1 2 3

Zene és élet (De mi ennyire jó a zenében?)

Mielőtt megválaszolnánk a kérdést, hogy milyen gyakorlati, hétköznapi életben felhasználható haszna lehet a látszólag puszta örömforrásként működő zenének, tekintsünk vissza, hiszen fontosságáról önmagában sokat sejtet, hogy a történelem során egyetlen kor, egyetlen kultúra sem mellőzte. "Az emberek fülhallgatóval közlekednek az utcán; a bevásárlóközpontokban, edzőtermekben, éttermekben mindenhol szól valamilyen zene; ha szomorúak vagyunk, zenét hallgatunk, ha bulizunk, zene szól, sokan még tanuláshoz, munkához, utazáshoz is zenét hallgatnak. Zene nélkül tehát nem igazán tudunk, és nem is tudtunk soha élni."

Zene és élet

 

Mielőtt megválaszolnánk a kérdést, hogy milyen gyakorlati, hétköznapi életben felhasználható haszna lehet a látszólag puszta örömforrásként működő zenének, tekintsünk vissza, hiszen fontosságáról önmagában sokat sejtet, hogy a történelem során egyetlen kor, egyetlen kultúra sem mellőzte.

Ha az ókori egyiptomi vagy görög kultúrát szemléljük, láthatjuk, hogy a zenélés, az irodalom és a muzsika folyamatos jelenléte nélkülözhetetlen volt a főúri udvarokban, a görög drámákban, de még a tudósok világában is. Ugyanígy a törzsi kultúrákban nincs vallási vagy közösségi szertartás zene nélkül. A középkorban a zene helyet kapott a hét szabad művészet (inkább hét szabad tudomány) között, sőt, a matematikai tudományok között tartották számon. A reneszánsz idején egy udvar gazdagságát sokkal inkább mérték a művészeti életének virágzásával, mint a kincstári leltár hosszával. Hasonlóképp működött ez a barokkban is, ahol a háborúk és járványok közepette is gombamódon szaporodtak Itáliában az operaházak, soha nem látott mennyiségben művelve ezt az igen körülményes és költséges műfajt, de még az egyébként puritán és szűkmarkú protestáns elöljáróságok is elvárták például Bachól, hogy minden vasárnapra új kantátát komponáljon. (Ma már az is lehetetlen vállalkozásnak tűnik, hogy minden vasárnap másikat adjanak elő, nemhogy még meg is írassák, kézzel lemásolják és meg is tanulják, ráadásul mindezt gyerekekkel.) Bár az uralkodóknak minden időben lehetett elég elfoglaltságuk saját kormányzati teendőjükkel, sorolni lehetne a magas szinten zenélő vagy zenét kedvelő uralkodókat, nemeseket.

De a zene nemcsak afféle úri passzió volt. A felvilágosodás kora, mely minden tekintetben az észt és a rációt tette meg elsődleges értékhordozónak, nem azt várta el a polgárság gyermekeitől, hogy matematikát vagy valószínűségszámítást tanuljanak, hanem azt, hogy zenéljenek, olyannyira, hogy az 1790-es években Bécsben több zongoratanár élt, mint orvos. A romantika művészi ihletettségű világában talán nem meglepő a zene fontossága, az viszont, hogy a XX. század vérzivatarai és értékválságai közepette is jelentős mozgalmak bontakoztak ki a zenei életben, mégiscsak sejtet valamit a zene időtállóságából. Ezzel el is érkeztünk a mai világunkhoz, melyben sokszor elhangzik a kodályi mondat: „Legyen a zene mindenkié.” Azt kell, hogy lássuk, Kodály kívánsága teljesült, még akkor is, ha nem abban a formában, ahogyan elképzelte.

 

A zene mindenkié. Mindenkinek van valamilyen zenéje. Az emberek fülhallgatóval közlekednek az utcán; a bevásárlóközpontokban, edzőtermekben, éttermekben mindenhol szól valamilyen zene; ha szomorúak vagyunk, zenét hallgatunk, ha bulizunk, zene szól, sokan még tanuláshoz, munkához, utazáshoz is zenét hallgatnak. Zene nélkül tehát nem igazán tudunk, és nem is tudtunk soha élni. Zene és zene között nyilván óriási különbség van, mely talán a hatásában is tetten érhető, de az igény, hogy a hallásunkon keresztül szórakoztatva legyünk, talán még erősebb, mint a vizuális vagy fizikai ingerek iránti vágy.

