„A miénk a minőség felelőssége" - interjú Kovácsházi Istvánnal

Verdi nagyszabású és emblematikus műve, a minden érzelmet megmozgató Requiem lesz hallható az elhunytak emlékére október 31-én 19.00 órától. Az esten olyan kivételes énekművészek állnak színpadra, mint Kolonits Klára, Szántó Andrea, Kovácsházi István, Gábor Géza, valamint Csiki Gábor vezetésével a Magyar Állami Operaház Énekkara. A Pannon Filharmonikusokat Bogányi Tibor dirigálja. A művel kapcsolatban Kovácsházi István mondja el gondolatait.

15 évvel ezelőtt is énekelte Pécsett Verdi Requiemjét. Mit jelentett Önnek ez a gyászmise akkor, és hogy viszonyul hozzá most?

Ahogy egyre érettebbek leszünk, úgy jelenik meg mindig másképp bennünk az, amit tapasztalunk, amit megélünk. Az oratorikus műveknél gyakrabban megesik az, hogy kíváncsian veszek elő valamit, amit pár éve nem énekeltem, mert tudom, hogy új gondolatokat hoz majd magával. Az is ide tartozik, hogy ahogy az ember idősödik, felfigyel arra, hogy kezdenek elmenni, elmúlni mellőle a hozzátartozói, barátai. Akarva-akaratlanul is eszébe jut, hogy a gyászmise akár az ő lelkükért is szólhat.

Petrovics Emil viccelődve azt mondta Önnek, hogy Wagnert ugyanúgy kell énekelni, mint Mozartot, csak hangosabban. És szakrális művet hogyan „kell” énekelni?

A wagneri szerepek kikövezik az utat arrafelé: az, hogy régóta énekel Parsifalt vagy Tannhäusert, sok olyan gondolatot ébreszt fel az emberben, amit szakrális zenénél hasznosítani tud. Egy oratóriumnál teljesen más lelkiállapotot kell megteremteni a színpadon. Az operákban könnyebb valakinek a bőrébe bújni, átlényegülni, a szerepbe és a rendezői koncepcióba belehelyezkedni. Ezt az átlényegülést az oratóriumnál is elő kell idézni, de ott csak a hangunkkal és a zenével „gazdálkodhatunk”, más módon kell abba a fenséges, meghitt, idilli állapotba eljutni, amit az éneklés jelent.

Színészektől hallani, hogy az általuk játszott karakterek visszahatnak a személyiségükre. Hogy érzi, mely szerepek faragják leginkább?

Mindig azt szoktam mondani, hogy nekünk óriási szerencsénk van, hogy a színpadon mások bőrébe bújhatunk, olyan figurák lehetünk, amiket mindig is ki akartunk próbálni: akár szemtelen suhancok, lepukkant motorosok vagy épp szoknyavadászok. Feszegethetjük a korlátokat. A színházi embernek ezért mindig kell egy külső szem, egy külső fül, ami tudja és jelzi, hogy mi az, ami még megengedhető, és mi az, ami már nem. Én ezért nem szerepekre vágyom, és nem is azok formálnak igazán, hanem az alkotóközeg. Azt szeretem, ha van egy jó rendező, egy jó zenekar, egy jó karmester, akik mindannyian azon vannak, hogy egy kiváló produkció szülessen. Mit ér egy jó szerep akkor, ha nincs meg az összhang? Nem szerepekben, hanem produkciókban gondolkodom. És ha a produkció jó, és a közönség táplálkozhat belőle, akkor én is növekszem általa.

A pálya ajándéka (a hangi adottságok miatt), hogy az énekesek abból tanulják meg kihozni a legjobbat, amijük van. Ez fontos emberi képesség: hogy lehet kamatoztatni az élet más területein?

Hogy ezt a pályát végig tudjam csinálni, ahhoz elsősorban az a rendezett és szerető családi háttér kellett nekem, amit a feleségem és a két gyermekem jelent. Meggyőződésem, hogy nem csak a művészvilágra, hanem az élet minden területére igaz, hogy a sikeres pályához nem csak a szakmai részbe kell rengeteg munkát belefektetni. A színész, a mérnök, az orvos, az ügyvéd, ha elkötelezett, és szereti, amit csinál, akkor nagyon sokat megtesz azért, hogy ez sikerüljön neki. És ha mindezt nyugodt háttérrel teheti, akkor egyre többet lesz képes adni. Vissza tudja adni a családjának is azt a feltöltődést, amiben ő részesült otthon – ez egy körforgás, amit egyensúlyban lehet tartani.

Író-rendezőként dolgozott már fiatalokkal, egy zenés produkciót állítottak színpadra. Hogy látja, Verdi Requiemjében mi lehet az, ami megragadhatja a fiatalok figyelmét?

Teljesen mindegy, hány évesen hallgatjuk a művet, mert minden életszakaszban lehetnek szomorú és boldog, örömteli és gyászos pillanataink. Hogy lesz-e valami, ami megragadja egy fiatal figyelmét, az két dologtól függ. Az egyik a nyitottság, a másik a mi felelősségünk, a minőség felelőssége. Azt tanultam a nagy elődöktől, hogy egy előadásból a legjobb szereposztást mindig gyerekeknek kell játszani. Ha egy kamasz nyit a zene felé, és bármilyen okból beteszi a lábát egy hangversenyre, nekünk kötelességünk olyan színvonalat nyújtani, hogy az a fiatal úgy menjen haza, hogy megérintette valami. Ha közömbös marad, akkor bizony rosszul tettük a dolgunkat. Ha viszont a legtöbbet hoztuk ki magunkból, biztos, hogy megmozdul benne valami: nem tudjuk, hogy mi, és nem is kell tudnunk. Mindenkinek más a szép: a fanfárok, a Dies irae, egy énekhang, vagy épp egy adott hangszer... A fő, hogy a fiatalok legyenek nyitottak: a felnőttek és az előadók dolga, hogy megteremtsék a lehetőséget arra, hogy megérintse őket a zene valamiféle titkos módon.

 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

Nyitvatartás:
hétfő-szombat: 10.00 - 18.00

Telefonszám:
0672/500-300

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Tátrai Blanka
értékesítési menedzser
tatraipontblankakukacpfzponthu

Szőts Dorottya
jegypénztáros
szotspontdorottyapontevakukacpfzponthu

info

Sajtó
kapcsolat

Tóth Eszter
kommunikációs munkatárs
tothponteszterkukacpfzponthu
Tel.: 20/449-8552