Tüke-díj 2011
Gyermánné Vass Ágnes, a Pannon Filharmonikusok örökös tagja kapta a megtisztelő címet a Pécsiektől
A Pannon Filharmonikus zenekar örökös tagja, Gyermánné Vass Ágnes kapta a pécsi polgárok legtöbb szavazatát, így ő vehette át ünnepi keretek között a székesegyházban a Tüke-díjat. Az elismerést Garadnay Balázs püspökségi helynök celebrálta ünnepi szentmise után nyújtották át, amely keretében Tillai Aurél Tüke mise című műve is elhangzott.
Mint az a kitüntetettnek szóló laudációban elhangzott, Gyermánné Vass Ágnes hegedűtanári diplomáját Pécsett szerezte, majd pedig a németországi Weimarban veszi át a hegedűművészi diplomát 1969-ben. 1972-től a Pécsi Szimfonikus, majd a jogutód Pannon Filharmonikus zenekar élén volt koncertmester. Tovább…
A művész kiváló zeneművészi felkészültsége, zeneelméleti ismereteinek átadása és a fiatal művészek képzése belülről fakadó zenepedagógusi elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot. A Liszt-díjas művész négy éven keresztül tanított Dél-Koreában, kurzusokat vezetett Svédországban, Berlinben, valamint Magyarország több városában is. Idehaza és nemzetközileg is egyaránt elismert művész, magasrendű előadásmódja, a zenei anyagok alapos, analitikus ismerete, magabiztosságot és felszabadultságot sugároz – így a laudáció.
Gyermánné Vass Ágnes a kitüntetés átvétele után úgy fogalmazott, hogy vannak nehéz olyan helyzetek, mikor nehéz megszólalni, s ez most ilyen. Hozzátette: azon a helyen vehette át a díjat, amely nagyon fontos számára, hiszen a pécsi székesegyházban kötött házasságot, s gyermekét is itt keresztelték meg. Mint mondta, most itt áll meghatódva, hatalmas megtiszteltetés a Tüke-díj. Kiemelte: számára pécsinek lenni a létezés alapja, épp úgy, ahogyan az ember szíve ver.
A díjat – melyet Habsburg György, a Tüke Alapítvány tiszteletbeli elnöke adott át – azoknak ítélik oda a pécsiek szavazatai alapján, akik a város fejlődéséhez példamutató tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak. Az elismerést 2004 óta osztják ki.
1780. január 21-én Mária Terézia királynő a kancelláriában kiállíttatta a Pécs városának szóló királyi privilégiumlevelet. Pécs szabad királyi rangra való emelésének napjára emlékezve nyújtják át e napon a díjat.
(forrás: www.pecsma.hu)
Hírlevél
feliratkozás
Kapcsolat
A Kodály Központ Jegypénztára
7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
Különleges zárvatartási napok IDE kattintva.
Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig:
10.00–18.00 óráig
A telefonos érdeklődéseket a +36 72 500 300-as telefonszámon tudjuk fogadni hétfőtől péntekig 10.00 és 18.00 óra között.
Az e-mailes megkereséseket a jegypenztar@pfz.hu címen fogadjuk.
A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme
7622 Pécs,Breuer Marcell sétány 4.
Közönség
kapcsolat
Potyondi Linda
értékesítési menedzser
potyondi.linda@pfz.hu
+36 30 866 2310
Sajtó
kapcsolat
Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992