Talán a legérdekesebb irodája neki van a Kodály Központ harmadik emeletén, egy kis üvegfalú iroda a folyosó elején, a zenekar igazgatójának titkársága mellett. Egy vizuális szakembernek nem is lehetne jobb „megfigyelőpontja”, hiszen egyrészt az ablakon kitekintve gyönyörű pécsi látkép, a Mecsekoldal egy része tárul elé, másrészt innen látja a folyosói mozgásokat és az egy emelettel lejjebb lévő próbateremből is felszűrődik a muzsika. Míg az első, néhány tévesen betévedő útbaigazításán kívül kevés interakcióra ad lehetőséget, utóbbi komoly inspirációt jelent Lakatos Kornél számára. Fültanúja a próbafolyamatoknak és a végeredményt is hallja, mindez nagyon fontos impulzusokat ad számára a plakátok, műsorfüzetek, és sok más grafikai anyag tervezéséhez.

Mióta alkalmazott a Pannon Filharmonikusoknál?

2014-ben érkeztem a Kodály Központba, azonban kb. 15 éve lehetett, amikor először találkoztam Horváth Zsolttal, mikor még az Intrel Grafikai Stúdióban dolgoztam, ahol három-négy grafikus alkotta a csapatot. A feladat, amiről Zsolttal beszéltünk, a zenekar arculatának, logójának tervezése, megújítása volt, melyen minden grafikus kollégám elkezdett velem együtt ötletelni. Én magam is készítettem pár variációt. A cég akkori vezetőjének, Dávid Norbertnek a terve lett a befutó. Ekkor született meg az a logó, amely a későbbieken jó alapot szolgáltatott a plakátokon és más kiadványokon való megjelenéshez, belső szerkezete izgalmas lehetőségeket kínált. Nagyon aprólékos, gazdag szín- és formavilágú logó volt, ami számos előnyén kívül magában hordozta a nehézkességét is, melyet 2015-ben egy átfogó arculatfrissítéssel egyszerűsítettünk. De ne szaladjunk ennyire előre. A stúdión belül idővel egyre szűkült azoknak a kollégáknak a száma, akik a PFZ-vel érdemben foglalkoztak, számomra viszont egyre nőttek ezek a feladatok. Egyre nehezebbé vált a fizikai távolság révén a zenekar menedzsmentjével való egyeztetés, világossá vált, hogy ezen változtatni kell. A zenekar kötelékébe kerültem, aminek az a hozadéka lett, hogy a munkafolyamatok felgyorsultak, hiszen a konzultáció szinte azonnal megvalósult, a korrekciókat nagyon hamar végre lehetett hajtani, a terveket gyorsan át lehetett beszélni. Mára az információk a lehető legközvetlenebbül jutnak el hozzám.

Egy grafikusnak, aki a zenekar mellett dolgozik, mennyire kell otthon lennie a zene világában?

Valószínűleg én hallgatom a legtöbbször a Pannon Filharmonikusokat, ugyanis az irodám üvegfala kissé nyitott, így az egy szinttel lejjebb található próbateremből ragyogóan kiszűrődik a zene, a ház hangstúdiója pedig az irodámmal szemben található. Természetesen nem kell, hogy szakértője legyek egy-egy zeneműnek, nem vagyok zeneesztéta, sem zenetörténész, de gyerekkorom óta érdekelt a komolyzene. Otthon, Hajdúnánáson édesapámnak nagy hanglemezgyűjteménye volt, így korán megismerkedtem a komolyzene lenyűgöző alkotásaival és megérintettek azok. Édesapám nemegyszer mesélt ezekre a dallamokra teljesen szabadon, a történetek mai napig a fülembe csengenek.

A képzőművészettel való ismerkedés is odahaza kezdődött?

