1 2 3

Gyerekeknek ingyenes!

Díjmentesen vehetnek részt a gyerekek a Pannon Filharmonikusok november 9-i hangversenyén.

A fiú című koncertre a szülők ingyenes jegyet vehetnek át 6 és 16 éves kor közötti gyermekeiknek, ha együtt érkeznek a Pannon Filharmonikusok november 9-i előadására. A 19.00 órakor kezdődő hangverseny műsorának összeállítása olyan népszerű műveket tartalmaz, melyek a komolyzenében elmélyült hallgatóság mellett a koncerteket ritkábban látogató közönség számára is élvezetes estét ígérnek. Az együttes Samuel Barber rendkívül népszerű és egyben zseniális műve, az Adagio után Ludwig van Beethoven egyik legszemélyesebb versenyművét, a G-dúr zongoraversenyét adja elő, melyet az est szólistájának, Kocsis Zoltán fiának előadásában hallgathat meg a közönség.

A koncert egyik érdekessége, hogy Bogányi Tibor pályája során első alkalommal fogja vezényelni ezt a két művet. Végül Richard Strauss két nagyszerű alkotása – a Metamorfózisok és a Halál és megdicsőülés – csendül fel, melyek ugyancsak a dirigens legkedveltebb darabjai közé tartoznak.

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

Special closing days HERE.

Opening hours:
From Monday to Friday:
10 AM – 6 PM

Telephone inquiries can be made via +36 72 500 300 from Monday to Saturday from 10 AM to 6 PM.

Email inquiries are welcome at jegypenztar@pfz.hu.

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Linda Potyondi
sales representative
potyondi.linda@pfz.hu 
+36 30 866 2310

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992