Ha kinéz lakásuk ablakán, akkor a Mecsek lankái tűnnek fel a láthatáron, látványként hasonló a Lillafüredhez és Miskolchoz egyaránt közel fekvő Varbót körülölelő Bükkhöz. Márta jelenleg egyéves gyermekével van otthon, így igazán nincs ideje a tájképben gyönyörködnie, a kislánya Mária és a háztartás elég feladattal látja őt el. Ebben az évadban tervezi, hogy a Pannon Filharmonikusoknál időnként vállal koncertfeladatokat, mivel a zenekar és a hangszeres fellépések neki is hiányoznak.

Egy kis faluban gyerekeskedett, hogyan került kapcsolatba a zenével?
A családomban generációk óta természetes volt, hogy mindenki zenét tanul, a nagymamám, az édesanyám és a nővérem is zongorázott. Nekem természetes közeg volt a muzsika, a nappalinkban egy nagy bécsi zongora állt, amelyen gyakran felcsendült egy-egy dallam.

Ehhez képest ön mégis hegedűn tanult.
Ez egy kicsit a véletlen műve. Amikor elvittek a helyi zeneiskolába első osztályos koromban, kiderült, hogy akihez zongorára szerettek volna beíratni, annak a tanárnőnek az első szakja a hegedű. Amikor meglátott, azonnal megpróbált rábeszélni, hogy inkább a hegedűt válasszam, mivel hosszú ujjaim vannak és a hangszert a kezembe adva megállapította, hogy az Isten is hegedűsnek teremtett. Persze kicsit zavarban voltam, hogy a családban mindenki zongorázik, csak én nem fogok, ezért a zongorát is elkezdtem a hegedűvel párhuzamosan tanulni. Egészen a középiskoláig így volt, ekkor a hegedű és zongora szakra egyaránt beadtam a jelentkezésemet a miskolci művészeti szakközépiskolába. A bemutatkozás mindkét hangszeren jól sikerült, de nem lehetett két hangszer főtárgy, így választanom kellett. A tanáraim részéről kompromisszumos javaslat született, tanácsolták, hogy legyek hegedű-szolfézs szakos, a zongorát pedig tanulhatom főtárgy tanárnál, emeltebb óraszámban, mint a többiek. Közben egy másik hangszer, az orgona is képbe került. Családommal rendszeresen jártunk a helyi református templomba, ahol a lelkész szintén felfedezte a zenei fogékonyságomat. Tizenkét évesen javasolta, hogy írassanak be a miskolci kántorképző tanfolyamra, amelyet el is végeztem öt év alatt, így lettem okleveles református karvezetői orgonás kántor. A mai napig szívesen végzem ezt a szolgálatot, melyet szerencsére a közelben, a Pécs-Kertvárosi Református Egyházközség templomában gyakorolhatok. Ez a tevékenység kellemesen kiegészíti a zenekari munkámat.

Visszatérve a tanulmányokhoz, miért a Pécsi Tudományegyetemet választotta, hiszen voltak közelebbi iskolák is?
Voltak olyan elképzeléseim, hogy külföldön folytatom a tanulmányaimat, de hamar rájöttem, hogy ez nem nekem való. A szüleim azt mondták, hogy nem olyan nagy ez az ország, így rám bízzák, hogy azon belül hová megyek tanulni, ők támogatnak ebben. A választásomat nagyban befolyásolta, hogy Pécsett tanított az egyetemen Papp Gábor, akihez szívesen jöttem tanulni, így 2009-ben elkezdtem a PTE Művészeti Karán a tanulmányaimat. Összesen hat évig jártam oda, hároméves alapképzésen vettem részt, majd kétéves művész és egyéves tanár kiegészítő kurzust végeztem.

Hogy került kapcsolatba a Pannon Filharmonikusokkal?
Már az egyetem évei alatt elkezdtem dolgozni a PFZ-nek. Másodéves voltam, amikor meghirdették a Pannon Kurzust az egyetemen, amelyen én is részt vettem, ekkor kaptam lehetőséget, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban kisegítő zenészként részt vegyek a Rudolf című musicalben. Fantasztikus élmény volt az iskolai zenekarok után egy profi társaságba beülni, de még ezt is lehetett fokozni, hiszen ezt követően a nagyzenekarban is először kisegítő, majd 2013-tól főállású tag lettem. Két évvel később pedig a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdtem el tanítani.

Ez azért meglehetősen komoly elfoglaltság.
Valóban, már nagyon nem lehetne sokkal több dolgot bevállalnom.