Hajdúnánáson a gimnáziumban volt egy rajztanárom, aki, milyen a véletlen, éppen Pécsett végzett. A középiskolai évek után részben nála, részben pedig egy hajdúböszörményi festőművésznél tanultam rajzolni, festeni. Utóbbi mesteremnek volt egy érdekes kitétele oktatásomat illetően. Azt mondta, hogy nagyon szívesen foglalkozik velem, egészen addig, amíg hetente tíz értékelhető munkát átviszek hozzá, ellenkező esetben hagyjak fel az egésszel. Megszeppenve bólintottam a szavaira, de az idő őt igazolta, egyre nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába, egyre több technikát próbáltam ki. Ő egyébként kiváló akvarellista volt, nagyon sokat tanultam tőle a színekről. Ez a műfaj igényli a tervszerűséget, a lényeg megragadását, ebből is sokat profitáltam a későbbiekben. Mesterem emberi nagyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy egyszer eljött az idő, amikor azt mondta nekem, hogy forduljak másokhoz, ő már nem tud további irányokat mutatni nekem. Néhány hónap múlva felvettek a Janus Pannonius Tudományegyetem rajz - vizuális nevelés szakára, ahol új utak nyíltak meg a számomra és csodálatos éveket töltöttem ott. Közel kerülhettem a grafikai műhely lehetőségeihez, olyan technikákhoz, mint az akril, a tempera, az olajfestés, de gyakorlati képzésben részesültem a mintázás terén is. Nagyszüleim portréját is megmintáztam és micsoda öröm, hogy rabul ejthető az idő, hiszen ők sajnos már nem élnek, de a portrék a mai napig a szülőházamban, a valamikori gyerekszobámban vannak és nagyon jó érzés rájuk pillantani. A másik nagy szerelmem, ami szintén a JPTE-n kezdődött, az a fotózás volt. A kilencvenes évek nem digitális fotótechnikájáról beszélünk, bár a tanszék rendelkezett remek fényképezőkkel, objektívekkel, a mai profi színvonalat nem közelítették meg ezek a felszerelések. Kipróbálhattuk még a kis- és nagyfilmes gépeket, magunk laborálhattuk a képeinket, ami azért sava-borsa a fotózásnak.  A mai technika hihetetlenül fejlett, de mégsem tudja azt a fajta festőiséget, amit ezek a kézzel előhívott papírképek. A mai napig hasznát veszem ezeknek a tapasztalatoknak.

Mondana erre példát?

Például a Kodály Központ fotózásakor, ami nagyon sok munkám szerkezeti alapját, formarendjét meghatározza, vagy a bérletajánló animációimban is megjelenik. A zenészek hangszeres játékához rendelve olyan effektusokat dolgoztam ki, ami jellemezheti vizuálisan a hangszerek hangját, a dallamok mélységét, az energiák áramlását.

Említette, hogy sokszor hallja játszani a zenekart az irodájából. A koncertterembe is beül hallgatóként?

Igen, jó pár koncerten voltam, élvezhettem a terem kivételes akusztikáját, látványvilágát. Természetesen ilyen alkalmak is vannak, de bizonyára megérti, hogy időnként döntenem kell egy-egy kimerítő munkanap után, hogy a kikapcsolódást, vagy a rekreációt, a pihenést válasszam-e. Bevallom, nem mindig a koncerthallgatás győz. Vannak olyan plakátjaim, amelyek a kedvenc zeneműveimhez készültek, vannak olyan előadóművészek, akiknek a kisugárzása, akár a fotójukon is átjön, és felkeltik az érdeklődésemet, de a kortárs művek és zeneszerzők ugyanúgy becsalogathatnak az előadásokra. Elárulom, hogy hobbi szinten én is foglalkozom muzsikálással, bár nyilván nem azon a színvonalon, mint a Pannon Filharmonikusok tagjai. Hűen a munkámhoz és ahhoz az eszközhöz, amin dolgozom, számítógépes zenéléssel is töltöm a szabadidőmet. Már gyerekkoromban elkezdtek érdekelni a szintetizátorok, voltak nagyon inspiráló előadók is ezen a területen. A szintetikus, elektroakusztikus hangzás rabul ejtett.

Ismeri valaki a zenekarból ezt a hobbit? Hallották már zenélni?

