1 2 3

Jól jönne egy kis családi digitális detox? 6 és 18 éves kor között ingyenes a koncertjegy Pécsett és Budapesten is

Bár egy család logisztikájában nagyon fontos az is, de nem csak annyiról van szó, hogy "hova tegyem a gyereket"! Azon túl, hogy mostantól velünk jöhet a koncertterembe (azaz nem kell segítséget kérni, hogy valaki vigyázzon rájuk, vagy nem kell aggódnunk, hogy a már magukra hagyható nagyobbak vajon mégis mivel töltik az időt...) számos egyéb előnyét élvezhetjük a Pannon Filharmonikusok családbarát programjának! Megmutatjuk, szerintünk mitől igazán értékes!

ÚJDONSÁG!

 

Budapesten immár huszadik évadunkat indítjuk. A Müpában pedig annak megnyitása óta vagyunk jelen teltházas koncertjeinkkel, bizony már "felnőtt" korba ért a fővárosi jelenlétünk, immár 20 éves. A "kiskorúak", hogy ezzel a kis játékossággal éljünk, azaz a 6 és18 éves kor közöttiek most a családdal együtt élvezhetik a zenét Budapesten és Pécsett is.

Gondolhatnánk, hogy egy nyolcéves gyereknek nem való a komolyzenei hangverseny, és a kamaszok dacolását is le kellene ehhez törni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek élvezik, ha a családdal együtt elmehetnek egy-egy minőségi programra. Szájtátva nézik a nagyzenekart, megcsodálják a versenyműveket és a különböző érdekes hangszeren játszó szólistákat. A digitális detoxként is ható program fejleszti a belső képek erejét, a fantáziájukat. A szünetben közösen elfogyasztott pohár frissítő és süti, az alkalomhoz illő öltözék, a hangversenytermek gyönyörű környezete példát is mutat a gyerekeknek a minőségorientált élet igényére.

 

  • Hogy mindez elérése ne jelentsen nagy terhet a családoknak, a Pannon Filharmonikusok vendégül látja a gyerekeket, azaz díjmentesen váltható bérlet és belépőjegy a Pannon Filharmonikusok bérletes koncertjeire Budapesten a Müpában, és Pécsett a Kodály Központban!

A bérlet- vagy jegyigényléssel kapcsolatban Blanka segít, e-mail-ben várja a jelentkezést: tatrai.blanka@pfz.hu

 

 

Még miért fontos, hasznos és szerintünk innovatív?

 

mert Az értékes, minőségi közös idő, a közös élmény igazi érték!

 

  • mert sokszor egy gyermekkorban átélt emlékezetes élmény az, aminek érzését felnőttként is keressük, és sokszor meg is találjuk egy koncerten 
  • mert sorozatban a legkiválóbb zeneszerzők jól ismert, és megismerésre váró művei hangzanak el világhírű szólisták közreműködésével
  • mert magas minőségű zenei élményben részesülnek
  • mert a különböző hangszerek hangzásával, érzelmeket kifejező erejével, a különböző zenei formákkal ismerkedhetnek meg
  • mert megtanulják, hogyan készül fel az ember bizonyos programokra, kulturális élményekre lelkileg, de akár öltözködésben, viselkedésben is
  • mert közös élményt élhet át a család, amiről később jól lehet beszélgetni, vitatkozni
  • mert ezek a közös élmények a család közös nyelvezetébe, emlékezetébe beépülve erősítik azt
  • mert a hangversenyeken újra és újra átélheti a család a zene közösségformáló és kikapcsoló erejét
  • mert nem csak mi rohanunk, és vagyunk időnként nyúzottak, hanem rájuk is ráfér egy estényi szépség, nyugalom, ilyen jellegű kikapcsolódás

 

Mert kell egy lassú tétel az élet versenyművében…

 

REFRÉN évad a Pannon Filharmonikusokkal.

A  díjmentes gyerMek bérleteK a tatrai.blanka@pfz.hu email címen igényelhetőEK.

