1 2 3

Felebarát zenebarát

A Pannon Filharmonikusok is csatlakozik az Adakozó kedd nevű nemzetközi kezdeményezéshez, jótékonyságra biztatva a zenebarátokat.

Küldjön zenét ajándékba és élje át az adakozás melengető érzését! Ezzel a felhívással indította útjára a Pannon Filharmonikusok jótékonysági kezdeményezését, mellyel a globálisan terjedő Adakozó kedd elnevezési mozgalomhoz csatlakozott. Céljuk, hogy a jótékony zenebarátok segítségével 2020-ban olyan gyermekek és családok juthassanak koncertélményhez a Kodály Központban, akiknek erre nem lenne lehetőségük.

Az idén december 3-án kezdődő és karácsonyig tartó mozgalom során nemzetközileg intézmények és cégek százai hívják fel az adakozásra a figyelmet egy jó ügy érdekében. A Pannon Filharmonikusok olyan rászoruló gyerekeknek és családoknak kíván segíteni ezen a napon, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy hangversenyre költsenek. 

Ennek jegyében december 3-tól bárkinek lehetősége van arra, hogy koncertélménnyel ajándékozzon meg egy ilyen családot. Aki szeretne részt venni a zenekar Adakozó kedd mozgalmán, csupán annyi a teendője, hogy a Pannon Filharmonikusok 2020-as koncertjeinek egyikére vásárol jegyet. A felajánlást megteheti személyesen a Kodály Központ jegypénztárában, vagy online vásárolt jegy esetén a jegy elküldésével a tatrai.blanka@pfz.hu email címre. A jegyeket a zenekar karácsonyi csomagolásban a partner segítő szervezetein keresztül eljuttatja ajándékként az arra vágyó rászoruló zenebarátoknak.

A Pannon Filharmonikusok a közönségtől és támogatóktól adományként összegyűlt jegyek összegével megegyező mértékben szintén ajándékjegyet ad a rászorulók számára.

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992