 

 

De mi ennyire jó a zenében?


Valószínűleg az embernek olthatatlan vágya van mindarra, ami valamiképpen rendezett, kiszámítható. Egy rendezett hangzás, aminek metruma, ritmusa, lejtése, dallama, kellemes vagy éppen feszítő, de mindenképpen szervezett hangzása van, minden bizonnyal ilyen. Az, hogy a zenében gesztusok vannak, érzelmek, szövegek, esetleg történetek, melyekkel azonosulni tudunk, már a puszta hallgatásuk is egyfajta empátiaélményt, érzelemkifejezést biztosít. Egy közvélemény-kutatás szerint az emberek jelentős része a szomorú zene hatására egyenesen boldogságot érez, mivel saját feszültségeit valamilyen művészileg rendezett és magasabb szintű módon oldja fel. Itt még csak a zene hallgatásánál járunk. Ennek egy magasabb szintje az, amikor a zenélést magunk műveljük, és nemcsak befogadjuk, azonosulunk vele, hanem egyúttal magunk is alakítjuk, aktív részesei leszünk. És képzeljük el mindezt közösségben, amikor ez az aktív részvétel társas cselekvéssé válik, és közösen élünk meg és fejezünk ki azonos érzelmeket! Az ilyen mértékű csoportos, intim azonosulás és aktivitás a társadalmi életben nem igazán megvalósítható és nem is megengedett, kivéve a művészetben, így például a zenében, táncban vagy színházi előadásban, amikor egy-egy szerep árnyékában érintkezünk.

A zenei képzés kapcsán itthon Kodály után leginkább a zene transzferhatásait szoktuk hangsúlyozni, nevezetesen, hogy aki zenét tanul, az jobban teljesít más tantárgyakból is. Bár a zenetanulás kétségkívül fejleszti az absztrakt gondolkodást (kottaolvasás, hallott mintázatok vizualizálása, memorizálás, logikai rendszerek értelmezése), megköveteli az összpontosított figyelmet, mozgáskoordinációt, pontos időérzékelést, mégsem lehet azt mondani, hogy az ének tagozatos iskolák vagy zenei szakközépiskolák lennének a közismereti képzés zászlóshajói. Bár előbbiek jellemzően jó közismereti eredményeket is produkálnak, utóbbiakban a hangsúly olyan mértékben a zenei gyakorlásra terelődik, hogy bár a készség megvolna a közismereti tantárgyak magasabb szintű műveléséhez, a ráfordítható idő nem áll rendelkezésre. Megfigyelhetjük viszont, hogy a kiemelkedő közismereti eredményeket produkáló iskolák (az általános iskoláktól az angol college-okig) jellemzően fejlett zenei élettel is rendelkeznek, tehát a kettő valahol összefügg, az időbeosztás viszont nem mindegy.

Amit viszont sokkal kevésbé hangsúlyozunk, pedig manapság egyre nagyobb szükség lenne rá, az az együtt zenélés társadalomformáló ereje. A ’90-es évek számos kutatása és a tapasztalat is azt mutatta, hogy a zenei orientáltságú iskolákban, osztályokban szinte maguktól feloldódnak a szociokulturális, és etnikai különbségek. Ezek a csoportok valóban közösségek, ahol nem az a lényeges, hogy ki honnan jött, hanem az, hogy ki hová tart, hiszen a közös cél, közös motiváció, közös ideál új értékmérőt kínál, nevezetesen, hogy ezt ki mennyire tudja szolgálni. Nem ritka az olyan példa sem, amikor egy-egy sérült családban felnőtt ember arról számol be, hogy az otthont, az elfogadó közösséget egy-egy ilyen intézmény közössége pótolta számára a nehéz időkben.