 

Lapozható, online műsorfüzetÜNK a teljes REFRÉN évadra IDE KATTINTVA érhető el!

 

 

 

És hogy milyen a REFRÉN évadunk?

 

Szerintünk nem mindegy, hogy Fütyülök rá, vagy fütyülök rá

 

Nem mindegy, hogy fütyülünk rá, milyen igazi, élő zenei élmények érnek, vagy inkább együtt fütyüljük a kedvenc dallamokat a zenekarral. Az sem mindegy, hogy véletlenszerű programválasztás helyett inkább elköteleződünk a Pannon Filharmonikusok sorozata mellet. A Bogányi Tibor vezető karmesterrel évtizede komoly szakmai munkát végző társulatunk biztos abban, hogy most különösen szükségünk van arra, hogy a minőségi, élő zene ismerős, és várva várt refrénként térjen vissza az életünkbe. Mosolyogjon ránk, ahogyan új szezon arculatában megjelenő különleges zenei ismétlőjel.

A 210 éves Pannon Filharmonikusok a Müpa fennállása óta jelen van játékával Budapesten, megbízhatóan bizonyított már, sikeres bérletsorozatunk évadról évadra vonzza a közönséget – ahogyan a dalban, a versben visszatér a refrén, mi újra és újra zenét hozunk az életükbe.

Tekintsük át, hogy a Refrén elnevezésű 2022-23-as évadukban milyen értékeket rejt a budapesti  Pannon-bérlet!

Egyértelmű, hogy a magas színvonaláról ismert zenekarunk hangversenyeinek, bérletsorozatának íve, mondanivalója van, zenei programja jóval több pár véletlenszerűen egymáshoz illesztett hangversenynél. A műveken keresztül az emberi létezés szépségei iránt érzett rajongásról, az emberi kitartásról, az élet tiszteletéről üzen. Talán mondanunk sem kell, mennyire szükségünk van rá… Minden hangverseny egyszerre izgalmakkal teli ismerkedés és találkozás egy megbízható, régi baráttal, aki mindig ránk mosolyog, ahogy az új szezon arculatában megjelenő különleges zenei ismétlőjel.

Zenei újdonságok, ritkaságok és örökérvényű klasszikusok

Enchanté, köszönt az évad bennünket, Tiszta forrásból, Lelkében virágzó, Tavaszszentelő és Az élet diadala koncert címek önmagukért beszélnek. A zenekar legmagasabb művészi színvonalat képviselő játékát kiegészíti az együttes vezető karmestere, Bogányi Tibor és visszatérő dirigensei, Eötvös Péter és Varga Gilbert minőségben kompromisszumot nem ismerő zenei irányítására. A klasszikustól a romantikán, a késő romantikán és a 20. század muzsikáján át a kortársig ível az öt budapesti koncert műsora, amelyek mindegyike egyszerre tartogat meglepetést és idéz fel ismert dallamokat. Kiváló nemzetközi szólisták, a hegedűművész Alissa Margulis, a csellista Sung-Won Yang, a brácsaművész Antoine Tamestit, valamint a szoprán Lena Belkina és a karmester Andrej Jurkevics jegyzik az évadot.

 

IDE KATTINTVA a budapesti PANNON-BÉRLET a pécsi PANNONICUM-, KODÁLY-, MUSICA SACRA-BÉRLETEK közös összefoglaló oldalára kalauzoljuk!

 

A Pannon-bérletet 2022. június 30-ig lehet megújítani, új bérlet 2022. szeptember 30-ig váltható személyesen a Müpában és online a Jegymesteren

 

BÉRLETÚJÍTÁS PÉCSETT 2022. MÁJUS 20-TÓL JÚLIUS 20-IG:

 

KODÁLY-bérlet azoknak, akiknek anyanyelvük a zene
8+1 hangverseny
 

PANNONICUM-bérlet azoknak, akiknek a zene a tejszínhab a tortán
5+1 hangverseny
 

MUSICA SACRA-bérlet azoknak, akiknek remény és ünnep a zene
3 hangverseny
 

 

 

 

 

 

 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992