1 2 3

Bognár Fanni – az olvasás kikapcsol és feltölt

Kilenc zenei pályára készülő fiatalnak válik ismét valóra egy álma. Szólistaként egy színpadon léphetnek fel a Pannon Filharmonikusokkal a május 29-i Mesterek és Tanítványaik című koncerten. Tehetségük megkérdőjelezhetetlen, hogy merre repíti őket a talentum, még kérdés, egy viszont bizonyára nem az – mindannyian fiatalok és pont úgy élnek, mint kortársaik. Ismerjük meg jobban Bognár Fannit a vele készült interjúban.

Muzsikálni, zenésznek lenni jó, nem vész el az ifjúság és a gyermekkor, még akkor sem, ha az átlagosnál többet gyakorol valaki a saját hangszerén. A Mesterek és Tanítványaik programba bekerült 12-18 év közötti fiatalok mindegyike egyetértett ebben, a barátokkal töltött időt kárpótolják azok az élmények, amelyeket csak a muzsikálás biztosíthat. Ettől persze még jut idő sportra, mozira, kikapcsolódásra, pont úgy, mint másnak.

Bognár Fanni 
hegedű
mestere: Pichner Teréz

Mi jut eszébe Pécsről, a szülővárosáról?

Mivel Budapesten tanulok, ezért elsősorban az, hogy annál sokkal nyugodtabb, csendesebb város. Nincs akkora nyüzsgés, embertömeg. Talán elfogult vagyok Péccsel szemben, de sokkal szebb dolgokat találok itt, mint a fővárosban. Persze az is szép a maga nemében, de más.

Hogy áll a sportokkal?

Sajnos idő híján nem jöhet szóba, hogy komolyan foglalkozzak sporttal, de testnevelés órákon próbálom bepótolni mindezt. Kiváló testnevelő tanárom segít ebben. Kiskoromban egyébként úsztam és jártam balettre is.

Van valamilyen hobbija?

A legfontosabb hobbim az olvasás, nagyon szeretek olvasni, a kezemben sokszor van könyv. Végh Sándor életrajzi könyvét olvastam utoljára, de szeretem a fantasy irodalmat is. Ez kikapcsol, ellazít, csakúgy, mint a versek, melyeket szintén szívesen olvasok.

A hegedű az egyik legszebb hangzású, de legnehezebben „művelhető” hangszer. Mennyire igényli a gyakorlást?

Szerencsére én nagyon szeretek „bíbelődni” a hangszerrel, de így is néha lelkileg megterhelő, amikor a barátnők hívó szavára nemet kell mondanom a gyakorlás miatt. Úgy gondolom, hogy a végeredményért meg kell tennem a sok gyakorlást, próbát, mert megéri, hiszen, amikor megszólal a mű a kezem alatt, az magáért beszél.

Ki, vagy kik a kedvenc hegedűművészei?

Nagy kedvencem David Ojsztrah, a ma élők közül pedig Janine Jansen, vagy Hilary Hahn, akiket szintén nagyon kedvelek. Magyarok közül Kokas Katalin és a Kelemen Barnabás házaspár az, akikre felnézek. Pécsről pedig nem feledkezhetek meg volt tanáromról, Deák Annáról sem, aki kiváló hegedűművész.

Idén érettségizik, mik a további tervei?

A Bartók Béla Zeneművészeti Gyakorló Szakgimnáziumba járok, ahol érettségi után maradok még egy évet, majd a Zeneakadémiára szeretnék felvételizni. Ha sikerül minden, akkor utána a tanári képzést is szeretném elvégezni, de nagy álmom bekerülni egy jó zenekarba.

Kinek hálás az eddigi eredményeiért?

Természetesen a családomnak, de ez nem üres frázis, tényleg nélkülük nem értem volna el idáig. Az első hegedűt a nagypapám adta a kezembe, még egészen kis koromban, talán innen jött a hangszerválasztásom is.

Olvasni szeret, ahogy említette, a mozival mi a helyzet?

Persze, nagyon szeretek moziba járni, bármilyen meglepő, de az egészestés mesefilmeket is szeretem, nem szégyellem 18 évesen sem. De jöhetnek a romantikus vígjátékok, történelmi témájú filmek, és nem rettenek vissza az akciófilmektől sem.

Az interjút Bereczki Lajos készítette. 

 

Fanni koncertajánló videóüzenetét IDE kattintva hallgathatod meg. 
Ha rá szavaznál a Mesterek és Tanítványaik versenyben, kattints IDE!

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992