1 2 3

Hangszer a mennyországból

Egy újabb fontos szeletével ismerkedhetünk meg a zenekarnak. Lakatos Ida hárfaművész avatja be az olvasókat és a közönséget hangszerének titkaiba. 

„Angyali” koncertet adott karácsony alkalmából a Pannon Filharmonikusok: Benjamin Britten művét kórus énekelte hárfa kísérettel. Lakatos Ida szólaltatta meg a hangszert, akivel a hárfa izgalmas múltjáról és népszerű jelenéről beszélgettünk.

– Igaz, hogy több mint ötezer éves a hangszer?

– Valóban játszottak már hárfán az egyiptomi fáraóknak is, de a mai zenekari hangszer csak kétszáz éve létezik. 1820-ban Párizsban született meg ez a forma, mely hét alaphanghoz illeszkedő hét pedált használ. Napjaink hárfája egészen pontosan 47 húros, úgy 180 centi magas, és negyven kilós.

– A laikusnak úgy tűnik, hogy technikailag nem bonyolult rajta a játék, hiszen csak megfelelő sorrendben kell megpengetni a húrokat.

– Ez az egyetlen állandó „pengetős” hangszer a nagy zenekarban, ugyanakkor egyáltalán nem könnyű rajta a játék, mert minden más hangszernél több dologra kell figyelni. Ugyanis legtöbbször nyolc ujjal dolgozik rajta egyszerre a két kéz, ráadásul gyakran fej fölötti magasságban, miközben a lábak a pedálokon ügyeskednek. Emellett nézni kell a kottát és a karmestert, és fejben is át kell gondolni, lélekben pedig átélni a zenét. Talán nem véletlen, hogy úgy tartják, a hárfások mind kitűnő autóvezetők is. No és az is mond valamit, hogy alapszinten elsajátítani a használatát úgy tíz évre van szükség.

– A hárfának is van „Stradivari” változata?

– Minden zeneművész más gyártmányra esküszik, én például az amerikai hárfák hangját szeretem leginkább. S legfeljebb 200 éves lehet, így ha nem is „stradivaris” összegért, de egy valamirevaló zenekari hárfát úgy hat-nyolc millió forintért lehet megkapni, ugyanakkor akadnak egészen minőségi darabok is 50 millió forint körüli áron.

– Tényleg volt olyan időszak az ókorban, amikor szinte minden házban volt egy hárfa?

– Bizonyára az eolhárfára gondol, melyet kitettek az ablakba, és a szél zenélt rajtuk. Egyébként szabadtéri koncerteken én is tapasztaltam már, hogy a légmozgástól maguktól életre kelnek a húrok.

– Mekkora szerepe van a hangszernek a komolyzenei irodalomban?

– Nem kezdenék statisztikai elemzésbe, de a francia komponisták nagy előszeretettel használták, sőt, volt idő, amikor a zeneszerzőknek kötelező volt hárfán tanulni. Egy nagy zenekarban mindig egy állandó hárfás van, de gyakori, hogy a zeneművekben kettő is megszólal.

– Valóban reneszánszát éli most a hárfa?

– Hát az jelez valamit, hogy a Zeneakadémiának dr. Vígh Andrea hárfaművész a rektora, továbbá a Virtuózok komolyzenei tehetségkutatón csaknem annyi fiatal versenyez hárfán, mint amennyi zongorán. Másrészt a hangszernek létezik már elektromos változata is, mely a könnyűzenében egyre népszerűbb.

– A zenéje pedig meditatív, ringató, harmonikus. Elmondható, hogy a munkája egyben el is lazítja?

– Kikapcsolódásként is szívesen hallgatok komolyzenét, továbbá a mindennapi életről szóló elgondolkodtató filmeket nézek, valamint ha tehetem sokat utazom.

Szombathelyen át

Lakatos Ida Budapesten született. Budán a XII. kerületben nőtt fel, ott járt általános iskolába, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett, a Zeneakadémián 1980-ban diplomázott Lubik Hedvig tanítványaként. Hárfaművészként a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarban játszott 1998-ig, ekkor költözött Pécsre, s azóta a Pannon Filharmonikusok tagja. A zenekari játék mellett magántanítványokkal is foglalkozik. Férje a Pannon Filharmonikusok zeneművésze (oboa), két fiuk van, Kornél 29, Olivér pedig 23 esztendős, és mindketten Németországban élnek.

Forrás: Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Back

Contact

jegypénztár

Ticket Office of Kodály Centre

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
jegypenztar@pfz.hu
+36-72-500-300

Opening hours:
Mon–Thu: 10.00–6.00 pm
Fri: 10.00–6.00 pm
Sa–Su: only on performance days, open from 90 minutes before the performance start time

cím

The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic

7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.

közönség

Public relations

Ms. Nikolett Teszlák
ticket office manager
teszlak.nikolett@pfz.hu
+36 30 746 4155

info

Press relations

Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992