Az évad lassan a végéhez ér, nem beszélve arról, hogy Viktória éppen egy költözéssel kombinált házfelújítás után/közben szakított időt arra, hogy beszélgessünk a pályáról, amelyet eddig bejárt. Aki a Pannon Filharmonikusok művésze, az egyben biztos lehet –, színes éves repertoár vár rá és rengeteg koncert. Lehet persze mindezt fokozni, hiszen Szakács Viktória a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) zenés darabjaiban is sokszor közreműködik. Egyszóval nincs ideje unatkozni.

- Kezdjük a beszélgetést azzal, ami éppen előttünk áll, lassan zárul az évad. Milyen emlékei vannak erről a szezonról?

- Több kisebb formáció szerepelt idén a zenekari koncert programjában, mint pl. Georg PhilippTelemann: D-dúr Szvitje, vagy Edward Grieg csodálatos Holberg Szvitje. Számomra nagyon kedves darabok, ráadásul vonósként kiemeltebb szerephez juthattunk. Szeretem ezeket a feladatokat, ahol kevesebb hangszeres van a színpadon, és nem a művek monumentalitása, hanem az intimitás és a hangszínek finomabb játéka dominál. 

- Kicsit összefolyik az év koncerttermése a zenészek lelkében - fejében, vagy nagyon is elkülönül, katalogizálódik és így marad meg?

- Valóban, néha kicsit összefolynak a koncertek és előadások, hiszen a PNSZ-ben is sokat játszom. A Marica grófnő például már három éve műsoron volt, de említhetném még a Hamupipőke című vígoperát, ami év végén bemutatásra került és a jövő évadban fut majd.

- Hogyan fér meg az operett és a komolyzene egymás mellett?

-Egy operett, ha jól interpretálják a muzsikusok, lehet színvonalas és szórakoztató. Sokan szeretik a könnyedebb műfajt is, ízlés dolga. Például, A denevér  nagy sikerrel ment a színházban és szerettük is játszani.

- Ha már a többiek is szóba kerültek, hányan vannak a szólamban?

- Tizenketten vagyunk, ami nagyon jó, hiszen így egy kicsit tehermentesíthetjük egymást. Nagyjából kéthavonta egy produkciót hagyhatunk ki fejenként, ami azért enged egy kis levegőhöz jutni bennünket. Visszatérve még a szólamhoz, egyre több a férfi kolléga, jelenleg négyen is tagjai annak. 23-56 év közötti a szólam tagjainak életkora, jelen van a frissesség és a bölcsesség is.

- Azt nem lehet mondani, hogy van női és férfi hangszer, nyilván olyanok vannak, amelyeket inkább hölgyek választanak. Van különbség a nők és a férfiak csellójátéka között?

- Valóban, szerintem sincsenek kizárólag női és férfi hangszerek, talán néhány hangszer a mérete és súlya miatt inkább férfiak kezébe való, de ezen kívül nem látok különbséget. Van egy tendencia, amely abba az irányba hat, hogy több hölgyet látunk a zenekarban, mint férfit, de a PFZ vezetése úgy látom tudatosan törekszik ebben is az egyensúly megteremtésére. Egyébként van különbség egy nő és egy férfi csellójátéka között, hiszen fizikailag és lelki beállítódásban is eltér a két nem, ez a csellójátékban, hangzásban is megjelenik. Ezért jó, ha vegyesen vannak a szólamban nők és férfiak.

- A színházi fellépések tehermentesítik, vagy éppen ellenkezőleg, plusz munkaterhelést jelentenek?

- Mindkét helyen vannak feladataim, néha összetornyosulnak, de utána van alkalom egy kis pihenésre. Aztán itt van egy másik terület, amellyel foglalkozom, ez a zenetanítás. Pécsett a Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium óraadó tanáraként is dolgozom, szóval cseppet sem unatkozom. Jövőre a Hamupipőkének lesznek délutáni előadásai is, amit nehéz lesz a tanítással összeegyeztetni, de bizonyára lesz rá megoldás.

- Ha már az iskola szóba került, Ön mikor kezdett először a csellón játszani?

- Pécsett a Mátyás Király Utcai Általános Iskolába jártam, ahol Mihályi István tanár úr úgy vélte, hogy igazán jó kezem lenne a csellóhoz, bár édesanyám a fuvolának örült volna jobban, de így a csellóra esett a választás. Aztán szintén Pécsett a Művészetibe jártam középiskolába, ahol Janzsó Ildikónál folytattam tanulmányaimat, majd a főiskola évei következtek ugyanitt, ahol zenetanári és kamaraművész képesítést szereztem.

- Ezt követően került a PFZ-hez?

- Nem egészen. Mivel pécsi vagyok és minden iskolámat itt végeztem egy kicsit kedvet kaptam ahhoz, hogy világot lássak, így Salzburgban folytattam a tanulmányaimat, (az Universitat Mozarteumban) hat évet töltöttem tanulással és részben munkával ebben a városban. Úgy érzem, hogy ott találtam meg a hangot a saját hangszeremmel. Megszereztem a magiszteri kis és nagy diplomát, kisegítő zenészként a városi Mozarteum zenekarban játszottam, majd kamarazenekarokban, kvartettben csellóztam.

- Más a felfogásuk az ottani művészeknek egy zenekarban?

- Valahogy a szabadabb, oldottabb légkör, jobban inspirálja a művészeket, másrészt a világ minden részéről jönnek a zenekarba, ez is egy gazdag kulturális merítésre ad lehetőséget.

- A családban muzsikált még valaki?

