1 2 3

Pécs felett egy papírrepülőn

Szemet gyönyörködtető drónvideóval és különleges kincskereséssel köszöntöttük a zene ünnepét. 

Egy papírrepülő, aminek az útját végigkísérve szelhetjük át Pécs történelmi belvárosát, miközben alig 4 perc alatt 206 évet utazunk. Erre vállalkozott a Pannon Filharmonikusok, aki a videóban lenyűgöző drónfelvételekkel mutatja be, milyen jelentős zenei emlékek borítják be a Pécsi Bazilikát a Kodály Központtal összekötő utat. A június 21-i zene ünnepének alkalmából a mai napon az útvonalat nem csak jelképesen lepik el a zenei kincsek, mivel a Pannon Filharmonikusok a videóban látható utcákon a zenekar lemezeit is elrejtette, melyek ráadásképp ingyenes koncertjegyre is beválthatóak.

Egy teljes nap a zene körül, mert a zene örök szerelem. Életre keltve a videó jeleneteit, rendhagyó módon ünnepli meg idén a Pannon Filharmonikusok a zene ünnepét. A kezdeményezés célja, hogy a nyár első napjára kikiáltott ünnepen minden a zenéről szóljon, és azt ingyenesen élvezhessék az emberek. Ennek apropóján zenei kincskeresőre invitálja a város lakóit az együttes, aki már kora reggel, eltéveszthetetlen szimbólumokkal ellátva, több mint 50 hanglemezt rejtett el a videóból megismerhető útvonalon. Azoknak a szerencséseknek pedig, akik megtalálják a lemezeket, érdemes a zenekar otthonába, a Kodály Központba is ellátogatniuk, hiszen a megtalált CD-t bemutatva – a zene ünnepére tekintettel – ingyenes koncertjegyet vehetnek át a PFZ szezonzáró csúcsprodukciójára, Rufus Wainwright június 25-i Prima Donna előadásra.

A gyönyörű napfelkeltével nyitó videó amellett, hogy egy teljes napon kalauzolja végig a nézőt Pécs történelmi belvárosa felett, egyben a zenekar 206 évre visszanyúló múltját is bemutatja a város legjelentősebb zenei emlékeit és büszke pillanatait felelevenítve. Mindez tekinthető egy együttműködés nyitányának is a Pécsi Püspökség és a Pannon Filharmonikusok között. A zenei témasétány pontos helyszínei és azok részletes leírása a PFZ honlapján ide kattintva ugyancsak megtalálhatóak.
A felvételeken az együttes két muzsikusa, Kálmán Izabel hegedűművész és Varga Ferenc kürtművész láthatóak, akik a zene szeretetének is köszönhetően a zenekarban ismerkedtek meg egymással és a nyár során házasodnak össze. A filmet a FlyingEyes Media készítette a Pannon Filharmonikusok megbízásából.

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992