1 2 3

Öko-Kuckó játszóház kicsiknek hétvégén, a Pannonicum koncertek idején!

Együtt jönnétek koncertre, de a kicsi még kicsi, és a nagyobb is még csak a szünetig bírja nyugton a koncertteremben? A szombaton kora este, 18.00 órakor kezdődő Pannonicum sorozat épp nektek való! A Pannon Filharmonikusok felkérte a Zöld-Híd Alapítványt, hogy a Pannonicum sorozat koncertjeinek ideje alatt tartson az óvodás és kisiskolás korosztálynak gyermekfelügyelettel zajló zenés-kézműves öko-foglalkozást addig, amíg a szülők a nagyteremben lazítanak.

KÉZMŰVES PROGRAM a fenntarthatóság jegyében!

 

Célunk az, hogy a koncertekhez kapcsolódó témájú kézműves foglalkozásokon a gyerekek észrevétlen, játék közben fejlődjenek, tanuljanak, lehetőséget biztosítunk az önfeledt alkotásra az újrahasznosítás és természetes anyagok felhasználása jegyében.
A programon résztvevő gyerekek számára a közös foglalkozás mellett fajátékokat, társasokat is tudunk biztosítani.
Óvodás, kisiskolás, 3–8 éves gyermekeket várunk!

A tematika lehetőséget ad nektek arra, hogy a koncert után beszélgessetek a zenéről, hiszen a hangversenyhez kapcsolódó egy-egy motívum visszaköszön a játék során! A játszóház kizárólag koncertjeggyel rendelkező felnőttel érkező gyermek számára vehető igénybe. A játszóházba a koncert szünetében is be lehet csatlakozni.

Jegyár: 1990 Ft

 

A megadott témákhoz kapcsolódó tematika, az ötletek bővülhetnek, változhatnak, a gyerekek saját ötleteit, igényeit is szem előtt tartjuk.

 

Az alapítvány munkájával és kitűnően képzett, lelkes munkatársaival a közösségi oldalukon és a weblapjukon is megismerkedhettek.  A mi zenei évadunk kezdete egybe esik a sulikezdéssel, így ehhez kapcsolódóan is találtunk náluk fontos és érdekes témát:

  • Hulladékmentes iskolakezdés – olcsó és környezetkímélő tippek / A hulladékmentes iskolakezdés és tanulás nem kivitelezhetetlen. A családi kiadások csökkenésével is együtt jár, azonban mint az élet bármely területén, a hulladékmentességhez szükséges a szemléletmódváltás is.

Természetesen szerteágazó, sokszínű témákkal foglalkoznak, érdemes bepillantani a munkájukba!

 

Kodály Központ, F08 konferenciaterem

2022. OKTÓBER 1., szombat 17.30

Hegedű

  • karton hegedű összeállítása
  • hangjegy/hegedű mintás könyvjelző készítése papírból, drótból
  • hegedű mintás fülbevaló, medál készítése szalvétatechnika segítségével

 

2022. NOVEMBER 12., szombat 17.30

Amerika

  • öko gyurmából bolygó, kontinens elkészítése
  • a témához kapcsolódó papírjátékok és díszek alkotása

 

2023. FEBRUÁR 5., vasárnap 17.30

Barokk

  • barokk ruhás öltöztetőbabák elkészítése, ruhákkal
  • barokk épületek makettjének elkészítése

 

2023. FEBRUÁR 21., kedd 17.30

Opera

  • karton álarcok készítése
  • ritmushangszerek összeállítása újrahasznosított anyagokból
  • papír operaház elkészítése

 

2023. MÁRCIUS 25., szombat 17.30

Tavasz

  • tavaszi ajtódísz és terméskép készítése gyógynövények és magok felhasználásával
  • virágos díszek, origami hajtogatások
  • tavaszi mintájú dobozok összeállítása

 

2023. MÁJUS 6., szombat 17.30

Nagyzenekar

  • filcből kulcstartó varrása hangszer, hangjegy mintákkal
  • origami technikával hangszerek elkészítése
  • karton hangszerek összeállítása

 

 

a pannonicum bérlet teljes programját itt nézhetitek meg!

 

És ha az egész évadunk érdekel, a különböző bérletes sorozatok, egyedi koncertek, családi programok kattints ide!

Szeretettel várunk családoddal és ha van kis időd, olvasgasd a híreinket akár ide kattintva, ha kicsit lazítanál, vagy gyere közösségi oldalainkra!

 

LAPOZHATÓ, ONLINE MŰSORFÜZETÜNK A TELJES REFRÉN ÉVADRA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

 

 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992