Ez a tevékenység is elsősorban az egyetemi évekhez, a csoporttársaimhoz kapcsolható. Többen muzsikáltak különféle hangszereken, köztük egészen extrém, saját építésű zeneszerszámon is. Bemutatkoztunk kiállításmegnyitókon, performanszokon és a tanáraink sem bánták, hogy ennyire kreatívak vagyunk. Mostanában szűk körben „tesztelem” a zenéimet, családomnak, barátaimnak szoktam lejátszani a legújabb ötleteimet. Nem tartom magamat sem zeneszerzőnek, sem előadóművésznek, ezt a tevékenységet leginkább egy hangjegyzetnek, naplónak tekintem. Például egy nyaralás hangulatát rögzítem benne, amely megpróbálja hangélményként visszaadni a tenger színeit, a domborzat változatosságát, a napszakok hangulatát. A zenélés, az utazás nagyon jó regenerálódási lehetőségek a számomra.

Önt viszont grafikusként érte a megtiszteltetés, hogy Lickl-díjjal ismerték el a zenekarért végzett munkáját.

Nem hiszem, hogy túl sok grafikus büszkélkedhet azzal, hogy egy zenekar ilyen szinten elismeri a munkáját. Nem számítottam erre a díjra, tulajdonképpen egyetlen gyanús mozzanat volt, hogy senki sem kérte, hogy fotózzak az eseményen. Nagyon jólesett és megható volt ez a törődés irányomba, főképp, hogy egy szerteágazó feladatokat ellátó, magas színvonalú menedzsmentben ilyen kiemelt szerepet tulajdonítanak a vizuális megjelenésnek.

Horváth Zsolt igazgató úr laudációjában mire hivatkozott a díj átadásakor?

Érdekes volt, hogy először nem a díjazott nevével kezdte az indoklást, hanem a tevékenységemről beszélt. Kvázi, egy találóskérdést mondott el a méltatásban. A név csak az utolsó mondatban hangzott el. Egyébként már ez előtt bőven lelepleződtem, hiszen, ha jól emlékszem üvegirodával kezdte a bemutatást. Az is elhangzott, hogy „bármit kérhetünk tőle: ha van rá elég idő, csodára képes, ha nincs, akkor kellő nyomás hatására „csak” nagyszerűt alkot”. Utóbbi azért többször előfordul, mármint az időhiány, bizony nem tudok senkire sem mutogatni csúszás esetén, legtöbbször magamnak kell megoldanom a feladatokat.

Jó dolog egy ilyen elismerés, máskor is kap visszajelzéseket a munkájáról? Esetleg kívülről, a „zenekaron túlról” is?

A díjakat is fel lehet fogni visszajelzésnek, például 2015-ben Media Design díjat nyertünk, de annak is örülök, ha hétköznapi emberektől hallok elismerő szavakat. Már a zenekar tagjaitól is kaptam pozitív jelzéseket, örültek annak, hogy Pécsett sok helyen találkozhatnak a PFZ plakátjaival, megjelenik a zenekar, mint művészeti társulat és érzik ennek a súlyát. Jó hallani, ha igazi, felismerhető minőségként értékelik a munkánkat. Nagyon fontosak a kivitelezőkkel folytatott párbeszédek is. Szeretem, ha a közönségnek szánt anyagok az igényességen túl jól használhatóak, praktikusak, ilyenek például a műsorfüzetek, az évad koncertjeit, művészeit bemutató kiadványok. Gondolni kell arra, hogy ezeknek el kell férni akár egy zsebben, vagy a táskában, különben nem fogják rendszeresen használni az emberek. Régen nagy munka volt egy egységes és használható képanyagot összerendezni az előadókról, ma sokkal jobb a helyzet, fantasztikus minőségű képekkel tudok dolgozni. Olykor persze ma is kreativitással kell pótolni egy-egy problémát, de azok általában a kiadvány erényeivé válnak. Többször használok céltudatosan olyan beépülőket (plug in-okat), amelyek merőben más lehetőségeket hoznak, kicsit újabb szemszögből is bevillanthatnak értékeket.

Mennyire ismerik önt és a munkáját a zenészek?