A férje is zenész?
Nem, ő környezetmérnök, de nem mondanám, hogy nincs köze a muzsikához. Az ő családjában is generációk óta tanulnak hangszeren, és ő maga is kiválóan zongorázik. Nemrég vettünk egy pianínót, nagy örömömre még négykezest is szoktunk rajta játszani a férjemmel. A pályámon egyértelműen támogat, segít felkészülni a fellépéseimre, meghallgat és mindenben számíthatok rá.

Amikor a babát várta meddig tudott dolgozni a zenekarban?
Nagyon szerencsés voltam, mert Mária Rózsa szeptember végén született, így az előző évad végéig kellett csak játszanom, ekkor mindössze öt és fél hónapos terhes voltam. Ráadásul a zeneiskolában sem hagytam magam mögött egy tört évet, mivel el sem kezdtem a következő tanévet. Így mire azt éreztem, hogy pihennem kellene, addigra ez valóban lehetővé is vált.

A kislánya hasonló helyzetben van, mint ön egykor a szülői házban. A zongora a nappaliban, a szülők pedig boldogan zenélnek.
Rendszeresen játszunk neki és borzasztóan élvezi ezt, sőt már felmászna és ő is „beszállna” a négykezesbe. Időnként megengedjük, hogy nyomogassa a zongora billentyűit, de azért a hegedűt még nem adtam a kezébe. Persze néha-néha hagyom, hogy az ujjával megpengesse a hangszert, de még nem lehet kézbe adni.

Művészként és pedagógusként mit gondol, mikor érdemes komolyabban foglalkozni a hangszeres zenetanulással a gyerekeknek?
Már óvodás korban meg kell figyelni, hogy milyenek a gyermek adottságai, ehhez képest kell elgondolkodni a hangszerválasztáson. Ha jó a hallása és a ritmuskészsége, akkor lehet vonós hangszerekben gondolkodni, el lehet kezdeni ebbe az irányba terelni, érdemes felkelteni az érdeklődését. Ha nem jó a hallása, nem énekel tisztán, akkor inkább a zongora felé kell terelgetni a gyermeket.  Egyet azért hangsúlyoznék, semmit sem szabad erőltetni, mert akkor esetleg éppen ellentétes hatást érhetünk el. Mi is arra törekszünk, hogy a lányunk szeresse, amit csinál. Természetesen mi is vittük már a lányunkat olyan hangversenyre, ahol nem volt gond, ha egy kisgyerek zajong. Erre a templomi koncertek nagyon alkalmasak, hiszen ott bármikor ki lehet menni, vagy a hátsó sorokban kicsit babusgatni a gyerkőcöt, vagy azok mögött játszani, sétálni vele. Így már hallgattunk orgonakoncertet, vonósokat, de voltunk már babáknak való előadásokon is. Következő célunk, hogy elmenjünk a PFZ Babzsák előadásaira, talán már a lányunk elég nagy ehhez.

A hegedűtanulás nem egyszerű folyamat. Önnek egykor mennyire okozott fejtörést ez?
Bizonyos szintig azt kell, hogy mondjam, könnyedén ment, de azt követően már jöttek a nehézségek. Én örülök, hogy eljutottam oda, ahová kell, és igyekszem helytállni a zenekaron belül.

Milyen előnyei vannak a zenekari munkának?
Nagyon szeretem a tanítással együtt, mindkettőnek megvan a maga szépsége és nehézsége. A zenekarban nincs egyedül az ember, olyanok veszik körül, akik hasonló gondolkodásúak, így közülük sokan már a barátaink. Zenekarban játszani közösségi élmény, megoszlik a felelősség, de mégis fontos az egyéni teljesítmény is. Egy mű előadása közben mindannyian ugyanazt az élményt éljük át, főképp akkor, ha úgy sikerül minden, ahogy terveztük. Most itthonról még csodálatosabbnak tűnik, mint amikor bent ültem.

Otthon szokott próbálni?
A lányom születése előtt igen, de most ez nehézségekbe ütközik. Amúgy a lépcsőházunkban harmonikáznak, gitároznak, szóval más is muzsikál rajtunk kívül, tehát nem gond ez sem.

Említette, hogy néha azért vállal fellépéseket a zenekarral.
Eddig még nem vállaltam koncerteket, de az idei műsor ismeretében kiválasztottam öt előadást az évadban, amelyben közreműködök majd. Már nagyon várom a visszatérést a zenekarhoz!

Az interjút Bereczki Lajos készítette. 

Vissza