Baranya megye a fúvószene képzeletbeli térképén több várossal is képviselteti magát, egyik ilyen szeglete Palotabozsok és a mohácsi térség, ahol gazdag hagyomány alakult ki a fúvószenélésnek. Csernik János is ebben a faluban ismerkedett meg hangszerével és innen vitt útja a nagyvárosba, ahol tanulmányait folytatta és megtalálta azt a zenekart, ahol azóta is nagy kedvvel játszik. Úgy véli, hogy a PFZ és Pécs olyan mértékben összekapcsolódik egymással, hogy szinte már a város védjegyévé vált az együttes. Ebben talán neki is része van.

- Ha Palotabozsok, akkor fúvószenekar?

- Természetesen, hiszen gyerekkoromban ez volt az első zenekar, ahol szerephez jutottam a hangszeremmel. Ha nem is alapítóként, mert az eggyel felettem járó generáció volt az úttörő ezen a téren, de a nyolcvanas évek közepén azért a zenekar történetének első lapjain az én nevem is ott található. Éppen nemrég volt a fúvószenekar fennállásának negyvenéves jubileuma, ahová augusztusban engem is meghívtak zenélni, nem voltam egyedül a zenekarból, még néhányan részt vettek az eseményen. Hatalmas élmény volt, egyszerre 161 zenész volt a színpadon, hozzáteszem ez csak töredéke annak a létszámnak, akik valaha ott muzsikáltak. Innen üdvözlöm és megemelem a kalapom Dobos József tanár úr előtt, aki a zenekart létrehozta és vezette, hiszen annyi muzsikust hozott a pályára, indított el és támogatott, hogy szinte meg sem lehet számolni őket.

- Gondolom a zenei pálya is onnan datálódik?

- Az én generációm volt az első, akikben felmerült ez a kérdés. Négyen-öten úgy döntöttünk a nyolcvanas évek közepe felé, hogy elindulunk ezen az úton, ebben támogatott bennünket Dobos tanár úr is. Hat év zeneiskola után már Pécsre vitt az út, a Művészeti Szakközépiskolába, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola megyeszékhelyen működő tagozatán tanultam tovább. Nemrég, 2014-ben kezdtem el a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán a master szakot, ahol Farkas István Péter tanítványa voltam.

- Akkor a városhoz való kötődés elég hamar elindult.

- Igazán a főiskola után lett végleges, hogy Pécs lesz a lakóhelyem, mivel Vida Lóránd, aki az LFZF-en tanárom volt, a Pannon Filharmonikusoknál játszott. Ő épp abban az évben döntött úgy, hogy abbahagyja az aktív zenélést és a művészeti szakközépiskola igazgatója lett. Így a meghallgatás után én átvettem az ő helyét a zenekarban. Nem volt előzmény nélküli a dolog, hiszen főiskolásként sokszor játszottam kisegítő zenészként az együttesben. Csak érdekességként említem meg, hogy velem együtt vett részt a meghallgatáson pályázóként Horváth Zsolt is, aki már jó ideje a PFZ igazgatója. Sohasem felejtem el, mindez 1996. május 7-én történt.

-  Akkoriban még nem lehetett sejteni, hogy ilyen koncertteremben játszhatnak a pécsi muzsikusok.

- Én még a Liszt Terem ódon és kevésbé erre a célra alkalmas falai között is zenéltem, és az Orvostudományi Egyetem Aulájában úgyszintén, de próbáltunk például a Park Mozi színpadán is. Már csak ezért is nagyra tudom értékelni a Kodály Központ nyújtotta lehetőségeket. Nem csak a hely lett profi, de úgy érzem a zenekar is beérett, nem beszélve a menedzsmentről, amelyik érezhetően sokat tesz a zenészekért, a koncerthelyszínek leszervezéséért, gyakorlatilag nekünk csak játszanunk kell, a többi az ő dolguk. Nem csekély mértékben köszönhető mindez Horváth Zsoltnak, de utalnék azért egy mondattal Hamar Zsoltra is, akinek szerintem a kezdetekben hasonlóan nagy szerepe volt a zenekar pályára állításában.

- Milyen emlékei vannak a főiskola éveiről? Milyen volt az élet akkoriban Pécsett?

- Emlékszem a Zsűri Zenekar koncertjeire, melyekre sűrűn sor került akkoriban és kollégista lévén el is látogattam évfolyamtársaimmal ezekre. Nagyon népszerű volt ez a fiatalok körében ezer-ezerötszáz rajongó volt egy-egy koncerten, ami mai szemmel is nagyon szép. Igazi pécsi jelenség volt a banda, mint most a Halott Pénz, vagy a 30Y. A kollégiumunk is egy kis sziget volt, a különálló épületben csak mi zenészek laktunk, ismertük egymást, kis közösséget alkottunk. A főiskola alatt például sokat játszottunk a Pécsi Nemzeti Színház zenés darabjaiban volt olyan, hogy csak a főiskolások adták a harsona szólamot, szép időszak volt az is, szívesen emlékszem rá vissza.

- Mi maradt meg Önben 1996-ból, amikor elkezdett dolgozni a PFZ-nél?

