1 2 3

Az élet két ajándéka

Sokan egynek is örülnének, Endrei Eszternek, a Pannon Filharmonikusok hegedűsének kettőt is adott a sors. Egyik a kislánya, a másik a zenekari tagság. Az első természetesen hosszú távra szól, míg a másikról csak remélhetjük, hogy az lesz. Mindenesetre a fiatal zenész mindent elkövet, ennek érdekében.

Eszter pécsi, így magától értetődő volt, hogy ebben a városban keres munkát magának, amely rövid átmeneti időszakot követően állandóvá vált. Ő is, mint a legtöbb muzsikus, akivel eddig beszélgettem, természetesnek tartja, hogy erre a pályára lépett. Annak viszont nem biztos, hogy minden körülmények között örülne, ha a lánya is erre a pályára lépne. Miért? A zenészek, művészek élete nem szokványos, számos lemondással jár, az időbeosztás sem feltétlenül a legkedvezőbb egy gyermekét egyedül nevelő édesanyának. A bérekről már ne is beszéljünk.

- Ön nagyon fiatal, mikor kezdett a zenekarban játszani?
- Először 2011-ben játszottam a zenekarral, de még csak kisegítő státuszban, melyet egy tíz hónapos szerződés követett. 2012-ben sikeres próbajáték után felvételt nyertem Eszékre, az ottani színház zenekarába-ahol a volt férjem is muzsikál-,melyet elfogadtam. A sors fintora, hogy amikor felmondtam a PFZ-nél, még azon a nyáron újra jelentkeztem Pécsett munkára. A színháznál sajnos nem tolerálták, hogy kezelésekre járok annak érdekében, hogy gyermekünk szülessen, így ezt a döntést hoztam, melyet a mai napig nem bántam meg, hivatalosan tavaly szeptembertől játszom újra a Pannon Filharmonikusoknál.

- A legtöbb zenésznél a családban találunk zenekedvelő, vagy hangszeren játszó rokonokat. Önöknél is így van?
- Édesanyám trombitált kiskorában, amit sajnos abbahagyott, ezt a mai napig bánja, apai oldalról pedig több zenész és művész is fellelhető. A húgom és az öcsém szintén hegedültek, de mindketten egy idő után abbahagyták.

- Ön viszont nem hagyta abba, sőt töretlenül fejleszti hangszeres tudását, mint zenekari tag. A legtöbb művész, akivel eddig beszéltem mind arról számolt be, hogy ez nem lehetett kérdés, zenésznek születtek. Ön is?
- Igen, valóban ennyire egyszerű a dolog, amióta az eszemet tudom, erre a pályára készülök. Pedig nem is a szüleim írattak be a zeneiskolába, hanem az ének-zene tanárom javasolta, hogy tanuljak zenét, mivel tisztán énekeltem és jó volt a hallásom is. Persze én nem hegedülni, hanem zongorázni szerettem volna, de nem volt akkoriban elég zongoratanár, így lett belőle hegedű. Ehhez az is hozzájárult, hogy a TV-ben éppen előtte láttam játszani Yehudi Menuhint, akinek elbűvölt és magával ragadott a játéka, így nem volt igazán nehéz váltani.

- Egy kisgyerek számára nem könnyű hegedűn tanulni. Sokan mondják, hogy a sikert későn ízleli meg egy hegedűs.
- Számomra nem volt kínlódás, játéknak tekintettem, mellesleg kiváló tanárom volt Zsoldos Attila személyében, aki most kollégám is egyben. Ilyen kicsi a világ, a tanítványok is felnőnek egyszer. Emlékszem, hogy az ujjaim sokszor voltak vízhólyagosak és vérhólyagosak a sok pengetéstől, de annyira tetszett a hangszer és olyan kitartó voltam, hogy mindez nem zavart. Önmagam kiteljesedését éreztem zenélés közben.

- A zene mellett milyen műveltségterület érdekelte Önt?
- Inkább humán érdeklődésű voltam mindig, a matematika és a fizika nem annyira érdekelt és nem kötött le. A sport volt az, ami kiegészítette és színesítette az életemet, szerencsére ez a mai napig megmaradt, szeretek mozogni, sportolni, illetve táncolni!. Egyébként a zenéhez is kell energia és állóképesség, már csak ezért is fontos ez számomra.

- A pécsi művészeti középiskolai évek után, Szegeden végzett felsőfokú tanulmányokat.
- 2004-ben felvételiztem Szegedre, a főiskolára, mert Pécsett még nem indult egyetemi képzés, melyet valójában szerettem volna elvégezni. Egy évvel később persze Pécsett megnyílt erre a lehetőség, de addigra megszerettem az alföldi nagyvárost és kiváló tanáraimat, így ott végeztem.

- Innen egyenes út vitt a PFZ-hez?

- Az eredeti elképzelésem szerint Németország lett volna a cél, nem csak a nagyobb fizetés miatt, hanem mert családunk erős szálakkal kötődik ehhez a nyelvterülethez, őseim a XV. századig visszamenően onnan származtak. Ráadásul a volt férjem is német ajkú családból származik, ő Münchenben végezte zenei tanulmányait, így újabb szál kötött minket oda. Aztán az élet másképp alakította a sorsunkat, nem sikerült a német munka, így maradtunk otthon.

