1 2 3

100 éves Finnország

A skandináv ország 100 éves függetlenségét ünnepli a Pannon Filharmonikusok.

A koncerten Finnország független állammá válásának 100 éves évfordulóját ünnepli a Pannon Filharmonikusok Finnország Konzuli Képviseletének együttműködésével 2017. november 30-án. Az est során amellett, hogy Kator György tiszteletbeli konzul köszönti a közönséget, kiállítás is nyílik a Kodály Központ előcsarnokában a Pécsi Magyar–Finn Társaság szervezésében. A hangversenyen jeles finn zeneszerzők remekműveiből válogatva emlékezik meg a zenekar a hosszú éven át Helsinkiben élő Bogányi Bence fagottművész közreműködésével. Az együttest a neves finn karmester, Ari Rasilainen dirigálja.

Pécsett kevesek számára lehet meglepő, hogy Finnország függetlenségét ünneplő hangverseny került be a Pannon Filharmonikusok évadába. Helye és fontos szerepe van ennek a koncertnek. Egyrészt hetedik évadát kezdte meg vezető karmesterként Bogányi Tibor a zenekarnál, aki amellett, hogy húsz éven át élt Finnországban, nemzetközi hírnevét is ott alapozta meg dirigensként. A finn kultúra közvetítésére irányuló művészeti tevékenysége elismeréseként 2015 végén pedig a finn állam a Finn Oroszlán Lovagrend I. osztályú érdemrendjével tüntette ki. Másrészt az 1974-ben alakult Pécsi Magyar-Finn Baráti Klub – a jelenlegi Pécsi Magyar–Finn Társaság – már az 1970-es évektől ápolja a finn kultúra jelenlétét a régióban. Emellett Baranyában és ezen belül is elsősorban Geresdlakon jelentős a finn lakosok száma, így az északi ország kultúrája, szokásai egyre inkább részévé válik a településnek.

A Pannon Filharmonikusok vezetője, Horváth Zsolt a koncerttel kapcsolatban hozzátette:
„Úgy gondolom, valamennyiünknek felelőssége van abban, hogy más népek kiemelkedő teljesítményét megismerjük, és ezáltal gazdagítsuk saját nemzeti kultúránkat, valamint, hogy szerepet vállaljunk ezeknek a teljesítményeknek az egyetemessé válásában.”

A Finlandia 100 elnevezésű koncert gerincét az ország éppen hatvan esztendeje elhunyt nemzeti zeneszerzőjének, Jean Sibeliusnak a művei adják. A finnek nemzeti történelmében különösen jelentős Finlandia című szimfonikus költemény nyitja az estet, amely már 1900-as bemutatásakor az orosz birodalom béklyójától szabadulni vágyó ország függetlenségi törekvéseit szimbolizálta, majd a koncert zárásaként felcsendül a szerző utolsó, 1924-ben komponált VII. szimfóniája.

„Finnország 40 éve felfedezte és befogadta Kodály Zoltán zenei munkásságát, mellyel képes volt megújítani a zenei oktatást és ezzel együtt a világ élvonalába kerülni. Mindemellett közös nevezőt jelent a Bogányi muzsikuscsalád nyújtotta lehetőségek mentén, hogy mi is örömmel vállaljuk a finn értékeknek az itthoni felmutatását.” – tette hozzá a zenekar igazgatója.

A számos nemzetközi díjat nyert fagottművész, Bogányi Bence szólistaként Európa szinte valamennyi nívós koncerttermében színpadra lépett már az elmúlt évek során. A november 30-i hangversenyen a közönség Yrjö Hjelt Fagottversenyét hallgathatja meg a művész előadásában. 

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992