- Szerencsére a négytagú szólamból hárman a mai napig itt dolgozunk, így tehát sok minden megmaradt ebből az időszakból. Ennek okán jó barátságban is vagyunk, összetartunk a fiúkkal, évente egyszer-kétszer össze is jövünk harsonások és tubások, oldottabb hangulatú eseményeken.  Ezen kívül, a munkában is összhang van köztünk, rugalmasan kezeljük a dolgainkat, minden problémát igyekszünk megoldani.

- A nagycsaládon, a zenekaron kívül essék szó a szűkebbről is. Vannak még muzsikusok az apukán kívül is?

- A lányom, Zorka három évig fuvolázott, de a hangszert felváltotta a kosárlabda, melyet nagyon komolyan művel. Zakariás fiam pedig a labdarúgást űzi a PVSK-ban. Azért időnként megnéznek engem a Kodály Központban 2-3 koncert erejéig, de a család nagy kedvence a rock zene, magamat is beleértve. Persze én otthon is hallgatok komolyzenét, mert szeretem és a munkám része, sokszor a hangversenyekre felkészülve meghallgatom azokat a műveket, amelyeket mi is előadunk majd, hiszen ebből sokat lehet tanulni. A feleségem egyébként szakmabeli, a főiskolán hegedű szakon tanult, most a Tudásközpont fonotékájában dolgozik, így napi kapcsolatban van ő is a zenével. Sokat nem kell utaznunk a munkahelyünkre, mert a Flórián téren lakunk, gyakorlatilag a belváros szívében, innen közel van a Kodály Központ és a Zsolnay Negyed is. Ez is meghatározza a viszonyunkat a várossal, hiszen ez a terület a régi Pécs minden szépségét magában hordozza a tímár házakkal, a zegzugos, Tettyére hasonlító utcákkal együtt.

- Melyek a kedvenc Pécsi területeik?

- A Misina Állatmenhely az egyik kedvencünk Pécs-Somogyban, ahová gyakran járunk kutyát sétáltatni, hiszen a belvárosban nem lenne ideális állatot tartani. A menhely vezetője Farkas Tamás, aki a Művészeti Gimnáziumban tanít, így kollégám, a kapcsolat is innen ered. Kis túlzással az összes kutyát ismerjük ott, pedig nincsenek kevesen, Zorka és én nagyon szeretjük őket, még a nyári kutyás táborokon is részt szoktunk venni. Aztán a Tubes kilátó és a körülötte található túra utak azok, amelyeket szívesen felkeresünk, de a Tettye is a kedvencek közé tartozik. Régebben, amikor a gyerekek kicsik voltak az ott található játszótér volt a kedvencünk, ahová csak gyalog felszaladtunk és ahol lehetett focizni is.

- Ha már szóba került a sport, ön is foglalkozik valamelyikkel?

- A zenekar tagjai között többen fociznak, velem együtt, régebben rendszeresen mentünk, de lassan szállnak az évek, csökken a motiváció. Még nem vagyunk öregek, de már könnyebb felmentést adni magunknak a munka, vagy családi elfoglaltság miatt. A „fénykorban” én szerveztem a meccseket, jöttek a kollégák, rúgtuk a bőrt, ami belefért. De aztán szép sorban mindenki megházasodott, jöttek a gyerekek, fogyott az erre szánt idő.

- Visszatéve kicsit a zenéhez, milyen lesz az évad a harsonás szemszögéből?

- A pécsiek egyik kedvence Verdi Requiemje, melyet október végén játszunk, ebben a műben bőségesen lesz szerepe a harsonának, de ezt megelőzően szeptember derekán Mahler I. szimfóniájában is sokat játszottunk.

- Ha már a darabokról szó esett, milyen a helyi közönség?

- Egyre felszabadultabbak, amikor a hangversenyterem megnyílt, a közönség kicsit megilletődöttebb volt, mára oldódni látszik a feszélyezettség. Külföldi fellépéseinken gyakori a „standing ovation”, a zenekar állva ünneplése, itthon ez kicsit ritkább, bár előfordul, mégis leginkább szemérmesen fejezi ki a közönség a tetszését. Mi azért érezzük a szeretetet és a zenekar iránti ragaszkodást a helyi koncertlátogatókon. A publikum persze nem jönne, vagy nem ilyen mértékben, ha nem lenne a feladat magaslatán a menedzsment. Így Budapesten és Pécsett is teltházas koncerteket adunk, a komolyzenei élet egyik jelentős szereplőjeként tartanak számon minket és már az sem kérdés, hogy a legjobb vidéki szimfonikus zenekar a PFZ.

- Egy jó bort a testességéről, színéről, illatáról jellemeznek, mi a Pannon Filharmonikusok megkülönböztető jegye?

- Egy jó bor is érik, érlelődik, öregszik, fejlődik, akár a zenekar, ezért a hasonlat megállja a helyét. A PFZ is hosszú érési folyamaton ment keresztül és már egy nagyon jó polcon tartott, nemes bor kategóriáját érte el. Egyre kifinomultabban játszunk, több az árnyalat a részletgazdagság a játékunkban, felismerhető a pécsi „márka” és ami még fontosabb, keresett is.

Az interjút Bereczki Lajos készítette. 

Vissza