Bogányi Gergely zongoraművész nagy kedvence a klasszikus zene pécsi híveinek, aki talán legnagyobb baranyai sikerét Sabina Puértolas opera-énekesnővel aratta. A héten viszont öccse, Bogányi Tibor gordonkaművész járt városunkban, méghozzá új hazájának, Finnországnak neves szerzőjétől, Sibeliustól hozott izgalmas kompozíciókat, s nem szólistaként, hanem karmesterként lépett fel a Pannon Filharmonikusokkal. A Bogányi családról egyébként tudni kell, hogy világszinvonalú kamaraegyüttest alkothatnának, s a gyerekekkel a szülők pár éve még gyakran össze is ültek ilyen házi koncertekre. Bogányi Tibort a közös zenélésekről, a szólókarrierekről, a finn lehetőségekről és Sibelius muzzsikájáról kérdeztük.

– Előfordul még napjainkban is a Bogányi családban otthoni muzsikálás?
– Már nemigen. Szinte mindenki más országban él. Gergely van legtöbbet Magyarországon, ő itt építette fel zenei pályáját, én a dél-finn kisvárosban, Lappeenrantában karmesterkedem, s olykor csellista felkéréseket is elvállalok, öcsém első fagottos a Müncheni Szimfonikusoknál, a nővérem pedig a Helsinki Operaház zenekarában fuvolázik.

– Hogy jött ez az erős családi finn kapcsolat?
– Húsz éve költöztünk ki, amikor zenetanár szüleinket meghívták Helsinkibe dolgozni.

– Akkor tehát igaz a netes felvezető, miszerint Bogányi Tibor a finn fiatal zenészgeneráció legérdekesebb, legképzettebb művésze?
– Igen, a fele a szívemnek kék-fehér. Azért én magyar vagyok, de soha nem felejtem el, hogy fantasztikus lehetőségeket kaptam és kapok a finnektől. Turkuban kezdtem a karmesterkedést Laapenraanta pedig egy Kaposvár nagyságú hely jóval közelebb Szentpétervárhoz, mint Helsinkihez. Száz esztendős zenekarunkkal így az idén négyszer is koncertezünk a patinás orosz nagyvárosban.

– Miként került Pécsre az északi messzeségből?
– Véletlenül. Olari Elts a világhírű észt dirigens a vulkáni hamu veszélyei miatt nem tudott iderepülni, én pedig éppen itthon tartózkodtam egy hetet, Dániából Finnországba átutazóban. Sibeliusszal errefelé kevesen foglalkoznak a maga mélységében, így épp kapóra jöttem Horváth Zsoltnak, akivel régóta jó viszonyban vagyok.

– Mit tudott ezt megelőzően a Pannon Filharmonikusok zenekarról?
– Az interneten át és személyes beszámolókból külföldön is azt lehetett észlelni, hogy itt komolyzenei téren valamiféle csoda történik. Az együttest ugyan nem hallottam soha élőben ezt megelőzően, de arról sokat olvastam, hogy 4-5 éve itt kiemelkedő a menedzseri tevékenység és a szakmai munka. Tudtam azt is, hogy Hamar Zsolt a fiatal magyar karmesterek legjobbjai közé tartozik, s ha az ezredfordulón ideszerződött, akkor itt biztos, hogy nagy dolgok készülődnek. Közben aztán Pécsett vendégszerepelt José Carreras és Plácido Domingo, szóval ez kint úgy összegződik, hogy Pécs egy komolyzenei meseövezetben van.

– Sibeliust mivel adná el a baranyai közönségnek?
– Közönségbarát zeneszerző. Csodálatos tájakat fest le, virtuózul kezeli a nagyzenekart, s legfőképpen mindenkor visszaadja zenéjében a finn melankóliát. Hozzátenném, meg vagyok döbbenve, hogy a pécsi zenekar két nap alatt milyen könnyen átvette és azonosult ezekkel a gondolatokkal. Ha lemezről hallanám a mostani játékukat, nem tudnám megkülönböztetni a finn együttesektől.

Vissza