1 2 3

Szigeti Bence – a futballcipőt a gitárra cserélte

Kilenc zenei pályára készülő fiatalnak válik ismét valóra egy álma. Szólistaként egy színpadon léphetnek fel a Pannon Filharmonikusokkal a május 29-i Mesterek és Tanítványaik című koncerten. Tehetségük megkérdőjelezhetetlen, hogy merre repíti őket a talentum, még kérdés, egy viszont bizonyára nem az – mindannyian fiatalok és pont úgy élnek, mint kortársaik. Ismerjük meg jobban Szigeti Bencét a vele készült interjúban.

Muzsikálni, zenésznek lenni jó, nem vész el az ifjúság és a gyermekkor, még akkor sem, ha az átlagosnál többet gyakorol valaki a saját hangszerén. A Mesterek és Tanítványaik programba bekerült 12-18 év közötti fiatalok mindegyike egyetértett ebben, a barátokkal töltött időt kárpótolják azok az élmények, amelyeket csak a muzsikálás biztosíthat. Ettől persze még jut idő sportra, mozira, kikapcsolódásra, pont úgy, mint másnak.

Szigeti Bence
gitár
mesterei: Straub Tamás és Tóth Álmos

Családi gyökerei vannak a gitárnak?

Nagypapám játszott könnyűzenei együttesben, tőle került a kezembe egy gitár, amin még kiskoromban próbáltam játszani. Igazán játékosan fogtam fel a dolgot, egészen addig, amíg választani kellett a gitár és a zongora között melyen édesanyám játszott. A gitár „győzött”.

Adja magát a kérdés, játszott már zenekarban, vagy alapított már együttest?

Volt egy jazz gitárom, melyet a papámtól kaptam, azon próbáltam a rock nagy klasszikusait, Rolling Stonest, AC/DC-t játszani, de valahogy sohasem kötött le az a tevékenység.

A művészeti gimnáziumban a zenén kívül drámai és balett tagozat is működik. Melyik érdekli Önt ezek közül?

Érdeklődve figyelem akár az évfolyamon is a más tagozaton tanulókat, sok kapcsolatunk nincs egymással, de egymás iskolai bemutatóira azért be-benézünk. Viszont én most játszom a Pécsi Nemzeti Színházban a Fizikusok című darabban. A színpadon kell megjelennem és természetesen három mondatot kivéve gitároznom, mintegy húsz percen keresztül a színen vagyok. Ez érdekes, izgalmas, vonzó terület, ehhez lenne kedvem máskor is.

A fiatalokat általában bevonzza az internet világa, mi az, ami ott érdekes lehet Önnek is?

Leginkább a zenéhez, gitározáshoz kapcsolódó témák után kutatok rajta, olyasmit keresek, amivel ritkán, vagy egyáltalán nem találkozok a hétköznapokban. Persze a YouTube belefér, ahol néha könnyedebb gitármuzsikát is hallgatok.

Pécsett remek mozik vannak, eljár néha filmeket nézni?

Hogyne, például holnap is megyek, a Bosszúállók című filmet nézem meg. Ez egy szuperhősös, fantasy alkotás, ami megmozgatja a fantáziát.

A sportokkal hogy áll?

Tíz évig fociztam, már szülővárosomban Komlón egész fiatalon bekapcsolódtam a meccsek világába, melyet Pécsett is folytattam a PMFC-ben és a PVSK-ban is. Sajnos a gitár és a foci között kenyértörésre került a dolog, utóbbit hagytam abba, mivel egyre kevesebb edzésen tudtam részt venni.

Kedvenc édessége?

Csoki. Szeretem, de nem nagyon fogyasztom.

Kedvenc fagyi?

Talán nem meglepő, de a csoki.

Az interjút Bereczki Lajos készítette. 


Bence koncertajánló videóüzenetét IDE kattintva hallgathatod meg. 
Ha rá szavaznál a Mesterek és Tanítványaik versenyben, kattints IDE!

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992