1 2 3

A szerelem kacskaringói

Átlagos szerda este volt Stuttgartban, 2014-et írtunk. Záróra körül járt az idő, az utolsó látogatók is elhagyták az állatkertet és a Porsche Múzeumot. A turisták a Solitude Kastély kivilágított udvarán fotózkodtak, a helyiek egy hangulatos vendéglőben mesélték egymásnak a hosszú nap történéseit. A Nemzetközi Hugo Wolf Akadémia közönsége pedig tiszteletteljes figyelemmel, kíváncsian várta az estét.

Egy huszonhat esztendős bajor bariton, Ludwig Mittelhammer lépett színpadra, akit a Texasból érkezett Jonathan Ware kísért zongorán. Schubert Goethe szövegére írt, a természet mindenségének szóló himnuszát, a Ganümedészt adták elő, és produkciójukkal elbűvölték a publikumot. Meggyőzték a zsűrit is, hiszen a nemzetközi dalverseny első díjával jutalmazták akkori teljesítményüket. Egy évvel később Bajorország Művészeti Díjával tüntették ki a még mindig csak huszonhét esztendős Mittelhammert.

Borítékolni lehetett, hogy hallani fogunk még róla, és így is lett. 2015 és 2017 között a Frankfurti Operaházban a Rigoletto Marullójaként és a Bohémélet Schaunardjaként vétette észre magát, két éve pedig a Nürnbergi Városi Színház társulatában halmozza a sikereket. Üstökösszerűen felívelő pályája során dolgozott együtt Daniel Hardinggal, Jaap van Zwedennel, Ulf Schirmerrel, Alexander Liebreichhel és Erwin Ortnerrel is. Fellépett már a Bambergi Szimfonikusokkal, a Concerto Kölnnel vagy a Müncheni Kamarazenekarral, énekelt a londoni Wigmore Hallban, a bécsi Konzerthausban és az eindhoveni Muziekgebouw-ban.

A még mindig csak harminc éves Ludwig Mittelhammer igazi mosolygós profi. Fontosak számára a gyökerei, ezért alkalomadtán örömmel ölt bajor népviseletet. Az Oktoberfesten sosem téveszti el a sördalok ritmusát, hiszen hosszú ideig egy rockzenekarban dobolt, de imád hajózni is. Azt hinnénk, egy ilyen extrém énekesnek különlegesek a szokásai is, Mittelhammernek azonban nincsenek rituáléi. Ezt maga mondta egy vele készült beszélgetésben, ahol elárulta azt is: szeret a dalok mélyére merülni, hiszen a legfőbb vágya az, hogy felhozhasson valami igazán fontosat és értékeset a színpadra, hogy átadhasson valamit a közönségnek az általa előadott dalok lényegéből. November 28-án, a Vándorutak című koncerten Gilbert Varga vezényletével Gustav Mahler művében énekel, dalaival a vágyódás, a csalódás és a beteljesülés érzését idézve fel.

A koncert a Kodály-bérlet programjaként hallgatható meg. 

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Special closing days HERE.

Opening hours:
From Monday to Friday:
10 AM – 6 PM

Telephone inquiries can be made via +36 72 500 300 from Monday to Saturday from 10 AM to 6 PM.

Email inquiries are welcome at jegypenztar@pfz.hu.

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Linda Potyondi
sales representative
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992