- Édesanyám tanult zongorázni, a dédnagyapám pedig orgonaépítő volt az Angster orgona manufaktúrában. A húgom kedvtelésből hegedült egészen a gimnázium végéig, nagyjából ennyi a „zenei múlt” a családunkban.

- Mindig egyértelmű volt az életében, hogy muzsikus lesz?

- Én nem tartozom azok közé, akik már kiskorukban elhatározták, hogy zenei pályára lépnek. Tulajdonképpen mostanában érzem csak úgy, hogy megérkeztem, itt vagyok a helyemen. Régebben versenyszerűen teniszeztem és benne volt a pakliban az is, hogy esetleg abba az irányba megyek tovább. Még ma is rendszeresen játszom, ebben remek partnerem az édesapám, de a zenekarban is vannak teniszpartnereim! Valahogy mindig úgy éreztem, hogy a muzsikusság nem az én döntésem volt, így alakult az életem. Akár más is lehettem volna. Nagyon szeretem a konyha világát, azt hiszem, kicsit gurmand vagyok, aki szeret ételeket főzni, kísérletezni ízekkel, színekkel, anyagokkal. Pécsett csak néhány olyan helyet ismerek, ahol igazán jó színvonalú, izgalmas ételválaszték van. Ezen a területen el tudnám képzelni magam, élvezettel vinnék egy olyan vendéglátóhelyet, ahol fantáziadús, változatos és színvonalas konyhaművészettel találkozhatna a betérő vendég.

- A konyhában az alapanyagok minősége nagyon fontos, a zenésznek pedig a hangszere. Elárulna erről részleteket?

- Saját hangszerem van, amely 2001-ben készült Halász László műhelyében, a mester személyesen készítette ezt nekem. Az úr egyébként maga is zenész, gitáros. Én egy brácsáját hallottam még Salzburgban, és ezután kerestem fel, hogy készítsen nekem egy hangszert. A lakkozása nem olyan lett, amit szerettem volna, de a hangzása puha, kellemes. Mostanában érzem megint úgy, hogy el tudnék képzelni egy másik hangszert magamnak, szívesen lépnék előre ezen a téren.

- Amikor hazajött Salzburgból, akkortól datálódik a kapcsolata a PFZ-vel?

- Vissza-visszajártam egy-egy hétre Salzburgba dolgozni, aztán Pécsett megkerestek, hogy a Művészetibe éppen üresedés van csellótanári állásban, vállalnám-e? Igent mondtam a felkérésre. Egy évvel később pedig próbajátékot hirdettek a Pannon Filharmonikusoknál, amire jelentkeztem és fel is vettek, így a salzburgi ingázás megszűnt. Ez nagyjából 15 éve volt már. A Park Mozi próbahelyisége után, hatalmas minőségi ugrás volt a Kodály Központ 2010-ben. Azt még nemzetközi összehasonlításban is bátran kijelenthetem, hogy keveseknek adatik ilyen minőségű próba- és koncert lehetőség, mint nekünk. A zenekarnál eltöltött idő alatt látom, hogy dinamikusan fejlődik a hangzás, a technikai tudás, a zenészi kvalitás a PFZ-ben. Rögtön hozzá kell tennem, hogy ebben nem csak a zenészeknek, hanem a menedzsmentnek is kulcsszerepe van. Örömmel tölt el, hogy a Müpa koncertjein a zenekarunk képes megtölteni a hangversenytermet, amely csak nagyon kevés budapesti zenekarnak sikerül folyamatosan. Arca van a zenekarunknak, másoktól jól megkülönböztethető hangzásvilága, és főképp jó szakmai hírneve.

- Milyen a szólamon belül a kapcsolatuk a zenészeknek?

- Pechán Dávid érkezése Budapestről nagyban segítette a szólam munkáját. Az egyik szólamvezetőként ő az a nyugodt férfiember, aki sokat tett azért, hogy összhang szülessen a csellisták közt. Jó a kapcsolatunk emberileg is egymással, például néhány napja volt „cselló-buli”, ahol a szólam zenészei jöttek össze egy kicsit oldottabb körülmények között. Alapvetően a zenekar egészében is jó a hangulat, persze így év vége felé azért a fáradtság néha érződik rajtunk. Sajnos év közben nincsenek olyan rendezvények, ahol kötetlenül beszélgethetnének egymással a PFZ muzsikusai, csak év végén van egy közös parti, ami épp múlt héten volt.

- Mindig minden ilyen idilli a zenekaron belül?

- Óhatatlan, ahol ennyi ember együtt dolgozik, vannak súrlódások, de ez máshol sincs másképp. Nem lehet 120 ember kedvére tenni minden esetben, ezt tudomásul kell venni, de attól színes a zenekar, hogy sokféle művészből áll.

- Áruljon el valamit a jövő évi műsortervből!

- Mivel ez egyelőre nem publikus, ezért csak annyit mondhatok, hogy például több alkalommal dirigálja majd a zenekarunkat a világhírű karmester, Gilbert Varga. Szeretek vele dolgozni, mert nagyszerű karmester, valamint hihetetlenül szuggesztív személyiség, aki kreatívan nyúl a művekhez és nagyszerűen bánik a zenészekkel. 

- Vannak kedvencei a csellisták között?

- Várdai István nevét említeném először, aki idén is játszott szólistaként zenekarunkkal, és engem gyerekkora óta elbűvöl a csellójátéka. A másik abszolút kedvenc pedig Bényi Tibor, aki karmesterként megfordult már zenekarunknál. Még salzburgi éveim alatt ismertem meg, fantasztikus muzsikus, csellista, színes, sokoldalú művész ember. Ő nagyon hiányzik nekem Pécsről.

 

Az interjút Bereczki Lajos készítette. 

 

 

 

Back