1 2 3

TÁJÉKOZTATÁS - A Pannon Filharmonikusok élő hangversenyei a Kodály Központban 2021. májusától

Zenekarunk a Magyar Kormány hatályban lévő 194/2021. (IV.26.) Kormányrendelete (Védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik fokozatára tekintettel a vészhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról) alapján szervezi meg hangversenyeit.

Kedves Közönségünk!
 

Összeállítottunk egy tájékoztatót arról, hogy a hatályos rendelkezések alapján milyen szabályokat kell betartani a Kodály Központban. Kérjük koncertre indulás ELŐTT figyelmesen olvassa el!

Bérletes közönségünk a földszint első sorai kivételével a bérletes helyén ülhet. Pár embert más helyre ültetnek a kollégáink az első sorokból, megértésüket nagyon köszönjük! Erről részletesebben lent olvashatnak.

 

  • a Kodály Központba KÉTFÉLE módon lehet belépni:

 

  1. A jegypénztár nyitva tartási idejében:

 

  • hétfőtől csütörtökig 10-18 óráig
  • pénteken 10-16 óráig

- Védettségi igazolvány nélkül, maszkban vehető igénybe.

- Egyszerre csak 1 fő tartózkodhat jegypénztáranként az épületben.

- 18.00 órakor az épületet kollégáink kiürítik.

- Aki hétköznapokon 18.00 óra előtt érkezne a koncertre, a jegypénztári szolgáltatás szabályozása szerint léphet az épületbe.

 

  1. A rendezvények ideje alatt:

 

- Az adott rendezvény a koncert előtt egy órával kezdődik.

- A rendezvény helyszínére (a Kodály Központ épületébe) kizárólag  a Védettségi igazolvány ellenőrzését követően lehet belépni.

- Kérjük, HOZZON MAGÁVAL arcképes igazolványt (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél)

A Védettségi igazolvány az arcképes igazolvány bemutatásával együtt érvényes. Kérjük, készítse majd elő és kérés nélkül mutassa be kollégáinknak! Csak mindkét igazolvány együttes bemutatásával léphet be az épületbe! Papír alapú védettségi igazolást nem tudunk elfogadni. Megértését köszönjük!

- Kérjük, HOZZA MAGÁVAL érvényes hangversenybérletét, vagy előre megváltott belépőjegyét (amit természetesen a helyszínen is megvásárolhat)!

A Védettségi igazolványt és az arcképes igazolványt, valamint a bérletet a lázmérés után a főbejárat előtt hoszteszek fogják ellenőrizni.

 

KONKRÉT KONCERTEK

 

- május 6., 19.00 óra – Az úrhatnám polgár - csak Breitner-bérlettel rendelkezők érkezhetnek / díjmentes élő közvetítésünkbe otthonról is bekapcsolódhatnak a zenekar honlapjáról.

- május 15., 18.00 óra – Újraéledt zene  - csak Pannonicum-bérlettel rendelkezők érkezhetnek / nincs élő közvetítés

- május 30., 18.00 óra – A magyar klasszikus zene napja - vásárolhatóak belépőjegyek  / csak a Védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be / díjmentes élő közvetítésünkbe otthonról is bekapcsolódhatnak a zenekar honlapjáról.

- június 9., 19.00 óra – Szavak nélkülKodály/Breitner-bérlettel rendelkezők, vásárolhatóak belépőjegyek is / csak a Védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be  / díjmentes élő közvetítésünkbe otthonról is bekapcsolódhatnak a zenekar honlapjáról.

- június 16.,  19.00 óra – Az ideális zene - vásárolhatóak belépőjegyek / csak a Védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be / nincs élő közvetítés

 

  • A koncertteremben a földszint első sorait üresen hagyjuk, hogy távolságot tarthassunk a zenekar és a közönség között. Erre azért van szükség, mert a muzsikusok a színpadon maszkban és távolságtartással fognak játszani, közülük nem mindenki rendelkezik oltási védelemmel. A közönség tagjai számára a távolságtartás lehetőségét a nézőtéren nem tudjuk garantálni, de törekszünk rá, az előtérben pedig ajánljuk betartani.
  • Ezért a bérlettel rendelkezők közül pár embert más helyre ültetnek a kollégáink az első sorokból, megértésüket nagyon köszönjük! Ezeket a sorokat értelemszerűen a jegyértékesítésből is kivontuk.
  • A hangversenyek műsora és közreműködői a járványhelyzetre tekintettel megváltoztak. Megértésüket köszönjük!

 

  • Közös biztonságunk érdekében arra kérjük, hogy csak abban az esetben jöjjön el a hangversenyre, ha úgy érzi, hogy egészségben és biztonságban érezheti magát a Kodály Központban, és másokat sem veszélyeztet.

 

  • Mivel lesz olyan koncert, amelyet élőben is közvetítünk, ezért a hangversenyen állványon mozgatott kamerára és színpadi kamerák látványára kell számítani. A nézőtér azon részét, ahonnan a kamerák miatt nem lehet látni, lezárjuk.

 

  • Az online közvetítés miatt a koncert kezdési időpontja kötött. A beléptetési ellenőrzés a főbejárat előtt történik, és a ruhatár kötelező. Az időigényes belépés miatt kérjük, hogy a szokásosnál érkezzen előbb, de arra figyeljen, hogy 18.00 órakor a rendezvénykezdés miatt a házat kiürítik, így ha 18.00 óra előtt érkezik, ki kell mennie, és újra be kell lépnie.

 

  • A művészek nem jöhetnek a közönségtérbe, és a közönség tagjai sem mehetnek hátra a backstage-be a művészekhez.

 

Készítettünk egy információs videófilmet is Önöknek, IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

 

Felhívjuk kedves közönségünk figyelmét, hogy a „A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet módosítása” értelmében, egy belépőjegy megváltásával látogatható kulturális és sporteseményen nézőként kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt. A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik. 

EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Special closing days HERE.

Opening hours:
From Monday to Friday:
10 AM – 6 PM

Telephone inquiries can be made via +36 72 500 300 from Monday to Saturday from 10 AM to 6 PM.

Email inquiries are welcome at jegypenztar@pfz.hu.

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Linda Potyondi
sales representative
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992