Félúton a BARTÓK ÖTPRÓBA!
A harmadik próbatételnél járunk az ötalkalmas, díjmentes Bartók beavató előadások sorában.
A tavaly indított sorozaton egy-egy rendhagyó „Bartók-óra” keretében ismerkedhetnek meg a regisztrált résztvevők a zeneszerző legismertebb műveivel Kircsi László előadásában és betekinthetnek a soron következő darab zenekari próbájába is.
Az októberi próbatétel során Bartók „honvágydallamát”, a Concertót hallgathatják meg a kijelölt zenekari próba keretében a résztvevők.
A BARTÓK ÖTPRÓBA harmadik alkalma:
2016. október 23., vasárnap 10.00: Bartók Béla: Concerto zenekari próbája
2016. október 23., vasárnap 17.30: beavató előadás
A beavató előadásokon a részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni azonban továbbra is megéri, hiszen a résztvevők kíváncsiságát és a próbák teljesítését természetesen jutalmazzuk is!
Azok a jelentkezők, akik mind az öt alkalommal részt vesznek a zenekari próbán, vagy a beavató előadáson, és megszerzik az ezeket igazoló pecsétünket, egy #Bartók kreatív pólót kapnak ajándékba. Az ötből legalább három próbát teljesítő regisztráltak tudásszomját pedig #Bartók bögrével jutalmazzuk.
Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy az ötpróba NEM ingyenes zenekari bérlet, nem tartalmaz koncertbelépőt, kizárólag a beavató előadáson és a zenekar kijelölt próbáján történő részvételre jogosítja fel a regisztrált jelentkezőket.
Contact
Ticket Office of Kodály Centre
7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
Special closing days HERE.
Opening hours:
From Monday to Friday:
10 AM – 6 PM
Telephone inquiries can be made via +36 72 500 300 from Monday to Saturday from 10 AM to 6 PM.
Email inquiries are welcome at jegypenztar@pfz.hu.
The Headquarters and Rehearsal Room of the Pannon Philharmonic
7622 Pécs,
Breuer Marcell sétány 4.
Public relations
Ms. Linda Potyondi
sales representative
potyondi.linda@pfz.hu
+36 30 866 2310
Press relations
Ms. Csilla Szabó
communications manager
press@pfz.hu
+36 30 222 7992