 

Várdai István csellóművész, a a Bécsi Zeneakadémia csellóprofesszora

 

Freund Tamás sokat foglalkozott a zenetanulás és az agy fejlődésének összefüggéseivel. Kutatásai többek között arra jutottak, hogy míg a száraz ismeretszerzés elsősorban a bal féltekét fejleszti, a zenélés sok tekintetben a jobbat, illetve a kettő közti kapcsolatot, és amit a hétköznapi életben kreativitásnak hívunk, az tudományosan voltaképpen a jobb és bal félteke közötti kapcsolat minőségét jelenti. Manapság, amikor az emberiség lexikális tudása néhány kattintással bárki számára elérhető, az ember azzal tud több lenni a gépnél, ha tud kreatívan gondolkodni, nemcsak adatokat társítani sablonok mentén, hanem azokat egészen más összefüggésben is szemlélni.

A digitalizált világban megcsappantak a fizikai ingerek. Már alig írunk kézzel, sokkal kevesebb kézzel tapintható, izgő-mozgó dolog kerül a kezünkbe, ha nem szervezzük meg magunknak, kevesebbet is mozgunk, és ezáltal számos motorikus, koordinációs készségünk elkezd visszafejlődni. A hangszertanulás ennek is kiváló ellenszere, hiszen gyakran egész testünket, eszünket, érzelmeinket egy-egy bonyolult folyamat szerint kell mozgatni, ráadásul mindezt igen kitartóan kell végezni.

A kreativitás és közösségi lét világához tartozik a koncertre járás. A mai divatos pedagógiai vagy akár felnőttképzési metodika mindent az interaktivitásnak rendel alá, tehát, hogy mindennek aktív tevékenységgel kell járnia. Mozgással, beszéddel, képi ingerrel. Ez a szemlélet eleve kizártnak tartja az aktív figyelmet, azt, amikor nem mozgunk nem beszélünk, nem nyomkodjuk a telefonunkat, nincs multitasking, egyszerűen figyelünk, befogadunk, értelmezünk, és hagyjuk megszületni magunkban azt, amit közölnek velünk. Ez a figyelem érdekes módon, a filmnézéskor a legtöbbeknek megy. A zenehallgatás viszont megköveteli azt a fantáziát is, ami képi inger nélkül is képes megjeleníteni dolgokat. Ezt csak zenehallgatással vagy olvasással tudjuk fejleszteni, de a szöveg nélküli zene még ezek közül is a legabsztraktabb, hiszen semmilyen konkrét fogódzó nincsen az értelmezéséhez, teljesen a fülünkre kell hagyatkozni. Aki ennek az igényével jár koncertre, és mindezt közösségben teszi, az nemcsak egy közös élménnyel, egy rituáléval gazdagodik, hanem az ilyen értő, egyszerre befelé és kifelé figyelő koncentrálás képességével is, mely minden bizonnyal hasznára lesz saját maga tudatos értelmezésében, megértésében és mentális frissen tartásában is.

 

 

Az éneklés, zenélés, de még az értő zenehallgatás is endorfint termel, ami mindamellett, hogy jó közérzetet biztosít, növeli az immunrendszer ellenállóképességét, csökkenti a stresszt, és ezzel védi az idegrendszert is. Itt érdemes viszont megjegyezni, hogy mivel a zene nagyon mély azonosulást tesz lehetővé, nem mindegy, hogy milyen zenével gyakoroljuk az érzelmi azonosulást, és szellemünket milyen szellemi színvonalú muzsikával pallérozzuk.

 

A tudomány igazolni látszik, hogy a zene nem egy luxuscikk, hanem egy olyan alapszükséglet a lélek és a szellem számára, mint a testnek a C-vitamin.

 

Uzsaly Bence András írása

a szerző karmester, korrepetitor, zenetanár és édesapa

 

 

Ide kattintva tájékozódhatnak a Pannon Filharmonikusok 2022-23-as REFRÉN évadának bérletsorozatairól, és egyben akár online, könnyen megvásárolhatják bérleteket! Szeretettel várjuk!

 

A borítóképen Balog József Lajtha- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész

 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Nyitvatartás:

Hétfőtől szombatig: 
10.00 - 18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a 72/500-300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől szombatig 10.00 és 18.00 óra között.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Tátrai Blanka
értékesítési menedzser
tatraipontblankakukacpfzponthu

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
Tel.: +36 30 222 7992