"Szóljon rám, ha már nem volna bennem kamasz!"

Mindenki nyelvén ért, új titkokat fedezhetünk fel általa, és jó érzés hallgatni: mi az? A zene. Bősze Ádám talán azért tud ennyire felvillanyozóan beszélni róla, mert ő is jó érzékkel üti meg a közös hangot, izgalmas új ismeretek tárházát nyújtja s egyben vidám pillanatokat is szerez hallgatóságának. Az antikvárius-standupos-tévés, a Bartók Rádió műsorvezetője a Pannon Filharmonikusok #NoBabel produkciójában közreműködik.

Miért lehet hálás téma a stand up comedy számára a komolyzene?
Bősze Ádám: Nem a stand up műfajához választottam témául a komolyzenét, hanem épp fordítva történt: én a komolyzenében élek, ezzel foglalkozom, és közben szeretem a stand upot is. Így ért össze bennem a kettő. A klasszikus zene olyan játék, aminek számtalan szereplője van, nagyon sokféle történetet, hangot látunk-hallunk a színpadon: emberi az egész. Nem kell viccessé tenni, mert önmagában tele van humorral. Nem is gondoltam volna, mennyi mókás dolog történik a komolyzene, legfőképp az operák világában.

Fel tud idézni egy komikus koncertélményt, egy dallammenetet vagy vicces karmesteri húzást, ami megnevettette?
Amióta foglalkozom a zenével és a színpaddal, amióta ismerek zenészeket, elválaszthatatlan része az életemnek az ilyen sztorizgatás: ki hogyan ült véletlenül a zongoraszék mellé, vagy hogyan lépett be két ütemmel később. Megmaradt bennem például, amikor egy osztálytársam statisztált egy operaelőadáson, és múmiaként be kellett gurulnia a mélységből a színpad elejére – hát, neki nem sikerült megállnia, legörgött a színpad széléről, és beleesett a zenekari árokba...

Mi az, ami Önben tettenérhető a kamaszkorából?
Én remélem, hogy nagyon  sok  minden. Gimnazista  korom  volt  életem   legérzékenyebb és legtermékenyebb szakasza: akkor fedeztem fel azokat a dolgokat,  gondolatokat,  melyek  később is meghatározónak bizonyultak az életemben.  Talán a Zeneakadémián volt még egy-másfél évem, ami hasonlóan intenzív szellemi és lelki fejlődést hozott, alapvetően ez volt az alakulás időszaka. Nagyon remélem, hogy ennek a gondolkodásnak, nyitottságnak, őszinteségre vágyásnak  a  zöme  még föllelhető bennem. A számomra példaértékű művészek, mint Kocsis  Zoltán  vagy  Sebő  Ferenc is többek között azért példák, mert ezt a fajta kamaszságot, csibészséget és frissességet meg tudták őrizni.

Megesett-e, hogy a #NoBabel közönsége meglepetést okozott Önnek?
Először is azzal leptek meg, hogy nagyon aktívak voltak mind a négy előadáson. Megdöbbentett, hogy mennyi mindenben le vagyok maradva hozzájuk képest: olyan filmekre, videókra tudtak hivatkozni, és olyan számomra  ismeretlenül  kreatív módon reagáltak a témákra, hogy csak kapkodtam a fejem. Többször játszottuk a címkézős játékot:  feldobtam  egy  témát,   melyekre   nekik az asszociációik szerint kulcsszavakat, címkéket, tageket kellett „ragasztaniuk”. Amikor előzetesen magam is kipróbáltam a játékot, nekem legfeljebb négy-öt címke jutott eszembe – ők tudtak mondani húsz-harmincat is. Nagyon szerteágazóak, sokkal nagyobb a különbség köztük, mint gondoltam. Csodálkoztam azon is, hogy milyen odaadással képesek figyelni a zenét: emlékszem, én ilyen idős koromban feszengtem, utáltam az egészet.

Ön közvetlenséggel és humorral szolgálja a műsort. De mi a helyzet fordítva: mit kap Ön a #NoBabeltől?
Az évadom egyik legfontosabb eseményévé vált az, ha #NoBabelezhettem. Az elején persze izgultam, mert noha tanítottam középiskolában, voltak kétségeim afelől, hogy úgy tudom a fiatalokat megmozgatni a komolyzene irányába, ahogy azt szeretném. Ehhez képest nagyon megindított az, hogy ezek a srácok érezhetően rá akartak állni arra a pályára, amit akarva vagy akaratlanul kijelöltem nekik, megszerették, amit csináltam! Számomra ez azért is meglepő, mert én például csak maroknyi embertől fogadom el feltétel nélkül azt, ha valahogy irányt mutat. Kicsit el is szégyelltem magam: ki vagyok  én, aki odaáll a színpadra mint „A” műsorvezető, ráadásul többszáz kilométerrel arrébbról, és fel akarja találni nekik a spanyolviaszt – a fiatalok pedig figyelnek, kíváncsiak, be- és elfogadnak mindent, ráhangolódnak az egészre. Erre az alázatra is megtanított a sorozat. Nagyon-nagyon szeretem a #NoBabelt, messze a várakozásaimon felül kaptam tőle, főleg a tinédzserekből álló közönségtől. Nem tudom, hogy nekem sikerült-e adnom, de hogy többet kaptam, mint amennyit adtam, az biztos.

Az interjút Király Eszter készítette. 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

Nyitvatartás:
hétfő-szombat: 10.00 - 18.00

Telefonszám:
0672/500-300

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Tátrai Blanka
értékesítési menedzser
tatraipontblankakukacpfzponthu

Szőts Dorottya
jegypénztáros
szotspontdorottyapontevakukacpfzponthu

info

Sajtó
kapcsolat

Tóth Eszter
kommunikációs munkatárs
tothponteszterkukacpfzponthu
Tel.: 20/449-8552