Mosolygós, igazi mai fiatal Tuzson Tamás, aki ráadásul szerencsés alkat is, hiszen beszélgetésünk kezdetén éppen arról faggattam, hogy melyik konditerembe jár, amikor kissé értetlenül nézett rám vissza. Nem jár sehova – mondta –, de tervben van valamilyen sport „beindítása” a tavasszal, hiszen a munkája miatt sokat kell ülnie, zárt helyen tartózkodnia. Természetesen nem egy edzésterv miatt ültünk össze, Tamás január másodikán a társulat előtt vehette át az év legkedvesebb művésze díjat, melyet a koncertjáró közönség szavazata alapján ítéltek oda neki.

- Fordítsuk meg a dolgot, Ön mi alapján szavazna egy zenészre, ha a közönség helyében lenne?
- Ez a műfaj, amelyben én is részt veszek, nem csak hangélményekre épít, hanem a vizualitásra is. Nekem például koncerthallgatóként nagyon fontos a zenészek játékának intenzitása, sokkal jobban átjön a zenei hangzás, ha lelkes muzsikusokat látok a színpadon. Nem szerencsés, ha megfáradt, kötelességtudóan, de visszafogottan játszó zenészeket látunk. Nyilván ennek a szakmának is vannak minden művésznél hullámhegyei és -völgyei, de törekedni kell a koncerteken a teljes odaadásra, elismerve azt a tényt, hogy mindenkinek vannak olyan feladatai, amelyeket örömmel csinál és vannak kevésbé lelkesítőek is. Szóval nálam fontos, hogy egy muzsikus átélt és lelkes legyen játék közben.

- Nagyon fiatal még, mióta tagja a zenekarnak?
- Öt éve, vagyis 2013-óta vagyok tagja a Pannon Filharmonikusoknak.

- Hogyan lesz valaki brácsás?
- Általában gyerekként hegedűn kezd el tanulni az ember, aztán egy idő után következhet be a váltás. Én a szakközépiskolában fedeztem fel a brácsa gyönyörű, bársonyos hangzását, itt döntöttem el, hogy ez lesz az a hangszer, ami mellett elkötelezem magam hosszútávon. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára már ezzel érkeztem.

- Beszéljünk a díjról, számított rá?
- Teljes mértékben váratlanul ért. Úgy gondoltam, hogy általában azok a kollégák kapják ezt a díjat, akik régebb óta dolgoznak a zenekarral, a közönség jobban ismeri őket. Igazán hálás vagyok a közönségnek, hogy ez alatt az öt év alatt figyelemmel kísérték a munkámat és elismerésre méltónak találták azt. Köszönöm a koncertek utáni és az internetes szavazóknak is a bizalmat! Engem motivál a díj, a lelkesedésem és a közönség iránti odaadásom, ha lehet még fokozottabb lesz. Hihetetlenül jóleső érzés, amikor rokonok, ismerősök, kollégák gratulálnak, de sok esetben még ismeretlenek is odalépnek és megszorítják a kezemet, szóval csodálatos dolog ez!

- Család, vagy ezzel kapcsolatos tervek?
- Friss bejelentés következik, menyasszonyom lett Szente Melinda, aki szintén szakmabeli, operaénekes, a PTE Művészeti Karán tanít hangképző tanárként, e mellett az Agócsy László Zeneiskolában énektanár, de a PFZ-vel is van kapcsolata, hiszen a zenekar által alapított Fesztiválkórusnak is tagja.

- Ön viszont kizárólag a zenekarnál vállal munkát.
- Így van. Régi vágyam volt, hogy egy szimfonikus zenekarnál dolgozzak, szerencsére megtaláltam azt a közeget és helyet, ahol jól érzem magam és azt tudom nyújtani, ami saját belső elvárásaimnak és a zenekar vezetésének is megfelel. Az elmúlt öt évről, melyet a zenekarnál töltöttem csak pozitívan tudok nyilatkozni, fiatal, kezdő művészként az idősebb kollégák nagyon sokat segítettek, főképp abban, hogy az első egy-két évben megszerezzem azokat a rutinokat, amelyek egy ilyen zenekarnál szükségesek. Támogattak, felkaroltak, sikerült a többi művésszel jó viszonyt kialakítanom, igazi közösségbe kerültem. Mondjuk nekem egyszerűbb volt mindez, mert én már a Kodály Központba csöppentem, amely munkahelynek, koncertteremnek csodálatos, kevesen mondhatják el ezt az országban.

- Általánosságban is elmondható, hogy az évek során a zenekar átlag életkora alacsonyabb lett, fiatalodott. Hogyan látja ezt belülről?
- Úgy gondolom, hogy egy szimfonikus zenekarnál a fiatalok jelenléte mindenképpen húzóerőnek számít. Dinamikát, lendületet, erőt kölcsönöz az egész társulatnak, amely egy-egy hosszabb, vagy nehezebb műnél sokat számít. A fiatal kollégák egymás között is egyfajta „felhajtóerőt” képeznek, motivációs bázisként tekintenek egymásra. Úgy gondolom, hogy a zenekar vezetése részéről ez tudatos építkezés, amelyet én jó iránynak tartok.

- Izgalom, dinamika ez alatt az öt év alatt is bőven adódott, milyennek látja az évadokat belülről?
- Nagyon színes és érdekes minden évben a Pannon Filharmonikusok repertoárja. Sok világhírű szólista látogat el hozzánk, akik rendkívül jó hatással vannak a zenekar tagjaira, azok teljesítményére, de ugyanezt tudom elmondani a vendég karmesterekről is. A zenekar hazai és nemzetközi viszonylatban is sok koncertet ad, nagy a leterheltségünk, de ezt inkább kihívásnak tekintem, egyfajta lehetőségnek a fejlődéshez.

- TOP zenekarban játszani megtisztelő, de egy fiatalnak, főképp, ha családalapítás előtt áll, nem árt egy jó fizetés sem.
- Van olyan magyar zenekar, ahol többet lehet keresni, de a mi zenekarunknál is elindult egyfajta fejlődés. Egy fiatalnak ebben a zenekarban dolgozni véleményem szerint jó referenciának számít. Más a történet, ha egyedül van az ember s más, ha párja van. De ezen belül is sokféle megoldás létezik, minden problémát át lehet hidalni. Mérlegelni kell a lehetőségeket, a döntéseket ezután kell meghozni.

- Ön hogyan látja a jövőjét?
- Pozitív kép van bennem ezzel kapcsolatban, jól érzem magam itt Pécsett, irigylésre méltó munkahelyem van, olyan, amelyet nagyon kevés magyar zenekar mondhat magáénak. Még a közönség is elismeri, támogatja a munkámat, én úgy gondolom, hogy hosszútávon is szívesen maradok a Pannon Filharmonikusoknál.

Az interjút Bereczki Lajos készítette. 

Vissza