1 2 3

Mennyi az annyi?

A Pannon Filharmonikusok (PFZ) kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a közönségével és társadalmi környezetével aktív és interaktív kommunikációt folytasson. Ennek egyik elemeként szeretnénk tisztázni a napokban megjelent ellentmondásos híreket a zenekar finanszírozásával kapcsolatban.

A megjelent kormányrendelettel kapcsolatban

Örömmel fogadtuk a kormánynak a szcéna elismerését tükröző és stabilitását célzó rendeletét (1163/2025), amely szerint az elkövetkezendő 5 évre számíthat zenekarunk az Előadóművészeti Törvényben meghatározott „nemzeti” státuszra és annak támogatására.

Mit is jelent ez pontosan? A megértéshez fontos tudni, hogy a szimfonikus zenekarok közfeladatot látnak el, és az ún. Előadóművészeti Törvény (2011. LXXXVI. tv.) hatálya alá esik a működésük. A szimfonikus zenekarok rendkívül sokfélék, de egy paraméterben azonosak: sehol a világon nem tudnak piaci alapon működni, ezért általában az állami költségvetés és az önkormányzatok is nyújtanak számukra támogatást. Ezt egészíti az előadóművészeti szervezetek saját bevétele, ami a jegy- és bérletértékesítésekből, honoráriumokból, valamint szponzorációból és mecenatúrából származik.

A PFZ 2025-ös támogatásai tehát nagy vonalakban

1. állami támogatás (KIM): 700 M Ft – ez az összeg nem kiugró, pl. a Győri Filharmonikusok támogatása 680 M Ft.

2. PÉCS MJV önkormányzatától befolyt támogatás: összesen 562 M Ft

  • saját városi forrásból: 350 M Ft – ez az összeg szintén nem kiugró, Győr város 481 M forinttal támogatja a zenekarát.
  • állami forrásból: 212 M Ft (Modern Város Program állami támogatásából) 

3. PFZ saját bevétel: 200 M Ft

Az állami finanszírozásról

Az Előadóművészeti Törvény keretében az állam meghatározza azokat a paramétereket, amelyek mentén különböző finanszírozású kategóriák szerint besorolja az együtteseket, és ezek alapján ad az állam támogatást a zenekaroknak. A nemzeti kategória a kezdetektől, tehát 2012-től létezik, és a PFZ 13 éve „nemzeti” zenekar. Az idei kormányrendelet mentén az előrelépés e téren az, hogy az évenkénti pénzügyi döntés helyett a nemzeti zenekarok középtávon, 5 évig kiszámítható támogatásban részesülhetnek a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) által adott normatív támogatásból. Az államnak ez a támogatása (nevezzük KIM-támogatásnak) a PFZ esetében a tavalyi KIM-támogatási összeghez képest 2025-ben 4,5%-kal emelkedett, ami 30 millió forint pluszt jelent idén. Nagyon örülünk, hogy 5 évre köt velünk a „nemzeti” feladatokra az állam ún. közszolgáltatási szerződést, és bízunk benne, hogy az öt év alatt ez az összeg legalább az inflációt követve tovább fog tudni emelkedni.

Az önkormányzati finanszírozásról

A zenekar tulajdonosa Pécs város. A város fenntartóként mindig is támogatta a zenekar működését, azonban a 2010-ben megépült Kodály Központ miatt megnövekedett zenekari feladatok finanszírozását a város önerőből már nem tudta vállani. Azt is fontos tudni, hogy már az EKF pályázati szakaszában az állam és a város is tisztában volt azzal, hogy a beruházások és a szükséges zenekarfejlesztés- és fenntartás túlnő a város lehetőségein. Az állam és a város ennek tudatában, pártállástól független egyetértésben vágott bele a Kodály Központ építkezésébe és a zenekar fejlesztésébe. Mivel az állam elismerte, hogy e fenntartás támogatásra szorul, a várost az elmúlt tíz éven az ún. Modern Város Program keretében támogatta (nevezzük MVP-támogatásnak) azért, hogy fenn tudja tartani ezeket a nem városi szintű létesítményeket és a Kodály Központ rezidenseként működő zenekart.

A rezidens zenekar olyan, mint egy számítógép szoftvere. A hardver maga a hangversenyterem, amelyet többek között a benne élő szimfonikus zenekar éltet. Hiába lenne egy kiváló gépünk, ha nincs, ami azt működtesse. Az országunknak kettő hangversenyteremnek épült épülete van: a Müpa Budapesten és a Kodály Központ Pécsen. A Kodály Központ a világ egyik legjobb akusztikájával rendelkező terme. A PFZ ennek a Pécsett létesült nemzeti „kincsnek” a szakmai nagykövete. Mindenkinek érdeke mindkét termet a nemzetközi zenei áramlásban tartani, és ehhez arra van szükség, hogy a PFZ mérete és felkészültsége alkalmas legyen arra, hogy vonzza a nemzetközi művészeket, és képviselje hazánkat külföldön is. A PFZ 130 főt foglalkoztató együttes, száz zeneakadémiát végzett művésszel. Pécs városnak szüksége van az állam támogatására ahhoz, hogy a zenekarát a kívánt minőségben fenntartsa.

Tíz éve formailag az MVP-támogatás lebonyolítására szerződést kötött az állam és a város, melyben mindkét fél kötelezettséget vállalt arra, hogy mekkora összeggel járul hozzá a PFZ támogatásához. Ez az állam-város szerződés jár le 2025. december 31-én. 2025-ben az összeg, amit ezen a szerződésen keresztül a városnak érkező állami támogatásból még megkap a PFZ: 212 M Ft. Az aggodalomra okot adó hír, hogy az állam a 2026-os költségvetésébe már nem tervezte be azt, hogy Pécs városát kisegíti a zenekar rezidensi feladatainak támogatásában. Ha ez így marad, akkor a 2026-os évben a zenekar városi támogatása olyan mértékben csökkenhet, amely veszélyezteti a működését. Emiatt szólaltak fel a város országgyűlési képviselői a napokban a parlamentben, és kértek 286 M Ft-ot Pécs város számár 2026-ban. Ezt, a Pécs várost támogató, jelenleg hiányzó összeget tehát nem fedezheti, és nem is válthatja ki a KIM által a nemzeti zenekaroknak, így a PFZ-nek is nyújtott állami támogatás, amelyről a kormányrendelet szól.

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Nikolett Teszlák
sales manager
teszlak.nikolett@pfz.hu
+36 30 746 4155

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992