- Hányan szavaztak a közönség soraiból Önre?

- Sajnos nem tudom pontosan, de információim szerint nagyon sok szavazat érkezett be, természetesen ezek közül nem mindeniki rám szavazott. Legközelebb megkérdezem a pontos számokat! Számomra azért kedves ez a díj, többek között, mert felnőtt fejjel most először részesültem ilyesfajta elismerésben. Egyébként a szólamom nem panaszkodhat, hiszen már csak egy kolléganő nem részesült a közönség kegyeiben, de majd „dolgozunk rajta”!

- Vajon lehet tudni, hogy a közönség mi alapján dönt épp Ön mellett?

- Amikor ezen gondolkodom, akkor eszembe jut egy vicc. „A kisgyerek kérdezi az apukáját: - Apa, te miért pont anyát vetted el feleségül? Látod – fordul feleségéhez a férfi – már a gyerek is kételkedik benne.” Ennyit a „miért pont én” kérdéséről. Talán, ha az elmúlt évet végigpörgetem gondolatban, akkor bár meg kell állapítanom, hogy a zenekarban betöltött pozícióm kevésbé szólisztikus, így kevésbé van lehetőségem arra, hogy úgymond „megvillantsam” a tudásom, de a piccolón többször volt erre is alkalom tavaly. Ezen kívül szóba jöhet a zenekar kamara sorozata, ahol többször szerepeltem, sőt a legutóbbi ilyen koncertünkön én voltam a „szpíker” is. A muzsikáláson kívül beszéltem a közönségnek a darabról is, e miatt talán jobban izgultam, mint a hangszeres játéktól. Szeretem ezt a koncertlehetőséget, mert kisebb együttessel, jellemzően négy-öt fővel, tehát igazi kamara formációval állunk a közönség elé. Ilyenkor szorosabb a kötelék a muzsikus és a hallgatósága között, fizikailag is közel vagyunk egymáshoz, így a közönség jobban megismerheti egy-egy zenész játékát, habitusát, játéktechnikáját, sőt, talán a nevét is jobban megjegyzi. Aztán itt vannak a szombati tematikus koncertjeink, amelyek egy adott országhoz, városhoz kötődnek. Bécs után, decemberben Rómába látogattunk, melyet a hangverseny utáni klubest tesz színesebbé, ahol a közönséggel találkoznak a zenekar művészei. Ez alkalommal én lehettem a tolmács, mivel a férjem olasz, így én is jól beszélem a nyelvet. Ekkor személyesen is megszólított a műsort vezető Graf Orsolya, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy jobban megismerjenek.

- Talán nem is lehetett volna jobb ajándék a díj mellé, mint egy ékszer. Mi is volt ez a meglepetés ajándék?

- Könnyű helyzetben vagyok,mert éppen a nyakamban lóg ez a csodálatos nyaklánc medállal, amelyet azóta le sem vettem. Talán annyi reklámot megérdemel a DORO ékszerbolt, hogy megemlítsem a nevüket, hiszen ők ajánlották fel ezt a csodálatos ékszert, amelyről azt kell tudni, hogy arany, a medálját gyöngyház foglalatban lévő zafír kövek teszik különlegessé. E mellé idén az Alexandra Könyváruház is felajánlott egy – összegét tekintve is – nagyon gavallér könyvutalványt, amelynek legalább annyira örültem, mint az ékszernek!

- Hogyan fogadták otthon ezt a hírt?

- Mindenki nagyon boldog volt, de a legeslegjobban anyukám örült neki. Meg kell, jegyezzem, hogy tényleg nagyon ritka az ilyen személyes visszajelzésen alapuló elismerés. Egy tollaslabda játékot oktató ismerősöm jegyezte meg egyszer kissé irigykedve, hogy jó nektek, mert nem minden munkahelyen kap nyíltszíni tapsot a dolgozó, ha befejezi a munkát! Ez egyébként valóban így van, de én innen kívánom mindenkinek, hogy ebben egyszer életében részesüljön. Ha az otthoniakhoz visszakanyarodok, akkor azt is meg kell jegyeznem, hogy nekik is óriási szerepük volt abban, hogy ezt a díjat megkaptam. Hogy valaki engem kedvesnek, ügyesnek, vagy jó zenésznek tart, abban az ő munkájuk is benne van. Édesanyám is nagyon népszerű volt a munkahelyén és nagyon szereti a környezete, talán ebből a habitusból egy kicsi belém is átköltözött. A férjemnek pedig az olasz nyelvtudást köszönhetem, a kisfiam pedig egy örökbecsű tanáccsal látott el, azt mondta, hogy – „Anya, jövőre is legyél jó!”

- A családi visszhang tehát nagyon pozitív volt. A szűkebb szakma hogyan fogadta a hírt?

- Támogatólag álltak az elismeréshez, gratuláltak többen és elhangzott többektől, hogy „jó helyre került a díj”. A zenekarban sok barátom is van, ők vettek körül a díj átvétele után, az ő őszinte örömük valóban megható volt. Kedves gesztus volt tőlük az is, hogy a „hír” azonnal felkerült a világhálóra, ahol rengeteg gratulációt kaptam.

- Melyek voltak a közelmúlt emlékezetes zenekari pillanatai?

- Januárban Bécsben adott egy igazán jólsikerült koncertet a zenekar, utána pedig a Kodály Központban lépünk fel, ahol Bogányi Tibor vezetésével Dvořák Újvilág szimfóniáját játszottuk, amelynél meg kell említenem, hogy éppen ebben a  darabban a  második fuvolának is van szóló szerepe, nem véletlen, hiszen a szerző szerette a második fuvolásokat. A következő fontos állomás pedig egy kamara koncert volt, a Művészbejáró III. produkció keretén belül, ahol Kovács Zoltán Fuvolaötös című művében fuvolázom.