Van olyan zenekari tag, aki Hajdúnánásról érkezett, csakúgy, mint én, sőt, ugyanazon a játszótéren játszottunk gyermekkorunkban, tehát nagy örömmel üdvözöltük egymást a zenekarnál. Másrészt vannak olyan munkák, melyek során kapcsolatba kerülök karmesterekkel, zenészekkel, de a barátnőm társaságából is vannak zenész kapcsolataim. Néha előfordul, hogy megkeresnek és tanácsot kérnek tőlem grafikai kérdésekben, saját terveikkel kapcsolatban, de nem vagyok annyira jelen a zenekar életében, mint mondjuk egy-egy szólam tagjai. Inkább a menedzsment dolgozóival van szorosabb kapcsolatom, ez is a munkámból adódik.

Visszakanyarodva a Lickl-díjhoz, mit ad önnek egy ilyen elismerés?

A kis műtárgyon kívül, ami maga a díj és nagyon kedves nekem, azt üzeni ez az elismerés, hogy jó úton haladok a cég imázs, marketing, kommunikációs, produkciós és egyéb kreatív anyagainak elkészítésében. Épp a következő évaddal kapcsolatban van egy ötletem, amely a 3D-s programok irányába mozdítja a grafikai, animációs megoldásainkat. Nem tudom mennyi fog ebből megvalósulni, de úgy gondolom, hogy ezzel a technikával még árnyaltabban meg tudom jeleníteni azokat az anyagszerűségeket, amelyek eddig is foglalkoztattak, ideértve a titánium, arany és ezüst kérdéskörét.

Hol lehet találkozni a városban az ön munkáival?

Kifelé bővülő halmazokról van szó, amelyek a Kodály Központból mutatnak a távolabbi környezetünkbe, akár határainkon túlra is. A városban nagyon frekventált helyeken láthatók a PFZ anyagai, például a Színház téren a hirdetőoszlopunkon, amely olyan hely, ahol a pécsiek összegyűlnek előadások előtt, alapvetően nagy a gyalogosforgalom is a sétáló utcán, szóval ideális a számunkra. A plakátok feladata az, hogy az arra járókra azonnal hassanak, úgy, hogy a városi embereket lépten-nyomon hihetetlen mennyiségű vizuális inger éri. Jellemző lesz az emberekre egy idő után egyfajta immunitás, ezért aztán a minőség mellett a mennyiség, a méret, az ismétlésszám sem mellékes. Nem árt, ha a plakáton lévő szín, forma, betűtípus egy pillanat alatt beazonosítható. Sokat gondolkodunk azon, hogy mi legyen az a néhány szó a plakátjainkon, amely akár az utca túloldaláról is megszólítja a szemlélőt. Jól döntöttünk, amikor szakítottunk azzal a gyakorlattal, hogy minden feladathoz új kreatívot rendeltünk és állandóan „újragomboltuk” a kabátot, mintha ezzel tiszteltük volna meg az újabb feladatokat és a különböző célcsoportokat. Egy idő után rájöttünk, hogy ez a sokféleség ellenünk dolgozik, szükségünk lett egy átgondoltabb, rendezettebb arculatra. A tervezés során az is alapelvemmé vált, hogy ne egy ember gondolkodása, ízlése határozza meg a grafikai terveket, hanem mindig konzultáljak olyan személyekkel, akik friss szemmel néznek a dolgokra. Lehet, hogy nem is a szakmából valók, az is sokat segíthet, ha más grafikai környezetben szocializálódott, vagy netán filmes az illető.

Hogyan képzeli el a jövőjét a zenekarnál?

Nyitottan, friss szemlélettel, rugalmasan szeretnék a továbbiakban is dolgozni, figyelve a munkatársaim és a közönség visszajelzéseire. Örülnék, ha ugyanilyen megelégedéssel lennének irányomba. Szeretném a kreatív munkámmal a jövőben is emelni a zenekar megjelenésének színvonalát a nyomtatott és online területeken is.

Az interjút Bereczki Lajos készítette. 

Lakatos Kornél munkáiból az alábbi összeállítást ajánljuk figyelmébe: 

Aranyfedezet-évad bérletajánló videó

Aranyfedezet-évad műsorfüzetének lapozós verziója

Titanium-évad bérletajánló animációja

 

Vissza