1 2 3

Pécsett debütál a Bogányi-zongora

Áprilisban Pécsre érkezik a Bogányi Gergely Kossuth-díjas művész által megálmodott, új fejlesztésű hangversenyzongora.

 A Pannon Filharmonikusok 2015. április 16-án megrendezett, Zarathustra című koncertje jóval több, mint a hangszer dél-dunántúli bemutatkozása, ez lesz ugyanis az első alkalom, hogy a zongora játéka egy nagyzenekari környezetben színpadra vitt zongoraversenyben nyilvánosan meghallgatható.

A futurisztikus külsejű, számos technikai újítással bíró Bogányi-zongorát januárban a Zeneakadémián mutatták be a nagyközönségnek. Az új hangversenyzongora erőteljes, tiszta, egyenes hangon szólal meg, megálmodója, Bogányi Gergely szerint hangzása barátságosabb, mint a mai modern zongoráké. Az új fejlesztés a névadó zongoraművész mellett Bolega Attila főkonstruktőr, Üveges Péter Attila főtervező, dizájner, valamint Cs. Nagy József zenetechnikus, intonációs szakember nevéhez fűződik. /Fidelio.hu/

Az árpilisi koncerthez számos olyan kivételes mozzanat kapcsolódik, ami miatt kihagyhatatlan kulturális programnak ígérkezik. Egyrészt a zongora első zenekari megszólalása alkalmával a kortárs magyar zene kiemelkedő szerzőjeként hivatkozott Dubrovay László kompozíciójának dallamai csendülnek majd fel − várhatóan a komponista jelenlétében. Másrészt a koncerten a Pannon Filharmonikusok Richard Strauss és a zeneirodalom ikonikus művét, az Im-ígyen szóla Zarathustra című szimfonikus költeményt is eljátssza. A monumentális zenekart megkívánó zeneművet április 16-án a pécsi Kodály Központban, április 18-án a budapesti Művészetek Palotájában viszi színpadra a társulat. A Pannon Filharmonikusok ezzel folytatja azt az elmúlt években megkezdett utat, melyet járva Richard Strauss szimfonikus költeményeinek teljes sorát műsorra tűzi.

A Pannon Filharmonikusok rendkívüli várakozással tekint a különleges hangszer érkezésére, és a Kodály Központ európai színvonalú hangversenytermében történő első megszólalására, melyet minden bizonnyal zenetörténeti pillanatként jegyez majd a hazai művészeti élet. A PFZ egy olyan haladó szellemiségű, nyitott művészeti műhely, amely maga is belső innovációs törekvéseinek köszönhetően jutott a hazai zenekarok élvonalába, így a magyar művészeti innováció minden fontos lépését rendkívüli örömmel üdvözli.

Jegyek korlátozott számban még kaphatók a www.jegymester.hu weboldalon ide kattintva vagy a Kodály Központ jegypénztárában.

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
+36 72 500 300
jegypenztar@pfz.hu

Nyitvatartás
H–Cs: 10.00–18.00
P: 10.00–18.00
Szo–V: zárva, nyitás csak rendezvény esetén annak kezdete előtt másfél órával

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Teszlák Nikolett
 jegyiroda vezető
teszlak.nikolett@pfz.hu
 +36 30 746-4155

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992