- Kissé költői a kérdés ennyi pozitív élmény után, hogy érzi magát a zenekarban?

- Tizenöt éve vagyok tagja a zenekarnak és nem véletlenül maradtam itt. Szeretem a zenekart, a várost, csodálatos a koncerttermünk, a PFZ pedig egy remek, összetartó csapat. Ebben nagyon sokat segít nekünk a „harmadik emelet”, a menedzsment is, hogy ezt minden körülmények között így érezhessük. Nekünk így tényleg „csak” annyi dolgunk van, hogy beüljünk a zenekarba és játsszunk. Összességében tehát jól érzem magam, a frissen jött elismerés padig csak „dobott” az érzésen egyet.

- Új vezető karmester érkezett a meglévő mellé. Hogyan értékeli mindezt?

- Bogányi Tibor már 7-8 éve látja el a vezető karmesteri feladatokat a zenekar mellett, Gilbert Varga pedig most érkezik január végén és Tiborral közösen végzik majd ugyanazt a munkát. Korábban már volt szerencsénk a maestro dirigálásával koncertezni, ekkor egy nagyon precíz, nagy tudású, nagy tapasztalattal rendelkező, következetes, és pozitív visszajelzéseket is adó karmester egyénisége bontakozott ki előttem. Nála mindig úgy ül be az ember a koncertre, hogy biztos lehet abban, hogy jól fog sikerülni, mindent megtettünk előzetesen. E mellett persze szükségünk lesz Tibor spontaneitására, ahogyan képes azonnal reagálni a koncerteken történtekre, oldottabb egyéniségére, hihetetlen muzikalitására. Úgy érzem, hogy a két különböző egyéniség által teremtett alkotói légkör újabb, soha nem látott sikerek elérésére teszik alkalmassá a zenekart.

- Szinte közhely, hogy a PFZ sokat koncertezik, többet, mint a legtöbb magyar zenekar. Hogyan lehet mégis megőrizni a vitalitását a művészeknek egy hosszú évadon keresztül?

- Engem elsősorban a sport az, ami hozzásegít ehhez, kiváló stresszoldó, így életem nehezebb periódusaiban nagy hasznát vettem neki. Természetesen javítja az állóképességet, ami egy zenésznél, főképp, ha fúvós, nem utolsó szempont. A másik, ami engem nagyon kikapcsol, az olvasás. Van egy olvasókörünk a zenekaron belül, ahol csereberéljük egymás közt az olvasnivalókat és a gondolatokat. Nagyon jól jött, hogy a díj mellé kaptam könyvutalványokat is, így a többieknek megígértem, hogy a következő karácsonyra könyvet kapnak tőlem ajándékba. Ezen kívül szoktunk még kirándulni is, amelyre sajnos év közben nagyon kevés idő jut, inkább majd nyáron pótolom ezeket a barangolásokat.

- Milyen sporttal foglalkozik egyébként? Ha nem említette volna a sportot, akkor is gyanakodnék, hogy a vékony, sportos alkat mögött valamiféle trénig is állhat.

- Amit időjárási körülményektől függetlenül tudok végezni, az a spinning. Nagyon kemény tréningek folynak, az ember az ötödik perctől már az életéért küzd – legalábbis én úgy érzem. Bármilyen sötét gondolatok is uralták edzés előtt az elmét, ez a spinning közben garantáltan elszáll. Másrészt egy személyi edzőhöz is járok, aki személyre szabott edzéstervvel tréningez engem.

- A zenészek a fizikai terhelésen kívül azért komoly szellemi erőpróbának is ki vannak téve. Ezt hogyan oldja meg Ön?

- Azt mondják, hogy a zenélés olyan koncentrációt igényel, mint egy agysebész munkája. Mondjuk, nálunk szerencsére nem vezet egy hiba végzetes következményekhez. Egy első fúvósnak jelenthet mentális megterhelést egy szólisztikus feladat, vagy a szólam vezetése, ami miatt szükség van néha kikapcsolódásra, egy második fúvósnál pedig a kihívás az alkalmazkodás, ami legalább annyira próbára teszi az embert. Néha megkérdezik laikusok, hogy mivel foglalkozom. Természetesen azt válaszolom, hogy fuvolázok. Erre mindig az a következő kérdés, hogy na jó, de ezen kívül mit csinálok?Amikor felvilágosítom őket, hogy ez a munkám, akkor sokan nem értik meg, hogy ebben mi a  munka. Próbálja csak bárki a karját felemelve tartani 5 órán keresztül, akár hangszer nélkül... Fizikailag és szellemileg is nagyon próbára teszi a zenélés az embert – mindamellett, hogy semmihez nem fogható örömet is jelent a számunkra.

- Ha az előbb említett laikus megkérdezné, hogy mi a második fuvolás szerepe a zenekarban, akkor mit mondana neki?

- Talán sporthasonlattal élnék. A focicsapatban a középpályás és a hátvéd posztja felel meg leginkább az én munkámnak. Mi biztosítjuk hátulról a csatárokat, néha gólpasszt is tudunk adni, aminek nagyon örülünk, de leginkább egy támogató funkcióról van szó. Persze nagyon fontos ez a funkció minden csapatban, sokszor rajtuk múlik a meccs végeredménye. Szerintem ez a zenekar a VB-n is megállná a helyét!

Az interjút Bereczki Lajos készítette. 

Vissza