olyan pillanatokat keresem, amikor megáll az idő, hirtelen mindenki elcsendesül, és egy másik dimenzióba kerül. Ilyenkor nem számít, hogy épp hol vagyok, vagy hogy milyenek a körülmények. Mozart zenéjével többször átéltem már ilyet.

Sajnos nem tudok magyarul, és nem ismerem azokat az embereket, akik eljönnek a koncertre. De ha szerencsénk van, akkor olyan mély megértés alakulhat ki köztünk, mintha legjobb barátok lennénk. Számomra ezek a spirituális momentumok a legfontosabbak, és nagyon örülök, hogy a kor előrehaladtával egyre többet tapasztalhatok meg belőlük.

A zongorázás mellett vezényléssel és zeneszerzéssel is foglalkozik. Hogyan ír zenét?

Nagyon szeretek komponálni, de nincs annál rémisztőbb, mint amikor ott van előttem egy üres papír, és hangjegyeket kell rá írnom. Ez egy páratlan dimenziója a kreativitásnak. Az emberek csodálkozni szoktak rajta, hogy „hű, nemcsak zongorista vagy, hanem zeneszerző is”, de szerintem nincs ebben semmi különleges. Úgy vélem, mindannyiunknak ki kellene találnia új dallamokat, ahogy rajzolnunk is többet kellene. Én nagyon szeretek festeni, pedig rossz vagyok benne. De ez különböztet meg minket az állatoktól, hogy mi képesek vagyunk alkotni. Szóval a zeneszerzés számomra inkább terápia, ettől érzem magam embernek. Nagyon bátorítok mást is, hogy kipróbálja. Viszont el kell engedni azt az érzést, hogy az eredmény tökéletes legyen. Ez egy félreértés, mert az alkotás folyamata arról szól, hogy eljussunk oda, kik vagyunk valójában. És én ezt nem akarom elszalasztani az életemben.

A tehetséggondozás területén is aktív, hiszen évek óta részt vesz a Ruhri Zongorafesztiválon, ahol gyerekekkel foglalkozik. Mesélne erről részletesebben?

Ez egy csodálatos projekt, amely Duisburgban, egy olyan városban zajlik, ahol sok a szociális probléma. Első ránézésre megdöbbentő tud lenni, hogy honnan jönnek a gyerekek. De amikor jobban megismerjük őket, rájövünk, hogy ők is ugyanolyanok, mint bárhol másutt a világon. Mind csodálatos teremtmények, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni.

A program úgy épül fel, hogy én játszom valamilyen zenét, ők pedig megtanulnak egy koreográfiát, amit a végén közösen előadunk. Nagyon jó látni a fejlődésüket, az eredmény mindig lenyűgöző. A fesztivál végére nagyon magas szinten táncolnak, és közben a darabokat is jól megismerik. Sok Bartók- és Ligeti-művet játszok – hiszen a magyar zeneszerzők a pedagógia területén is kiemelkedőek –, és előfordult már, hogy a 10 éves gyerekekből álló csoport hátrafordult, mert félreütöttem egy hangot. (nevet)

 

 

Ha jól tudom, egyetemen is tanít.

Igen, a Kölni Zene- és Táncművészeti Főiskola professzora vagyok, de kevés növendéket vállalok, mert nagyon sűrű az életem. A szakmai elfoglaltságaim mellett van két kisgyerekem is, akikkel szeretnék minél több időt együtt tölteni. De nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy fantasztikus zeneműveket oszthatok meg a közönséggel. Szerintem ez az egyik legszebb módja annak, ahogyan az ember eltöltheti az idejét.

 

A művésszel a PAPAGENO készített interjút 2025 nyarán.

 

 

Vissza