1 2 3

SAJTÓKÖZLEMÉNY

OVERTURE – 200 éve európai. „Új nyitány” A Pannon Filharmonikusok 200 éves fennállásának jubileumi ünnepségsorozata

Nagyszabású jubileumi ünnepségsorozatra készül a Pannon Filharmonikusok, Pécs ismert szimfonikus zenekara 2010. január 2-től 2011. december 9-ig. Az 1811-ben alapított együttes 200 éves jubileumi ünnepségsorozata 100 héten át tart, az újévi koncerten kezdődik, és az alapító hangverseny 200. születésnapján ér véget. Az ünnep címe Overture, azaz „nyitány”: az operairodalomból ismert műfaj megelőlegezi az operában előforduló témákat, ugyanakkor önállóan is egész kompozíció. Az ünnepségsorozat gondosan megkomponált 200 eseményből áll: a korábbi években megszokott sorozatokon túlmenően olyan színvonalas hangversenyeket, civil programokat, az együttes történetét és muzsikusait megismertető programokat tartalmaz, amelyek során a közönség megismeri a zenekar múltját, jelenét és bepillantást nyer a jövőbe. A 2010-ben megnyíló pécsi hangversenyterem a jubileum fénypontja, a teremben új programok indulnak. Az ünnepségsorozatban találkozhatunk világsztár vendégszereplőkkel, operapremierekkel, formabontó fesztiválalapítással, egyedi programokkal fiataloknak és számos színvonalas szakmai és partneri együttműködéssel, mint például a Fekete-Kovács Kornél védnöksége alatt alapított jazz projekt, Zoób Katti divattervező által tervezett EOZIN ruhakollekció, vagy Faltisz Alexandra által illusztrált gyermeksorozat.

Tovább... | a teljes sajtóközlemény .doc formátumban ITT...
Jubileumi kiadványunk .pdf (18MB) formátumban ITT... Vissza

Hírlevél
feliratkozás

Kapcsolat

jegypénztár

A Kodály Központ Jegypénztára

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
+36 72 500 300
jegypenztar@pfz.hu

Nyitvatartás
H–Cs: 10.00–18.00
P: 10.00–18.00
Szo–V: zárva, nyitás csak rendezvény esetén annak kezdete előtt másfél órával

cím

A Pannon Filharmonikusok székháza és próbaterme

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
közönség

Közönség
kapcsolat

Teszlák Nikolett
 jegyiroda vezető
teszlak.nikolett@pfz.hu
 +36 30 746-4155

info

Sajtó
kapcsolat

Szabó Csilla
kommunikációs menedzser
press@pfz.hu
+36 30 222 7992