A kezdetek Komlóhoz kötik, mivel ott született. A Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola tanulója volt, a legendás Tóth Ferenc karnagy tanítványa. Az Erkel Ferenc Zeneiskolában a „családi hangszeren” tanult, melyen otthon a szülei is játszottak, ez a zongora volt. Nem volt kérdés, hogy zenei pályára lép, egy szerencsés váltás után az oboa került a középpontba, ez a mai napig is így van, bár Gizella az oboa társhangszerein is játszik. Jelenleg, ahogy említettem a doktori fokozatának védésére készül.

 

- Az ének-zene tagozaton elvárás volt a hangszeres tudás?
- Nem volt elvárás, de a szüleimnek otthon volt zongorája és mindketten tudtak rajta játszani, a zene szeretete a családban mindig jelen volt. A zene iránti elkötelezettség a családban sem volt előzmény nélküli, dédapám 50 évig kántor volt, anyai nagyanyám a néhai némafilmekhez játszott aláfestő zenét –többek között ragtime-t –, édesanyám szerint igen magas nívón, nagybátyám, Udvardy László pedig zeneszerző és karnagy. Édesapám régi slágereket zongorázik, édesanyám és nővérem a klasszikus zongoraiskola szerint játszott évekig. Természetesnek tekintettem, hogy zongorázással kezdem el zeneiskolai tanulmányaimat, de pár év elteltével a fafúvósok is érdekelni kezdtek.  A fuvola és az oboa keltette fel az érdeklődésemet, végül az oboa „nyert”.

 

- Gondolom a folytatás is a zenei pálya felé vitte?
- Ezt követően a Pécsi Művészeti Szakközépiskola évei következtek, ahová zongora és oboa hangszereken is felvételiztem, de tanáraim javaslatára az utóbbinál maradtam Kircsi László növendékeként. Ezt követően felvételiztem a Zeneakadémiára, ahová szintén felvételt nyertem Pongrácz Péter professzorhoz. A harmadik évet követően bekerültem az Állami Hangverseny- Zenekarba, ahol második oboistaként játszottam. Hatalmas élmény volt számomra, ilyen fiatalon egy patinás és neves zenekarba bekerülni, ami nem akármilyen elismerésnek számított. Akkoriban a zeneigazgató-karmester Ferencsik János volt, aki a zeneművészek világában szintén fogalom volt. Nagyon szép emlékeim vannak erről az időszakról, de mégis volt bennem egy vágy, ami elszólított onnan. Németországban élt és dolgozott egy neves svájci származású oboista, professzor Heinz Holliger, aki Freiburg Breisgau-ban tanított, az ottani főiskolán. Nagyon szerettem az ő könnyed, hajlékony és íves játékát hallgatni, művészként is felnéztem rá, az ő zenei irányultsága és a hangszerhez való viszonya nagyon szimpatikus volt nekem. Elhatároztam, hogy mindenáron el kell mennem oda, és tőle kell tanulnom. Ez még a szocializmus időszakában volt, így nem volt egyszerű megvalósítani ezt az álmot. A megfelelő engedélyek beszerzése elhúzódott, így a szemeszter elejéről elkésve november végén értem oda, ami elég sok kellemetlenséggel járt számomra – elsősorban a késés magyarázata volt kínos.

- Mennyi időt töltött ott?
- Két és fél évet voltam kinn, majd a mestervizsga után hazajöttem Magyarországra, mivel Németországban különböző korlátozó rendeletek miatt nem sikerült állást találnom. Itthon viszont elhelyezkedtem az Apagyi Mária és Lantos Ferenc által alapított Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában, Pécsett.  Nagyon szimpatikus volt az iskola, az általuk képviselt értékrend és a művészetoktatásról alkotott elképzelésük. Itt a növendékek a zenetanulás keretein belül foglalkoznak improvizációval, komponálással is, melyet a gyerekek nagyon szeretnek. Tanárként nekem is sok örömet nyújt ez a fajta kreatív szemléletmód.

- Ekkor még a Pannon Filharmonikusok nem jött számításba?
- A zenekari munka mindig is vonzó volt számomra, először részmunkaidőben, félállásban, majd 1998 óta főállású muzsikusként vagyok a PFZ-nél. Fordult a kocka, most az iskolában vagyok kevesebbet, de továbbra is nagy szeretettel végzem a munkámat ott is.

