1 2 3

GivingTuesday, azaz #AdakozóKedd kampány

A Pannon Filharmonikusok idén is csatlakozott az #AdakozóKedd kampányhoz. Az együttes nem feledkezik meg a koronavírus-járványban elhunytakról és családtagjaikról. Az október végi, a halottak napjához kötődő oratorikus koncertjét a koronavírusban elhunytak emlékének ajánlotta fel. A december 9-i jubileumi ünnepi koncertjének bevételével pedig a koronavírus áldozatainak árváit támogatja, hűen a 210 évvel ezelőtti alapító koncerthez, amely a muzsikus özvegyek és árvák számára adott jótékonysági koncert volt egykor.

Kedves Közönségünk!

 

Talán kicsit idegenül hangzik ennek a napnak az eredeti neve, és talán a Black Friday-t már hamarabb megtanultuk. Magyarul "Adakozó kedd", nevéből is tudható, hogy a Fekete Péntek mellett, amikor fogyasztásra, vásárlásra buzdítanak bennünket, arra hívhatjuk fel egymás figyelmét, hogy az Adventi időszak kezdetén felelősségünk (és talán kötelességünk?) a segítségnyújtás. Nyilván ez nem minden esetben tárgyi adomány!

 

„A nap, amikor az egész világ az adományozásért fog össze” - állítja talán túlzás nélkül a szervezet. Nyilván szinte azonnal észrevenni az áthallást, valóban nem titkolt cél az, hogy adakozással, jótékony cselekedetekkel ellensúlyozzák a fogyasztói társadalmat még több vásárlásra, felhalmozásra buzdító kereskedelmi kampányokat. Ha legalább a nagy vásárlások időszakában sikerül a rászorulókra, az elesettekre, a hátrányos körülmények között élőkre felhívni a figyelmet, már elérte a célját. A társadalmat érzékenyíteni, az adományozást bizony tanítani kell, mondják a szakemberek, fejleszteni kell az adományozás infrastruktúráját és kultúráját is.

Minden baráti társaság, család, munkahelyi közösség, cég, magánemberek összefoghatnak és eldönthetik, számukra mi a legfontosabb, az érzelmileg legnehezebben feldolgozható hiány, nehézség... Állatvédelem, természetvédelem, egy közösség megsegítése, rászorulók, kisebbségiek, perifériára szorultak, kiszolgáltatottak... és sorolhatnánk.

Amennyiben a szándék van meg, de nem jutunk közös nevezőre, vagy segítségre van szükségünk, az AdakozóKedd hivatalos weboldalán minden információt és temérdek segítő kampányt megismerhetünk, amelyhez csatlakozhatunk, vagy ihletet kaphatunk, mi hogyan szervezzük meg a saját segítő, támogató, adakozó "kampányunkat": 

www.adakozokedd.hu

 

Zenekarunk működésének nem csupán egyik fontos elvi alapvetése, de tevékenységének valós, konkrét, kézzel fogható eleme is a társadalmi felelősségvállalás – természetesen a zenei értékek megőrzésén túl. Valljuk, hogy egy olyan szervezettől, amely tevékenységével tömegekre tud hatást gyakorolni - legyen akár egy zenekar, de bármely művészeti társulat -, elvárható, hogy közjót szolgáló szerepet is felvállaljon.

A Pannon Filharmonikusok évek alatt megteremtett pozíciója egyben kijelöli a társadalmi  felelősségét is. Fontosnak tartjuk, hogy különböző nemes ügyek mellé álljunk, azok üzenetét eljuttassuk közönségünkhöz, és erre hívjunk fel másokat is.

Az eredetileg angolul Giving Tuesday-nek nevezett globálisan terjedő mozgalomról már sok információt, illetve az adakozáshoz, vagy annak megszervezéséhez konkrét útmutatást kaphatunk annak magyarországi honlapján. Ugyanis nem csak civil szervezetként, de egyénileg, a családunkkal, vagy akár oktatási intézményként, akár cégünkkel is részt vehetünk az adománygyűjtésben. 2017-től a NIOK Alapítvány (Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány) lett a #GivingTuesday mozgalom hivatalos magyarországi nagykövete.

 

 

A Kétszázon túl című jubileumi hangversenyünkről bővebben itt olvashatnak, és itt találják a jegyvásárlás linket is, de személyesen is szeretettel várják Önöket kolléganőink a jegypénztárban!

 

A fennállásának 210 éves évfordulóját ünneplő Pannon Filharmonikusok  december 9-én ünnepi hangversenyt ad alapítójának, Lickl Györgynek tiszteletére. A zenekar hű az alapítók eszmeiségéhez. A Zeneművész Társaság  1811. december 9-én megrendezett első koncertje a muzsikus özvegyek és árvák számára adott jótékonysági koncert volt egykor. A Pannon Filharmonikusok pedig a jubileumi hangversenyének bevételével a koronavírus áldozatainak árváit támogatja a Pécsi Rotary Club Alapítvány együttműködésével.

Szeretettel várjuk hangversenyünkre!

 

a Pannon Filharmonikusok közössége

 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
+36 72 500 300
jegypenztar@pfz.hu

Nyitvatartás
H–Cs: 10.00–18.00
P: 10.00–18.00
Szo–V: zárva, nyitás csak rendezvény esetén annak kezdete előtt másfél órával

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992