1 2 3

Otthon vagy biztonságban! #maradjotthon

- üzenik különböző hangszereken a Pannon Filharmonikusok muzsikusai Bartók Béla Concertójának egy részletével. A Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című dallammal arra hívják fel a figyelmet, hogy ebben az egész világot érintő helyzetben az otthonunk, bár alig hagyhatjuk el, mégsem börtön, hanem biztonságot nyújtó hely.

A zenekari muzsikusok számára, akik hosszú évek alatt intenzív együttlétet igénylő, sőt követelő munkavégzéshez szoktak, különösen nehéz a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet, szeparáció. Lelkileg és szakmailag is. A komolyzene ilyen magas szintű elsajátítása, gyakorlása ugyanakkor fegyelemre is tanít.  Ezt a fegyelmezettséget is jelzi, hogy az összesen hetvenhét 14 éven aluli gyermeket nevelő, közel 140 fős munkavállalói közösség és családjaik körében eddig nem fordult elő megbetegedés. A művészek és a zenekari menedzsment is otthoni munkavégzésben dolgozik.

Öt zenekari zenész, valamint egy magánénekes zenés videó-sorozatával, filmjeik végén hallható üzenetével mutat példát és kér fel minket arra, hogy a magunk, de a mások érdekében is, tehát közös érdekünk miatt is maradjunk otthon. Kis gesztusokkal, egy szál virággal, zenehallgatással, egymás iránti türelemmel biztonságos szigetté varázsolható szinte minden otthon, még ha sokszor bezárva, korlátozva érezzük is magunkat.  Talán mindannyiunk egyik legfontosabb feladata most az, hogy fizikailag, mentálisan egészségesek maradjunk és felkészültek legyünk a munkára, ha eljön az ideje.

A zenészek átvették a feldolgozandó kottaanyagokat, lehetőségeik szerint otthon, a családok megértő támogatásával, illetve igény esetén a Kodály Központban elszeparáltan zajlik az egyéni felkészülés, gyakorlás.  Ahogyan a Pannon Filharmonikusok muzsikusainak, úgy a közönségének is nehéz megélni azt, hogy hónapokig nincs lehetőség személyes találkozásokra a koncerttermekben kibontakozó zene befogadására. A zenekar ezért online, különböző fórumokon igyekszik közönségével tartani a kapcsolatot. Aktuális híreiket, korábbi koncertjeik felvételeit, zenei témájú játékfelhívásait folyamatosan megosztja youtube zenei csatornáján, Facebook oldalán valamint honlapján.

Ebbe a munkába kapcsolódnak be a zenészek saját kreatív ötleteikkel, otthon készülő zenei felvételekkel. A Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország dallamát erősen stilizált formában dolgozta fel Bartók Béla a Concerto Intermezzo interrotto tételében, ennek részlete hallható a kisfilmekben. Minden hangszeren másképp szól, mégis ugyanazt jelenti: az otthonunk szeretetét.

 

 

 

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Special closing days HERE.

Opening hours:
From Monday to Friday:
10 AM – 6 PM

Telephone inquiries can be made via +36 72 500 300 from Monday to Saturday from 10 AM to 6 PM.

Email inquiries are welcome at jegypenztar@pfz.hu.

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Linda Potyondi
sales representative
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992