- Beszélgetésünk elején említette a szüleit, akik ha nem is hivatásszerűen, de otthon zenéltek, zongoráztak. A család többi tagját szintén rabul ejtette a muzsikálás?
- A nővérem is zeneiskolába járt, zongorázni tanult, de ő nem az előadóművészetet választotta, ének-matematika szakos tanár lett. Sajnos már nem lehet közöttünk, fájdalom, hogy a közelmúltban elhunyt. Az idősebb öcsém az egykori Baranya Big Band-ben dobolt és egyedi technikával szájdobolni is tud. Fiatalabb öcsém is pedagógus, ő is tanult zongorázni, de énekelt a Mecsek Kórusban is. Tényleg elmondhatjuk, hogy a zene szeretete átszövi a család életét.

- Milyen volt a nagyobb családba, a Pannon Filharmonikusok közé beilleszkedni egykor?
- Nagy szeretettel fogadtak, éppen nagy szükség volt oboistára. Mai napig elmondható, hogy viszonylag kevés az oboista és nehéz egy zenekarnak a kívánt színvonalnak megfelelő muzsikust megtalálnia. A mostani szólamunk jó „csapat” mind az öten szeretünk együtt játszani, a zenekarral muzsikálni.

- Tudom, hogy egy ilyen pályaív után nehéz lesz erre a kérdésre válaszolni, de mit csinálna, ha nem lehetne holnaptól oboista? Milyen pályát választana helyette?

- A tanítás és a nyelv mindig is érdekelt, szerintem nyelvtanár lennék, ha a muzsikálás valamilyen oknál fogva nem szerepelhetne az életemben. Németül és angolul elég jól beszélek, egy kicsit franciául is tudok, a pedagógia pedig nagyon szép tudomány.

- Szerencsére nem kell az oboázásról lemondania, úgy tudom a doktori értekezése is a zene körül forgott, koncertet is adott a kollégáival.

- Nemrég, október 18-án volt a doktori koncertem a Zeneakadémia Solti György Termében. Ez egy nagyon jó akusztikájú helyiség, meglepett és örültem, amikor először szólaltattam meg ott az oboámat, másrészt a hely varázsa, szelleme is pozitív hatással volt rám. Itt kell megköszönnöm a Pannon Filharmonikusok Kamaraegyüttesének, valamint a Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola tanári karának a közreműködést, a támogatást. A PFZ igazgatójának, Horváth Zsoltnak külön köszönöm, hogy ebben a munkában támogatott és lehetővé tette, hogy a kollégáim részt vegyenek a doktori koncertemen.

- Mi a dolgozatának témája, melyet október végén védett?
- A DLA értekezés gondolatébresztő és inspiráló összegzés lehet mindazok számára, akik érdeklődéssel figyelik a zenei kifejezés kreatív módjait. Segíthet eligazodni az improvizáció világában felmerülő elméleti és gyakorlati kérdésekben. Átfogó képet ad az improvizációs gyakorlatról, vokális és instrumentális szempontból végigvezetve a különböző zenetörténeti korokon. Ismerteti a lehetőségeit és a zeneszerzőkre, előadókra gyakorolt jelentős hatását. Mindez szervesen kapcsolódik ahhoz a munkához, melyet a Művészeti Szabadiskolában végzek, immár 25 éve. E negyedszázad alatt nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem és úgy gondoltam, hogy mindezt összegzésként célszerű lenne ilyen formában közreadni.

- Az első oboista poszt fontos beosztás a zenekaron belül, Ön is így érzi?
- Természetesen. Felelősségteljes és meglehetősen szólisztikus pozíció az enyém, emellett angolkürtön is játszom, amely hangszer szintén gyakran játszik szólókat is a koncerteken.

- Van kedvenc szerzője és olyan zenemű, amely különösen kedves Önnek?

- Egyik kedvenc zeneművem Bach Karácsonyi oratóriuma, amely szép feladat az oboista számára. Ebben a zeneműben  az  oboa d’amore, valamint az oboa da caccia  hangszerekkel váltva különleges hangzások, hangszínek szólalnak meg.