- Azért ez nem feltétlenül volt kudarc?
- Nem, nem így éltük meg. Utána kezdtek hívni a PFZ-től kisegítő zenésznek, majd a „baba-projekt” is elindult és sikerrel zárult.

- Amikor „alkalomadtán” játszott itt, milyennek látta a zenekart?
- Fantasztikus volt beülni egy ekkora zenekarba, nagyon boldog voltam, hogy itt játszhatok. Nem is akárkikkel, hiszen csodálatos művészek vannak a zenekarban, többen közülük tanítottak is engem.Nagy örömömre szolgál, hogy együtt muzsikálhatok a gimnáziumi hegedűtanárommal is, Simonné Kiss Gyöngyivel, akinek a hegedűjátéka nagyon inspirál engem és akire a mai napig felnézek!  Korábban a zenekart a POTE aulájában (szerk.: az egykori Pécsi Orvostudományi Egyetem) is hallgattam, de bent ülni köztük és játszani velük a Kodály Központban, ez egészen más. Minden alkalommal csodálatos érzés.

- Amikor nem koncertezik és nem gyakorol, akkor mit szokott csinálni?
- Próbálok minél többet a három és fél éves kislányommal lenni. Bár a zenészek munkája kötetlen, de ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bármikor adódhat egy fellépés, koncert, legyen az hétvége, vagy olyan alkalom, amikor mások pihennek, vagy éppen ünnep van. A külföldi fellépések is sok időt elvesznek, bár nem panaszkodom, hiszen ezek fantasztikus lehetőségek, de mégis, én egy gyermekét egyedül nevelő anyuka vagyok, akinek az a legfontosabb, hogy minél többet legyen a gyermekével, akkor is, ha az apukája is sokszor elviszi és foglalkozik vele.

- Vannak a zenekarnak különböző projektjei, ezekben részt vesz?
- Decemberben nagy örömmel léptem fel a kisgyerekeknek szóló Csigaház című előadás sorozaton, a decemberi műsornak Ezüsthegedűk volt a címe. Négy hegedűs, velem együtt egyórás műsort adott a gyerekeknek, amely a karácsony hangulatát alapozta meg, a hangszerünk csodálatos hangjával. Nagyon élvezte a kis közönség.

- Jó kapcsolata van - már csak a saját lánya miatt is - ezzel a korosztállyal, ha jól látom?
- Nagyon szeretem ezt a három év körüli generációt, a szülés előtt is nagyon kötődtem a gyermekekhez. Ha nem zenész lettem volna, akkor bizonyára óvó néniként dolgozom most valahol.

- A családjából kiindulva a kicsi is tanul zenét?
- Bizony, a lányom a Koch Valéria Óvodába nyert szeptemberben felvételt. Szerencsére az óvoda vezetése fontosnak tartja, hogy már kis korban elkezdődjék a gyermekek zenei nevelése, fejlesztése, így minden héten van zeneóvoda. Az óvodaválasztás egyik fontos szempontja a német nyelv és kultúra megismerése volt, másrészt a zenei tanulmányokhoz való hozzáférés. Az ottani pedagógusok szerint nagyon ügyes, jó a hallása és szépen énekel. Sok mondókát és magyar népdalt is tanul ott a német mellett.

- Akkor ő is elindult az anyuka pályáján?
- Azt támogatom, hogy zenét tanuljon, de azt nem feltétlenül, hogy hivatásos zenész is legyen. Nem igazán használ a szakma időbeosztása a családi életnek, ahogy egy művészi pálya sem. Legyen elég egyelőre, hogy én művelem ezt kettőnk közül. Magamon érzem, hogy anyaként, háztartást vezetve, zenekari tagként sokat gyakorolva, mennyire megterhelő mindez.

- Ha egy jó tündér teljesítené most egy kívánságát, mi lenne az?
- Ha lehetne egy kívánságom, akkor azt szeretném, hogy a koncertműsor nehézségével arányos legyen a próbarend, illetve két műsor között lehessen egy kicsit többet pihenni és lelkiekben is felkészülni a következő koncertre. Az egész éves program nagyon nehéz darabokból áll, vonósként mindegyikben van szerepem, ezért nagyon fárasztó egy-egy évad.

- Cseh Tamás után szabadon. „Tíz év múlva mi lesz?” Hogyan képzeli a jövőjét?
- Ugyanitt, a zenekarban, tisztességes fizetéssel és ugyanebben a szerethető, művészetkedvelő városban. Bízom benne, hogy egy társsal kiegészülve, ami éppen most van alakulóban, de ennek az „alanyát” fedje ”balladai homály”…

Forrás: Bereczki Lajos (www.pecsiriport.hu/)

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Nikolett Teszlák
ticket office manager
teszlak.nikolett@pfz.hu
+36 30 746 4155

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992