1 2 3

Találja meg bérletét az energiaáramlásban!

A Pannon Filharmonikusok 2017/2018-as évadának középpontjában az energiaáramlás, a flow-élmény áll a Müpában és a Kodály Központban is. Keressen Önhöz illő bérletet, és merüljön el a komolyzene energiájában! Kollégáink szívesen segítenek is a választásban akár személyesen, akár telefonon. A jövő évad szólistái mind olyan kivételes művészek, akik nem csak érzik, de értik is azt, hogy a megfelelő körülmények között a zene energiája az előadóban és a hallgatóban is képes olyan állapotot előidézni, melyben felszabadító örömérzettel élhető át egy-egy pillanat. Szeretettel várjuk!

 

A Pannon Filharmonikusok 2017/2018-as évadának középpontjában az energiaáramlás, a flow-élmény áll a Müpában és a Kodály Központban is. Keressen Önhöz illő bérletet, és merüljön el a komolyzene energiájában! Kollégáink szívesen segítenek is a választásban akár személyesen, akár telefonon. A jövő évad szólistái mind olyan kivételes művészek, akik nem csak érzik, de értik is azt, hogy a megfelelő körülmények között a zene energiája az előadóban és a hallgatóban is képes olyan állapotot előidézni, melyben felszabadító örömérzettel élhető át egy-egy pillanat. Szeretettel várjuk!

 

MÜPA

Pannon-bérlet

KODÁLY KÖZPONT

Pannonicum-bérlet

Kodály-bérlet

Breitner-bérlet

KODÁLY KÖZPONT ÉS PÉCSI BAZILIKA

Musica Sacra-bérlet

 

 

PANNON-bérlet Müpa

Energiavadászoknak. 5 koncert péntek esténként. Erejük teljében lévő szólisták, kihívásokkal teli versenyművek és jól bevált karmesterek. A fővárosi zenei élet fűszereként is aposztrofált együttes olyan műsorral lép a Müpa színpadára, amely számára kihívásokkal teli, vágyott darabokat vonultat fel mind a közönség, mind a muzsikusok számára.

 

További részletek

Online bérletvásárlás

 

 


 

 

PANNONICUM-bérlet Kodály Központ

Feltöltődni vágyóknak. Hétvégi koncertsorozat kiváló szólistákkal, örökzöld dallamokkal. A világ legkeresettebb csellistája, a pécsi születési Várdai István a ritkán hallható Walton Gordonkaversennyel lép a Kodály Központ színpadára, a legfoglalkoztatottabb horvát zongoraművész, Dejan Lazić Ravel művével mutatkozik be Pécsett. A sorozat a tengerentúlra is elkalauzolja a közönséget

 

További részletek

Online bérletvásárlás

 

 


 

KODÁLY-bérlet Kodály Központ

Elhivatottaknak. 10 koncert csütörtök esténként. A sorozat tíz hangversenyéből három alkalommal Kocsis Zoltánra emlékezünk. A koncertek műsorának összeállításakor legkedvesebb zeneszerzőinek műveiből válogat ott az együttes. A koncertsorozat részeként Kocsis Zoltán hangszerelői munkásságára Liszt Ferenc művének zenekari átiratával emlékezik az együttes. Az előadók között köszönthetjük többek között Kocsis Zoltán fiát, Kocsis Krisztiánt, pályatársát és barátját, Ránki Dezsőt, és egykori karmester-tanítványát, Hamar Zsoltot is.

 

További részletek

Online bérletvásárlás

 
 
 

 

BREITNER-bérlet Kodály Központ

Újdonságkeresőknek. 10 koncert csütörtök esténként. Ütős kis esték kortárs darabokkal, a klasszikus és a jazz találkozásával. A sorozatban megismerhetjük Benjamin Schmid rezidens szólista másik arcát is: a Bécsi Filharmonikusokkal rendszeresen koncertező klasszikus virtuóz a jazz műfajában nemkülönben elismert előadó. A koncertsorozat újdonságaként Kobajasi Kenicsiró a Pannon Filharmonikusokat vezényli, Érdi Tamás zongoraművész közreműködésével.

További részletek

Online bérletvásárlás

 
 

 

MUSICA SACRA-bérlet Kodály Központ és Pécsi Bazilika

Elmélyülőknek. Barokk egyházzenei hangversenyek az elhunytak emlékére, karácsonykor és húsvét ünnepén. A három koncertből álló sorozat bérletesei díjmentesen vehetnek részt a húsvéti koncertet követő különleges Haydn-Esterházy előadáson.

További részletek

Online bérletvásárlás

 
Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.

Nyitvatartás:

Hétfőtől péntekig: 
10.00–18.00 óráig

A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.

Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992