- A hegedűk királya a Stradivari, az oboák közt is van ilyen híres gyártmány?
- Számomra is van egy kedvenc „márka”, a francia gyártmányú François Lorée manufaktúrájában készült hangszert különösen kedvelem szép hangja miatt. Az én ízlésemnek ez a hangszertípus felel meg a legjobban hangzásban és tónusában egyaránt, emellett a hangszer mechanikája is nagyon professzionális.

- Egy új hangszer mikor érik be, mikor mondható, hogy a „teljesítménye” csúcsát nyújtja?
- Amikor a gyártótól kijön a hangszer, akkor még kicsit nyers, legalább fél év kell, amíg bejáródik, de akár évekre is tehető, amíg elnyeri egy oboa a teljes rezonanciáját.

- A hangszer után egy másik társról is meséljen pár szót. A férje is zenész?
- Nem, a férjem Vörös József vegyészmérnök, aki nagyon szereti a zenét, hobbi szinten furulyázik és gitározik is. Természetesen a PFZ koncertjeit látogatja, de engem is gyakran hallhat gyakorlás közben. Ő egy igazi segítőtárs, a művészélettel együtt járó, olykor nehezebb időszakokban is mindig számíthatok rá.

- A komolyzenén kívül milyen zenei stílus áll Önhöz közel?
- A férjemmel együtt nagyon szeretjük a jazzt, a dolgozatomban is megjelenik a műfaj, hiszen az improvizáció nagyban jellemzi ezt a zenei műfajt. Igazi kaland és izgalmas felfedezés megismerkedni a jazz elméletével és rögtönzésgyakorlatával.

- A koncerteken nincs lehetőség improvizálni, fontos-e hogy egy szimfonikus zenekari tag képes legyen erre?
- Természetesen ma ez egy szimfonikus zenekari tagnál nem elvárás. Tovább gondolva a kérdést a rögtönzés nem csupán képesség, hanem szándék és a zenéhez való viszonyulás, hozzáállás kérdése is. Az improvizációban is zenei nyelvhasználatról van szó, ugyanúgy, mint a kompozícióban. Improvizáció és kompozíció egymásból él.
A barokk korban a zenei gyakorlat szerves részeként természetes volt, hogy minden zenész tudott egy kicsit komponálni, improvizálni saját ízlésének és tudásának megfelelően. A nagy zeneszerzők és előadók a zenetörténet folyamán Bach-tól Bartókig mind tudtak improvizálni: Mozart, Beethoven, Chopin, Liszt, Mendelssohn, Schumann, Bruckner, Messiaen, Dupres –csak a legnagyobb neveket kiemelve a sok közül.
Ferand Ernő zenetörténészt is idézném, aki a zenetörténeti korok áttekintésénél kiemeli a legfontosabb improvizációs pilléreket: a „…korál előjáték, a generalbasszus-gyakorlata, a koncert kadencia, szabad fantázia a hangszeres zenében; vokális területen az improvizált kontrapunkt, a diminúció és az énekes kadencia….” Továbbá a „…variációs technikák és formák…”, melyek szintén az improvizációs gyakorlat során alakultak és fejlődtek tovább..
Binder Károly megfogalmazásában: az improvizáció mindig szeretne úgy viselkedni, mintha rögös és hosszú út során kiérlelt zenei gondolat lenne és a kompozíció, mindig szeretne spontán zenei megnyilatkozás lenni.

- Melyik társművészeti ág érdekli önt leginkább?
- A képzőművészet. Minden művészeti ág közös gyökerekből táplálkozik, indul ki és építkezik. A rendezőelvek hasonlóak és egyetemes érvényűek. A korábban már említett Lantos Ferenc képzőművészeti munkássága és életműve ékes bizonyítéka ennek a művészetfelfogásnak.

- Milyennek látja a PFZ-t belülről? Milyen fejlődési ívet láthatunk?
- Az együttes sokat fejlődött az utóbbi 5-10 év alatt, magas minőségű szintet ért el. Ezt bizonyítja az is, hogy Budapesten a Müpában évek óta folyamatos a bérletsorozatunk és a Kodály Központ hangversenyei is nagyon sikeresek. Bogányi Tibor vezető karmesterrel szívesen dolgozom és más karmesterekkel is színvonalas munkát tudunk végezni. Az idei évad is gazdag kínálattal várja a közönséget, nagyon sokrétű, érdekes és színes a program.

Vissza