1 2 3

Együtt-percek - a Pannon Filharmonikusok Adventi Kalendáriuma

A Pannon Filharmonikusok 44 muzsikusa, mind a 3 karmestere, az igazgatója, valamint a menedzsment 2 tagja, 1 muzsikus feleség és 4 muzsikus gyermek vett részt nagy örömmel a produkciókban. A szimfonikus zenekari hangszerek közül mindössze az oboa nem szólalt meg az adventi sorozatban, de a karácsony esti zenekari darabban megszólalva teljessé válik a kép. Kiss Szabolcs családi produkciójában azonban még az ütőhangszerek is képviseltették magukat. A karmesterek produkciója részben sejthető, részben meglepetést hordoz magában. 4 forgatási napon összesen 12-14 órát forgatott a stáb.

Talán az Adventhez köthető hagyományaink történetét ismerjük, vagy szeretjük a legjobban. Hogy feledésbe ne merüljenek ősi szokásaink, szellemi tradícióink, ápolni kell őket és időről-időre beszélnünk kell róluk, ezt természetesen mi is megtesszük az Advent kapcsán. Ugyanakkor bevalljuk, hogy idén a legfontosabb szempont az volt, hogy esténként, ha csak online is, de virtuálisan együtt lehessünk a közönségünkkel. Szeretnénk ebben a nagyon nehéz karácsony előtti időszakban pár percre muzsikát, kultúrát, várakozással teli izgalmat, egy kis gyermeki játékosságot lopni az otthonokba! – nyilatkozta a zenekar igazgatója, Horváth Zsolt.

 

A keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól számítjuk ezt az időszakot, a vízkeresztig tartó karácsonyi ünnepkör kezdődik advent első vasárnapjával. Ezen a napon gyújtotta meg köszöntője után a zenekar első kisfilmjében Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója is az együttes adventi koszorúján az első gyertyát: https://bit.ly/pannonfilharmonikusok_Advent

Zenekarunk Adventi Kalendáriumában tehát december 24-éig minden este nyolc órakor kinyílik egy ablak. Azt talán sokan nem tudják, hogy az adventi naptár használata az 1900-as évek körül kezdett elterjedni, úgy közeledtek apránként az ünnephez, hogy naponta egy kinyitott ablakocska mögül cukorkát, csokoládét, vagy szerényebb körülmények között mogyorót, diót lehetett kivenni.

 

 

A Pannon Filharmonikusok zenés-mesés kalendáriumát az érdeklődők a zenekar youtube csatornáján, illetve a közösségi oldalán tekinthetik meg. Természetesen a muzsika van többségben, de három mesét is belecsempésztek az alkotók a rövid zenei produkciók közé és az egyik, december 15-én este, határozottan nagy meglepetés, különlegesség lesz. Az ötletgazda Kiss Szabolcs harsonaművész, aki igazán sokoldalú tehetség, saját hangszerén kívül zongorázik, ha kell, énekel, szívesen kalandozik a klasszikus zenén túli műfajokba is, évek óta ő Csigabá, azaz a Csigaház program házigazdája, az idei év egyik Lickl-díjasa. Elképzelése találkozott a zenekar vezetésének céljaival abban, hogy nagy hangversenyeinek élő közvetítései vagy koncertfilmjei mellett könnyedebb, rövid produkciókkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy a közönség, ha online is, de kapcsolatban maradhasson a muzsikusokkal, a Kodály Központtal, a zene adta jóérzéssel. Reméljük, hogy az esténként megjelenő produkciók segítenek abban, hogy a klasszikus értékek mentén, a külvilág nyomasztó terheit könnyebben tudjunk viselni, de legalábbis pár perc békés, értékes előadásban legyen részünk az ünnepi készülődés alatt.

2020. november 29-e és december 24-e között minden este 20.00 órakor nyílik ki egy ablakocska, IDE KATTINTVA eljutnak a teljes sorozathoz.

 

A Pannon Filharmonikusok 44 muzsikusa, mind a 3 karmestere, az igazgatója, valamint a menedzsment 2 tagja, 1 muzsikus feleség és 4 muzsikus gyermek vett részt nagy örömmel a produkciókban. A szimfonikus zenekari hangszerek közül mindössze az oboa nem szólalt meg az adventi sorozatban, de a karácsony esti zenekari darabban megszólalva teljessé válik a kép. Kiss Szabolcs családi produkciójában azonban még az ütőhangszerek is képviseltették magukat. A karmesterek produkciója részben sejthető, részben meglepetést hordoz magában. 4 forgatási napon összesen 12-14 órát forgatott a stáb.

 

 

Szeretettel kívánunk egészséget, békés, nyugodt ünnepi készülődést!

 

 

 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992